Október 23-án több százezer ember vonult az utcára, hogy az 1956-os forradalom 56. évfordulóját ünnepelje. Szinte senki sem emlékezik meg azonban arról a másik forradalomról, ami 38 évvel korábban, 1918. október 30-31-én zajlott le Magyarországon. Az őszirózsás forradalom vezérének, Károlyi Mihálnyak a szobrát nemrég távolították el a Kossuth térről. Bár ez a forradalom is éppen úgy megmozgatta a társadalom szinte minden rétegét, és éppen úgy a független, demokratikus Magyarországért folyt, mint az 1956-os, emléke mégis elhomályosult. Vajon miért?
A kérdésre viszonylag egyszerű a válasz: az őszirózsás forradalom emléke nem egyszerűen elhomályosult, hanem rávetődött két későbbi esemény árnyéka. Az egyik esemény a Tanácsköztársaságé, a másik pedig Trianoné. A 20. századi történelmi fejlődés eredményeként mind a mai napig szinte kizárólag ennek a két értelmezési pólusnak a viszonylatában lehetett beszélni a forradalomról, és a "forradalmi bűnbeesés" mint a későbbi katasztrófák logikus előzményének mítoszát ma is tudatos propagandával gerjesztik.
Pedig ha az 56-os és a 18-as forradalom közös vonásait vizsgáljuk, a különböző történelmi szituáció ellenére is felfedezzük a közös pontokat, amelyek a demokratikus hagyomány nyomvonalát jelölik ki a huszadik században.
1. Eufória és nemzeti egység az utcán
A korabeli beszámolók alapján a forradalom híre leírhatatlan eufóriát okozott a pesti utcákon, hatalmas embertömegek tódultak az utcára, hogy a kinyilvánítsák örömüket a rezsim bukása felett. Tömeglélektani szempontból ez az eufória a hosszú évekig tartó terror eredménye, ami pokolivá tette a létezést az országban. A Rákosi-rendszer borzalmait nem kell sokat ecsetelnünk, az I. világháborúé azonban már alaposan kikopott a kollektív emlékezetből - holott enélkül az események értelmezése lehetetlen. Az őszirózsás forradalom nem úgy érkezett, mint derült égből a villámcsapás. A világháborúban több mint félmillió katona veszett oda és másfél millió sebesült meg. Tisza István kíméletlenül kitartott a háború mellett, felfüggesztette a szabadságjogokat és teljesen kimerítette az ország gazdasági erőforrásait, az életszínvonal rohamason süllyedt, a sajtót cenzúrázták, a gyülekezést tiltották. A háborús propaganda éppen úgy hazugsággal és képmutatással itatta át a mindennapi életet, mint az 50-es években, az embereknek hazudtak reggel, nappal és éjjel. A régi rezsim mindkét forradalom előtt olyan fokú hitelvesztést szenvedett, hogy egész egyszerűen kormányképtelenné vált - a baloldal és a jobboldal jelentős része is a változás mögött sorakozott fel egy szűk, a valóságtól elszigetelt elittel szemben. Mind Károlyi, mind Jászi keserűen emlékezett meg később arról, hogy az októberi napokban a későbbi Horthy-rendszer elitjét képezők többsége még maga is forradalmi lázban égett, ezt később éppúgy letagadták, mint sok pálforduló kommunista.
2. A forradalmi jelvényváltás
A gyűlölt önkényuralom jelképeit mindkét forradalomban spontán nemzeti jelképek váltották fel. 1918-ban a forradalmárok letépték a császári jelvényeket és helyette a Kossuth-címert vagy az őszirózsát viselték, erről kapta a nevét a forradalom. 1956-ban a forradalmárok kivágták a gyűlölt szovjet címert a zászlókból, a Kossuth-címert, de méginkább a lyukas zászlókat használták, ez lett az 56-os forradalom jelképe.
3. A forradalom vezéralakja
Bár az utcai harcokban a pesti srácok domináltak, az 56-os forradalom jellegzetes figurája a kiábrándult reformkommunista volt. Ők alkották a forradalom politikai vezetésének magját, Nagy Imre pedig kommunista létére a forradalom emblematikus vezéralakjává vált. 1918-ban hozzá hasonló kulcsszerepet töltött be Károlyi Mihály, aki, mint Nagy Imre, egyszerre volt a régi elithez ezer szálon fűződő politikus és a forradalom vezére. Egyikük sem volt kimondottan karizmatikus népvezér vagy szónok, egyiküket sem őrizte meg az emlékezet határozott és erőteljes államférfiként, számos hibát követtek el, számos illúziót tápláltak, a későbbi propagandával ellentétben azonban mindketten felelős államférfiak voltak, és mindketten rendkívüli népszerűségnek örvendtek a forradalom idején.
4. A forradalom programja
Mindkét forradalom előestéjén nagyon hasonló polgári demokratikus átalakulást sürgető programokat dolgoztak ki. Az 1918. október 24-én megalakult Nemzeti Tanács 12 pontban foglalta össze programját (ezzel is tudatosan felvállalva 48 örökségét), míg 1956. október 22-én a MEFESZ 16 pontban fektette le követeléseit. A programpontok között rengeteg az átfedés: a bukott kormány leváltása, a politikai foglyok szabadon bocsájtása, általános, titkos és egyenlő választójog, sajtószabadság, a szomszédos országokkal való jó kapcsolat kiépítése, egyesülési jog, a munkások jogainak érvényesítése, földreform, Magyarország függetlensége és semlegessége mindkét programban szerepelt. Ezeknek a programoknak a tartalma nagyrészt mind a mai napig felvállalható akár a jobb, akár a baloldali demokraták számára - aki ezt az örökséget tagadja meg, az a demokrácia gyökereit tagadja.
5. Az erőszak
A forradalmak során a karhatalom többször is brutális erőszakkal válaszolt a nép spontán gyülekezésére. 1918. október 28-án az ún. lánchídi csata során a csendőrök belelőttek a több ezres tömegbe, akárcsak 1956 október 25-én az ávósok a Kossuth téren gyülekező tüntetőkbe. A forradalmárok, akik mindkét októberen viszonylag gyorsan nemzetőrségekbe szerveződtek, szintén elkövettek atrocitásokat, különösen a gyűlölt régi rendet megtestesítő figurák ellen. Így például 1918-ban a frontról hazatért katonák meggyilkolták Tisza István grófot, akinek a meggyilkolásáról Jászi Oszkár írta, hogy "szinte tömeglélektani lehetetlenség volt, hogy ilyen lázas polgárháború közepette életben maradjon egy oly férfiú, aki öt éven át kiabáló szimbóluma volt mindannak a borzalomnak és igazságtalanságnak, mely a tömegeket elkeserítette." Lincselések 56-ban is történtek, azonban arról is éppúgy elmondható, amit Jászi írt az őszirózsás forradalomról: "ezekből az elszomorító epizódokból csak a történelmi tudatlanság vagy a rosszhiszeműség faraghat fegyvert az októberi forradalom komolysága és tisztessége ellen."
6. Tragikus nemzetközi helyzet
Mindkét forradalom tragikus kudarca úgymond már eleve bele volt kódolva a nemzetközi politikába, de mindkét forradalom vezetői illúziókat tápláltak a győzelemről és Európáról - hiszen mindkét forradalom a művelt, demokratikus Nyugat részévé kívánta tenni Magyarországot. 1918-ban vesztesként kerültünk ki egy világháborúból, Károlyi és Jászi azonban azt gondolták, hogy mivel kezdettől háborúellenesek voltak, velük majd nem vesztesként tárgyal az Antant, és a wilsoni alapelvek (nemzeti önrendelkezés) alapján alakítják ki a Monarchia utódállamait. Keservesen csalódniuk kellett. Az 56-os forradalom vezetői abban az illúzióban ringatták magukat, hogy a szovjet birodalom beleegyezik majd a demokratikus reformokba és az ország semlegességébe, a pesti srácokat pedig azzal hitegette a Szabad Európa, hogy az amerikaiak majd beavatkoznak az oldalukon.
7. A forradalom emlékezetének torzítása
A Horthy-rendszer évtizedeiben a kormánypropaganda elhitette, hogy az őszirózsás forradalom egyenes következménye volt egyrészt a vörös terror, másrészt pedig az ország kétharmadának elvesztése. A kommunista uralom alatt pedig az őszirózsás forradalmat a dicső 133 napos vörös uralomhoz vezető, meghaladandó és meghaladott lépcsőfoknak tartották. Valójában a horthysta és a kommunista értelmezések nagyon is hasonló mintát követtek, és ugyanúgy megpróbálták diszkreditálni és elbagatelizálni a forradalom polgári demokratikus és nemzeti függetlenségi jellegét. Az 56-os forradalmat ma már a baloldalon is sikerült kiszabadítani a Kádár-kor torzításainak béklyói alól, de az őszirózsás forradalommal kapcsolatban a jobboldalon még ma is makacsul élnek bizonyos mítoszok.
1918 jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni: hosszú idő után először nyerte el Magyarország a nemzeti függetlenségét és először hirdették ki a demokratikus szabadságjogokat, és ezt a későbbi nemzeti tragédiák sem homályosíthatják el. Az őszirózsás forradalom örökségét végre el kell választanunk a proletárdiktatúrától és Trianontól – egyik sem volt ugyanis szükségszerű eredménye a polgári demokratikus forradalomnak, sőt, éppen a forradalom törekvéseivel (területi integritás megőrzése, nemzeti önrendelkezés, szabadságjogok) szemben következtek be. A Károlyi-kormány később sok hibát elkövetett, és nem tudta beteljesíteni a forradalom ígéretét, ez azonban magát a forradalmat nem teszi hiteltelenné. A történészek körében ma már szinte teljes az egyetértés abban a kérdésben, hogy a történeti Magyarország felbomlásáért nem lehet Károlyit felelőssé tenni – ezzel a káros mítosszal azért is érdemes leszámolnunk, mert lehetetlenné teszi Trianon igazi okainak feltárását. A Tanácsköztársaság pedig éppen az őszirózsás forradalom vívmányait számolta fel, a polgári szabadságjogokat. Az őszirózsás forradalom valódi demokratikus forradalom volt, megérdemli, hogy elhelyezzük a magyar demokratikus hagyomány kontinuitását kijelölő sarokkövek - 1848, 1956, 1989 - közé.