A kormány menekült-ellenes kampányának egyik fő eleme, hogy amennyiben beengedjük a menekülteket, akkor oda jutunk, mint például Nagy-Britannia, ahol homogén, szegregált etnikai gettók alakultak ki a nagyvárosokban - olyan "no-go zónák", ahol a helyi hatóságok ellenőrzése nem érvényesül. Ha alaposabban utánajárunk a témának, akkor kiderül, hogy valójában éppen ellenkezőleg: az ország lakókörzetei, köztük azok, amelyeket gettónak minősítenek, valójában etnikailag egyre sokszínűbbé válnak.
A minap Szijjártó Péter külügyminiszter a BBC élő adásában vitába keveredett Evan Davis műsorvezetővel, aki nevetségesnek nevezte, hogy hazájában no-go zónák léteznének. A miniszter válaszában meg nem nevezett "hivatalos jelentéskre" hivatkozva kitartott állítása mellett, nagy derültséget váltva ki a hazai ellenzéki sajtóban. A Heti Válasz című kormánypárti lap azonnal sietett védelmébe venni Szijjártót, egy "angol sztárfilozófusra" és "munkáspárti jogvédőre", Trevor Philipsre hivatkozva, aki megerősítette a no-go zónák létezését a brit nagyvárosokban. Ezzel azt a látszatot keltették, hogy az etnikai gettók létezése gyakorlatilag még a baloldali körökben is elfogadott és mainstream vélekedésnek számít.
Trevor Phillips valóban munkáspárti képviselő volt és Tony Blair egyik közeli embereként 2003-ban kinevezték a Faji Egyenlőség Bizottság (Commission for Racial Equality) vezetőjének. Phillips a multikulturalizmus eszméjének következetes kritikusaként vált ismertté abban az időszakban, amikor a közvélemény és a politikai elitek egyre jobban elfordultak a korábbi kormányok bevándorlás-politikájától. Szerinte a bevándorlók integrációja megbukott, a brit társadalom egyre szegregáltabbá válik, és az etnikai-vallási szegregáció szoros összefüggésben van a közbiztonság romlásával és a bűnözéssel. "Egyes lakónegyedek jó úton járnak affelé, hogy teljesen zárt gettókká alakuljanak," jelentette ki 2005-ben, "fekete lyukakká, ahová senki sem merészkedik be félelem és szorongás nélkül, és amelyekből senki sem jut ki károsodás nélkül."
Tény, hogy Phillips kijelentései számos brit őslakos lelkében ismerős húrokat szólaltattak meg és a lakosság jelentős része szimpátiával fogadta őket. Ezek a vélekedések azonban ettől még nem váltak igazzá. A szociológiai féligazságokkal alátámasztott zsidóellenes kijelentéseket sem érvényesítette az a tény a 30-as évek Magyarországán, hogy azokat a lakosság jelentős része szimpátiával fogadta. Phillips kétségkívül számos adatot és tényt sorakoztatott fel vélekedéseinek alátámasztására. Módszere azonban társadalomtudományi szempontból mindig is pongyola maradt és inkább az összeesküvés elméletekre jellemző elemeket tartalmazott: tényeket és sztorikat gyűjtött az elmélete alátámasztására, eközben pedig az elméletét cáfoló vagy gyengítő tényezőket, a szélesebb társadalmi kontextust figyelmen kívül hagyta.
A témát tudományos igénnyel vizsgáló kutatók körében Mr. Phillips kijelentései kezdettől igen nagy felháborodást és kritikát váltottak ki. A Manchaster-i Egyetem két migráció-kutatója, Nissa Finey és Ludi Simpson egyenesen könyvet adott ki "Alvajárunk a szegregációba: a származással és bevándorlással kapcsolatos mítoszok cáfolata" címmel, amelyben részletesen tárgyalják és döntik meg Phillips érveit. A könyv hatodik fejezete az etnikai gettókkal kapcsolatos mítoszok cáfolására vállalkozik. Megvizsgálják annak a településnek (Bradford) a példáját, amelyre Phillips a leggyakrabban hivatkozik, mint a multikulturalizmus és integráció kudarcának ékes bizonyítékára. Fontos megjegyezni, hogy Phillips - a magyar kormánnyal ellentétben! - csak annyit állított, hogy Bradford úton van affelé, hogy szegregált etnikai gettóvá váljon. Ezt alátámasztani látszanak olyan incidensek, mint például muszlim fiatalok és a rendőrök közötti összecsapások, vagy a sharia bevezetését követelő hangok. A bűncselekmények, konfliktusok, fundamentalista megnyilvánulások kiragadott példái, az azokról készült YouTube videók nem helyettesíthetik azonban a széleskörű szociodemográfiai vizsgálatokat.
Bradford egyes negyedei, Bradford Moor, Toller és University wards, a 60-as években a pakisztáni vendégmunkások első hullámának célpontjává váltak, és a családegyesítések során a 80-as évekre a korábban fehér túlsúlyú lakóterületek etnikai összetétele megváltozott. Miután a 80-as évek gazdasági válságai során a munkarőt bevonzó textilipari üzemek jelentős részét bezárták, rengeteg munkahely szűnt meg. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ezek a részek zárt etnikai gettókká váltak volna. Finney és Simpson rámutatnak, hogy a város legtöbb negyede fehér többésgű maradt, és még azokban a negyedekben is, ahol a fehérek kisebbségbe kerültek, négyből egy lakos fehér. Önmagában az, hogy egy negyedben az ázsiai bevándorlók többségbe kerültek, még nem jelenti azt, hogy ezek zárt etnikumú szegregátumokká váltak volna, hiszen a pakisztániak aránya még az említett három negyedben sem haladja meg a lakosság felét. Az említett részek etnikai összetétele valójában egyre változatosabbá és nem homogénebbé válik. És bár az ázsiai népesség száma valóban növekedik, ez elsősorban a természetes születéseknek, és nem a további bevándorlásnak köszönhető. A népszámlálási adatok szerint a pakisztániak által lakott negyedekből ráadásul több pakisztáni költözik el az Egyesült Királyság más részeire, mint ahány odaköltözik - eközben viszont több fehér költözik oda, mint ahányan elhagyják azt. Így tehát a fehérek gyakran emlegetett menekülése a "gettókból" (ún. white flight) valójában nem igazolható. Bradford valójában nem az etnikai szegregáció útján halad, hanem etnikailag egyre változatosabbá válik.
Összesen 35 olyan körzet (district - közigazgatási egység) van Nagy-Britanniában, ahol a fehérek kisebbséget alkotnak, ebből mindössze 6 olyan található, amelyben a nem fehérek kétharmados többséget képviselnek. White ward az a körzet, ahol a nem fehérek aránya a legmagasabb - de még itt is 12%-ot tesznek ki a fehérek. Teljesen más a kép, mint az Egyesült Államokban, ahol Chicago afro-amerikai népességének mintegy fele olyan lakónegyedekben él, ahol a feketék aránya 90%! A 35 körzetből 30 esetében az etnikai kisebbségek bevándorlásának mérlege negatív - tehát több kisebbségi költözik ki onnan, mint ahányan oda igyekeznek.
Dr. Ceri Peach, az Oxfordi Egyetem földrajzprofesszora, aki ötven éve kutatja a migráció kérdését, szintén górcső alá vette Phillips gettókkal kapcsolatos kijelentéseit, és következtetéseit a "Sikamlós szegregáció: gettók felfedezése vagy gyártása?" című cikkében tette közzé. Peach professzor megalapozatlannak találta azt a kijelentést, miszerint Nagy-Britanniában etnikailag szegregált gettók alakulnának ki, és éppen ellenkezőleg, arra a trendre talált bizonyítékot, hogy a lakóterületek etnikailag egyre változatosabbá válnak. Phillips gyakran hivatkozott az ún. Poulsen jelentésre, mint az etnikai szegregáció bizonyítékára. Peach szerint azonban ez a jelentés túlságosan tágan definiálja a gettó fogalmát, és alaposabb elemzéssel kimutatható, hogy a gettónak minősített területek valójában kulturálisan és etnikailag nagyon is sokszínűek.
Valójában egy olyan etnikai csoport van Nagy-Britanniában, amelyre igaz, hogy jellemzően előfordul szegregált csoportokban: a fehér. Egy átlagos nagy-britanniai fehér ember olyan választókerületben él, amelynek lakossága 90%-ban szintén fehérekből áll. Ugyanezen mérőszám mentén egyetlen másik etnikai csoport sem ér el 20%-ot! A Nagy-Londoni Hatóság (Greater London Authority) 2005-ös jelentésében kritizálta "a jelenlegi, sokszor hisztérikus hangvételű vitákat a 'gettókról,' amelyek arról szólnak, hogy a túl sok fekete vagy túl sok ázsiai ember együttélése problémát jelent, miközben a fehér emberek hasonló dominanciája elfogadható. Sértőnek találjuk ezt a kijelentést a londoni lakosságra nézve, ahol a világ legsokszínűbb népessége él együtt anélkül, hogy a klasszikus gettók bármiféle jelét tapasztalnánk." A brit kormány "Az angol városok helyzete" (State of the English Cities) című jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy a 90-es években egyetlen angol városban sem nőtt a szegregáció, és gettók létesülése helyett valójában az a trend érvényesül, hogy az etnikai diverzitás egyre jobban szétterjed az országban.
Finney és Simpson szerint a brit etnikai kisebbségeket nagyobb arányban sújtó diszkrimináció, bűnözés és munkanélküliség nem a gettósodás eredménye, annak egyéb strukturális okai vannak. Martin Luther King a birminghami börtönből írt híres levelében bírálta "a felszínes társadalmi elemzésnek azt a formáját, amely csak a hatásokkal foglalkozik, de nem vizsgálja meg az alátámasztó okokat." Phillips - és magyarországi hívei - ugyanebbe a hibába esnek, amikor kiragadott példák alapján összeférhetetlennek próbálják bemutatni a nem európai bevándorlókat.