A Fidesz-kormányzat választási kampánya középpontjába egy Kölcsey-idézetet helyezett: "A haza minden előtt." Bár ezzel az idézettel elviekben mindenki azonosulni tud, de az értelmezéssel, amit a mai kormány ad neki, sokan nem. Ráadásul nem sok köze van a reformkorhoz és a 48-as forradalomhoz.
A jelenlegi hatalom számára ugyanis a haza embereknek etnikailag, nyelvileg, vallásilag, kulturálisan, sőt, hovatovább politikai világnézet szerint is homogén tömbjét jelképezi, amelyet meg kell védelmezni a sokszínűséggel, a multikulturalizmussal, a migrációval, a haladással stb. szemben. Egy virág, amit védőbúra alá teszünk és elzárunk a külvilágtól. A "minden előtt" ebben az értelmezésben nem csak azt jelenti, hogy a hazát meg kell védeni a (vélt) külső ellenségtől, de azt is, hogy az egyénnek fel kell oldódnia a népakaratban (volonté général, copyright Rousseau), amit természetesen a népnek az ő fideszes vezetői határoznak meg. Az egyénnek így nincs is joga erkölcsi ítéletet hozni az ő vezetőinek korruptsága felett, kizárólag ahhoz van joga, hogy alkalmazkodjon és kövesse a nyájat, és gyűlölje az Ellenséget, akit aktuálisan gyűlölni kell. A hazának ezzel a kifelé zárt és kirekesztő, befelé beolvasztó és elnyomó értelmezésével a mai magyarok jelentős része nem tud azonosulni. Ezen felül meggyőződésem, hogy ez az értelmezés ellentétes az 1848-as felfogással is, az alább következő okokból.
1. A haza kulturálisan, etnikailag stb. nem homogén tömb
Az a haza, amiről a márciusi ifjak szónokoltak március 15-én, nem csak a magyarok hazája volt, semmiképpen nem képezett etnikailag, kulturálisan és vallásilag homogén tömböt. Nézzük például a 48-as pesti forradalom tömegbázisát. Jókai szerint 20 ezren kísérték őket Budára a Helytartótanácshoz átadni a követeléseiket: vajon ebből a tömegből egyáltalán hányan vallották magyarnak magukat? Nem biztos, hogy a többség. Hiszen a korabeli statisztikák szerint Pesten a lakosságnak csak kisebbsége volt magyar, többségben voltak a németek. Nagyon valószínű, hogy voltak olyan polgárok is a lelkesen ünneplő tömegben, akik "Was sagt er?" kérdéssel fordultak a mellettük állóhoz, amikor Petőfi a Nemzeti Dalt szavalta. Nem véletlen, hogy a szónokok egy része németül is szólt a tömeghez, és a 12 pontot németül is ki kellett nyomtatni, hogy a magyarul nem beszélők is megérthessék. És mégis: magyart, németet, zsidót, szlovákot, szerbet egyaránt kimondhatatlan lelkesedéssel töltötte el, ahogy Petőfiék a hazáról beszéltek nekik. Ahogy a pesti eseményekről egy korabeli sajtóbeszámoló fogalmaz: "Az öröm és lelkesültség, a szebb jövő biztos reménye átalános; német magyar zsidó vagy rácz és tót feledett minden nyelyvbeli különbséget, mint egy haza fiai, mint testvérek egyesültek, s ugyan azért rendbontásról, czivakodásról vagy csak vitáról is még eddig szó sem volt."
2. A haza és az emberiség szolgálata egy
A "haza minden előtt" az azt leíró Kölcsey számára sem jelentette azt, hogy ne kellene követnünk az emberként a más hazához tartozó emberekkel szemben érzett testvériség parancsát, hogy ne segítsük azt, akit a hazájában üldöznek. Elsősorban vagyunk emberek - a keresztény tanítás szerint Isten teremtményei, akik felebaráti szeretettel tartoznak egymás iránt - és csak utána magyarok. A Parainesis-ben Kölcsey kifejti, hogy "az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatainkra egyformán számot tart. Azonban jól megértsd! – az ember véges állat, hatása csak bizonyos meghatározott körben munkálhat." Kölcsey tehát nem valamiféle nacionalista fundamentalizmus nevében helyezi a haza szolgálatát az emberiség szolgálata elébe - hanem pragmatikus megfontolásból: ha hatni és gyarapítani akarunk, akkor a saját kis körünkben (hazánkban) kell munkálkodnunk az emberiség jobbításán.
3. A haza és a haladás elválaszthatatlansága
A haza eszméje 1848-ban elválaszthatatlan volt a haladás eszméjétől, az ország nyugat-európai típusú fejlődési pályára állításától ("jelszavaink valának: haza és haladás"). A márciusi ifjak tudatosan vállalták a szolidaritást és azonosságot az európai népek tavasza által jelképezett felforgató, újító eszmékkel, és nem azzal szemben határozták meg magukat. A magyar szabadság és a világszabadság eszméje a márciusi ifjak gondolkodásában szervesen összefonódott. Csupán a huszadik század elején következett be végzetes szakadás a haza és a haladás eszméje között (lásd ezt a korábbi Pendulum írást). Bár a technikai civilizáció korlátlan növekedésének pozitivista mítosza mára már elavult, akárcsak az emberiség jobbítását célzó libeárlis progresszivista, vagy éppen kommunista eszmék, a haladás abban az értelmében ma is időszerű, ahogyan Petőfi értette: "Ha majd a bőség kosarából/Mindenki egyaránt vehet,/Ha majd a jognak asztalánál/Mind egyaránt foglal helyet,/Ha majd a szellem napvilága/Ragyog minden ház ablakán." Hogy minél több polgár részesüljön a szabadság, a jólét és a műveltség áldásaiból, beleértve azokat a polgártársainkat is, akik jelenleg hajléktalanok vagy éppen nyomortelepen élnek. Hogy a társadalmat ne szabadalja szét az egyenlőtlenség hatalmasokra és nincstelenekre.
4. A haza alapját a szabadságjogok képezik
A haza márciusi eszméje tehát nem kirekesztő, hanem befogadó volt, származásra, nyelvre és szociális helyzetre való tekintet nélkül. Mégis, mi képezte hát a hazához való tartozás alapját? Nem más, mint a (liberális) szabadságjogok közös élvezete. Kölcsey is hangsúlyozta, hogy haza alatt olyan politikai közösséget ért, "hol az egyes polgárnak a közdolgok folyásába tekinteni joga s kötelessége van." Petőfi ezt úgy fogalmazta meg, hogy "haza csak ott van, hol jog is van." Bármennyire is nem tetszik tehát a jelenlegi hatalomnak, de a haza 48-as koncepciója elválaszthatatlan volt a liberális szabadságjogoktól. Hiszen a forradalom programja nem más, mint a polgári szabadságjogok és a kormány elszámoltathatóságának, a hatalom demokratikus kontrolljának kívánalma. A habermas-i értelemben vett nyilvánosság (az intézményesült társadalmi tér, amelyben a polgárok élnek a jogaikkal) szabadsága volt március 15. fő követelése. A sajtószabadság nem kizárólag a cenzúra hiányát jelenti - közvetlen cenzúra nélkül sem feltétlenül szabad a nyilvánosság. Hiába van jogod hozzá, hogy szidd az utcán a kormányt, ha az újságok, a tévék és a rádiók túlnyomó többsége kormányellenőrzés alatt van és hazugságokat terjeszt. Ha nem érvényesül a hatalmi ágak elválasztása és az igazságszolgáltatás nem képes elszámoltatni a közvagyont ellopó közszolgákat. Nem attól áll valaki a haza szolgálatába, ha zászlót lobogtat és hajrámagyarokat kiabálva felvonul, hanem attól, ha aktív polgárként kiáll azért, hogy a hatalom elszámoltatható legyen, és a haza minden polgára érvényesíthesse a szabadságjogait.