1. Mítosz: Ma már a fehérek váltak a gyűlöletbűncselekmények fő céltáblájává Amerikában.
Tény: A gyűlöletbűncselekmények áldozatai főleg feketék.
Egyesek azt hangoztatják, hogy Amerikában a fehérek ellen bőrszínük miatt elkövetett bűncselekményeket nem regisztrálják gyűlöletbűncselekményként. Ez nem igaz. Az FBI bűnügyi statisztikáiban ez külön kategóriát képez. Az adatok szerint a gyűlöletbűncselekmények áldozatainak 62%-a fekete bőrszíne miatt vált áldozattá, míg csupán 22%-a vált áldozattá fehér bőrszíne miatt. Így tehát egy afro-amerikai jóval nagyobb valószínűséggel válik gyűlöletbűncselekmény áldozatává, mint egy fehér.
2. Mítosz: A gyilkosság áldozatául esett fehérek többségét feketék ölik meg.
Tény: Tízből nyolc esetben a gyilkosság áldozatául esett fehér áldozatot fehér elkövető ölte meg.
Szintén az FBI statisztikái szerint az emberölés áldozatául esett fehérek 82%-át fehér elkövető gyilkolta meg, míg 14%-át fekete. A fekete elkövetők aránya tehát nagyjából akkora, mint amennyi a feketék aránya az amerikai társadalomban. A kriminológusok szerint ennek a magyarázata egyszerű: a legtöbb embert olyan ember öli meg, akit ismer, vagy akivel gyakran találkozhat. A fehérek gyakrabban szocializálódnak fehérekkel, a feketék pedig feketékkel. Ezért aztán a legtöbb emberölést ugyanolyan bőrszínű ember követi el, mint amilyen az áldozaté.
3. Mítosz: A fehérek jóval gyakrabban esnek feketék által elkövetett bűncselekmény áldozatául, mint a feketék.
Tény: Feketék gyakrabban követnek el bizonyos erőszakos bűncselekményeket, de gyakrabban is válnak ezek áldozatává.
Vannak olyan erőszakos bűncselekmények, amelyeket a feketék jóval gyakrabban követnek el, mint fehérek. Ilyen például a gyilkosság és a rablás. Más bűncselekményeknél, például a nemi erőszak vagy a betörés, a fehér elkövetők aránya magasabb. Tény azonban, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek körében átlagban a feketék jóval nagyobb arányban szerepelnek a lakosságon belüli arányuknál. A feketék ugyanakkor a lakosságon belüli arányuknál jóval nagyobb arányban válnak áldozatává is ezeknek a bűncselekményeknek. Lássuk például az emberöléseket, ahol a fekete elkövetők aránya jóval magasabb (49%)! Az emberölés a 15 és 34 év közötti fiatal afro-amerikai férfiak körében a leggyakoribb halálok. 2011-ben egy afro-amerikai fiatal több mint hatszor nagyobb valószínűséggel vált emberölés áldozatává, mint egy fehér fiatal. A feketéknek 2012-ben ezenkívül 66%-al nagyobb esélyük volt szexuális zaklatás vagy rablás áldozatául esni, mint a fehéreknek. A em arról van tehát szó, hogy a feketék jellemzően fehérek ellen követnek el erőszakos bűncselekményeket - vagy valamiféle rasszista indítékból kimondottan a fehér áldozatokra hajtanak.
4. Mítosz: Az emberek a politikai korrektség miatt alulbecslik a feketék arányát a bűnelkövetők között.
Tény: A fehérek gyakran túlbecsülik a feketék arányát a bűnelkövetők között, és ez visszahat az igazságszolgáltatási rendszerre.
Egy 2010-es felmérés során megkérdezték az amerikaiakat, hogy vajon az erőszakos bűncselekmények hány százalékát követik el feketék. A fehér megkérdezettek 20-30%-al túlbecsülték a valós arányt. Ez nem jelenti azt, hogy az amerikaiak többsége rasszista lenne. Legalábbis tudatosan és explicit módon nem táplál előítéleteket a feketékkel szemben. Mást mutatnak azonban azok a tesztek, amelyek az implicit, gyakran tudattalan előítéleteket mérik, mint az implicit asszociációs teszt (IAT). Ezek során szavakat és képeket mutatnak az alanyoknak, és az ezekre adott reakciókat vizsgálva próbálják kimutatni az előítéleteket. Például ha azt vizsgálják, hogy rendőrtisztek hogyan reagálnak potenciálisan fenyegető helyzetekre, akkor a bőrszín jelentős tényező: egy rendőr gyorsabban hajlamos használni a fegyverét, ha a fenyegető kép alanya fekete. Ezeknek az implicit előítéleteknek pedig óriási hatása van arra, ahogyan az amerikai igazságszolgáltatási rendszer működik: aránytalanul nagy számban darálja be a színes fiatalokat. Ez pedig visszahat a bűnügyi statisztikákra is: a feketéket nagyobb eséllyel állítják elő, helyezik vád alá és ítélik el bűncselekmények miatt, mint a fehéreket. Ez különösen nyilvánvaló például a kábítószeres bűncselekmények esetében, ahol a fekete elítéltek aránya messze meghaladja a lakosságon belüli arányukat. Sokan mondhatják erre, hogy igen, mert a feketék többet drogoznak. A drogfogyasztást mérő epidemiológiai vizsgálatok azonban nem támasztják alá ezt az elméletet: a feketék körében a drogfogyasztás előfordulása nem jelentősen magasabb, mint a fehérek körében. Ráadásul kutatások szerint a legtöbb ember a saját etnikumához tartozó dílertől vásárol kábítószert. Mégis, a rendőrség jóval gyakrabban állít meg egy fekete fiatalt és ürítteti ki a zsebét, mint egy fehér fiatalt. Alfred Blumstein amerikai kriminológus nagyszabású vizsgálata szerint a komolyabb bűncselekményeknél (pl. emberölés) ez a tényező már kevésbé jelentős.
5. Mítosz: A média a politikai korrektség miatt elhallgatja a feketék által elkövetett bűncselekményeket.
Tény: A média gyakrabban számol be a feketék által fehér áldozatokkal szemben elkövetett bűncselekményekről, mint ezeknek a bűncselekményeknek a valós aránya.
"If it bleeds, it leads" (ha vérzik, vezető hír lehet belőle) tartja a mondás az amerikai médiáról. Nem mindegy azonban egy bűncselekmény hírértéke szempontjából az sem, hogy az áldozatnak milyen a bőrszíne. Egy los angeles-i vizsgálat szerint a média által bemutatott bűncselekmények elkövetőinek 37%-a volt fekete, míg ugyanebben az időszakban a bűncselekmények miatt előállítottak körében a feketék aránya csak 21% volt. Egy másik kutatás azt találta, hogy az emberölések 10%-át követték el feketék fehér áldozat ellen, mégis, a médiabeszámolók 42%-a szólt fekete elkövető fehér áldozattal szemben elkövetett emberöléséről. Az a kép, amit az emberek "valóságnak" hisznek, valójában ezernyi szűrőn keresztül érkezik hozzájuk. Így nem csoda, ha sokan a politikai korrektség tabusító hatását teszik felelőssé azért, ha egy vélemény nem az általuk "valóságnak" hitt képet tükrözi.
6. Mítosz: A feketék hajlamosabbak az erőszakra.
Tény: A kontextus sokat számít: nem a genetika termel ki több bűnözőt, hanem az eltérő társadalmi-gazdasági helyzet.
Annak, hogy a feketék felülreprezentáltak bizonyos erőszakos bűncselekmények elkövetésében, olyan tényezőknek van a legnagyobb szerepe, amelyeknek semmi köze a genetikai adottságaikhoz. A környezet, ahol felnőnek, az iskola, ahová járnak, a családjuk anyagi helyzete, szüleik munkanélkülisége vagy éppen börtönben fogva tartása: ezek a tényezők sokkal inkább felelősek azért, hogy egy adott csoport tagjai milyen arányban válnak bűnelkövetővé, mint az, hogy milyen színű a bőrük. Nem meglepő, hogy az amerikai nagyvárosok szegény gettóiban felnövő fiatal férfiak körében a leggyakoribbak az erőszakos bűncselekmények elkövetői - bőrszíntől függetlenül. Az ilyen gettók lakói körében természetesen jóval nagyobb arányban találhatunk feketéket, mint fehéreket. Ennek a lakóhely szerinti elkülönítésnek (szegregáció) pedig a történelemhez van köze. Az USA-ban alig 60 évvel ezelőttig még törvényes volt a feketék szegregálása az élet minden területén, néhány generációval előtte pedig jogfosztott rabszolgaként éltek. Aki azt gondolja, hogy csupán attól, hogy feketét választottak meg az Egyesült Államok elnökévé, az évszázados elnyomás és marginalizáció mintegy varázsütésre elmúlt, és a feketék az élet minden területén hasonló esélyekkel rendelkeznek, mint a fehérek, az nem is tévedhetne nagyobbat (elég elolvasni hozzá ezt a könyvet!).