1. Lakásszegénység
2. Alkoholizmus
Magyarországon a becslések szerint 800 ezer ember minősül alkoholistának, a lakosság huszada pedig nagyivónak. Évente minegy 30 ezren halnak meg az alkoholfogyasztás következményeként, ebben élen járunk a világban. A fiatalkorúak rohamivása (binge drinking) is egyre nagyobb problémákat okoz. És miközben az Orbán-kormány (egyébként kudarcos) szabadságharcot indított a pálinkáért, pedig szükség lenne a reklámozás és szponzoráció korlátozására, a kulturált éjszakai élet terén a jó gyakorlatok kialakítására, a szórakozóhelyek személyzete körében képzésekre. És persze az alkoholproblémákkal küzdők korszerű ellátására, gondozására, önsegítésének támogatására. Az iskolai egészségfejlesztés fejlesztése mellett enyhíteni kell az egyre súlyosabb szakemberhiányon is. Mindezen lépések összehangolásához szükség lenne egy nemzeti alkoholstratégiára, amelyet a szakmai szervezetek bevonásával kellene kialakítani, ennek végrahajtására pedig megfelelő költségvetési forrásokat és érdekérvényesítő képességű háttérintézményeket kellene létrehozni. Hosszú távon ez megtérülne.
3. Műanyagszennyezés
Egyre riasztóbb híreket lehet arról hallani, hogy milyen károkat okoz a műanyagszennyezés: 1950 óta 8,3 milliárd tonna műanyagot gyártottak világszerte, ennek körülbelül 80%-a a szemétbe, és előbb-utóbb az óceánba került. Itt nem csak hatalmas műanyag-szigetek képződtek, de 500 trillió (!) mikroműanyag-részecske is. A műanyag tetemes károkat okoz az óceán ökoszisztémájában. A becslések szerint 2050-re több műanyag lesz a tengerekben, mint hal! Az EU háborút indított a műanyagzacskók ellen: a cél az, hogy a tagállamok 2025-re a jelenlegi 90 zacskós évi felhasználást 40 zacskóra csökkentsék le. Ehhez persze szigorú szabályozásra lenne szükség a zacskók kiszorítására a kereskedelemből, vendéglátásból. A magyar kormány 2017-ben a parlament elé terjesztette a szigorítást, amely kilogrammonkénti 50 forintról 1900 forintra emelte volna a műanyagzacskók termékdíját. A nagyvállalati lobbi azonban ismét erősebbnek bizonyult a közérdeknél: a javaslatot megbuktatták. A magyar kormánynak inkább azon országok (pl. Franciaország, Svédország) példáját kellene követni, amelyek már eddig is szigorú szabályokat léptettek életbe a műanyagzacskók visszaszorítására, és széleskörű társadalmi felvilágosító-kampányra lenne szükség, hogy az emberek kevesebb műanyagot használjanak és szelektíven gyűjtsék a hulladékot.
4. Családon belüli erőszak
Magyarországon minden héten legalább egy nőt meggyilkol a férje, barátja vagy volt partnere. A nők legalább egynegyede átélt már fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt partnere részéről. Hogy hány gyereket bántalmaznak fizikailag és szexuálisan, azt még megbecsülni sem lehet pontosan, hiszen egyes becslések szerint 100-ból ha egy esetre fény derül, akkor sokat mondunk. Számuk minenesetre tízezrekben mérhető. Az ilyen gyermekkori traumák szerepét a későbbi társadalmi problémák, a függőségek és a bűnözés kialakulásában nem lehet túlbecsülni. Óriási gondok vannak a társadalmi hozzáállással ("magánügy"), a hatóságok hozzáállásával és tudásával és a jogszabályokkal is. Miközben a horvát kormány nemrég követte az EU számos tagállamát abban, hogy ratifikálta a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést biztosító isztambuli egyezményt, Magyarország kormánya még mindig húzódozik ettől. Számos ponton ugyanis nem felelnek meg a hazai viszonyok az egyezmény követelményeinek. Így például szégyenszemre mi vagyunk az egyike annak a két uniós tagállamnak, ahol a bűnüldöző szervek nem kapnak képzést a családon belüli erőszakkal kapcsolatban. Hiányzik az áldozatokat segítő intézményrendszer is.
5. Kórházi fertőzések
Az egészségügy krónikus alulfinanszírozottsága és rendszerszintű problémái szinte egyáltalán nem jelentek meg a választási kampányban, pedig a felmérések szerint ez az embereket leginkább érdeklő és érintő gondok egyike. A GDP arányában az egészségügyre fordított költségvetési források tekintetében még mindig sereghajtók vagyunk az EU-ban, és bár az egészségügyi kiadások az elmúlt években nőttek, ez nem sokat javított a helyzeten. Az egészségügyi ellátás ugyanis jelenleg lyukas teknőhöz hasonlít. Nem azt, ott, akkor és úgy kezeljük, akit, ahol, amikor és ahogyan kellene. Minden évben 32 ezer, tehát egy szekszárdnyi magyar halála megelőzhtő lenne a megfelelő időben történő helyes diagnózissal és korai kezelésbe vétellel. Bizonyára mindannyian ismerünk történeteket a félrediagnosztizálásról és a hanyag ellátásról. Az ellátás még mindig túlzottan kórházcentrikus, a kórházak állapota pedig gyakran kritikusan rossz. Magyarországon többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben. Az ezzel kapcsolatos részletes adatokat az állam titkolta, a TASZ-nak perelni kellett értük. A teljes átláthatóság lenne az első lépés a szükséges reformok felé. Évente mintegy ezer egészségügyi dolgozó vándorol ki külföldre, és nem kizárólag a magasabb kinti fizetések miatt, hanem az áldatlan hazai munkakörülmények elől is menekülnek. A kormány által bevezetett Semmelweis Terv sokkal inkább szolgálta a koncentrációt és államosítást, mint a valódi reformokat.
Botorság lenne azt állítani, hogy a felsorolt problémák bármelyike kizárólag a jelenleg regnáló kormány hibájából következne - évtizedes mulasztásokról, rossz beidegződésekről, kormányokon átívelő rendszerszintű kudarcokról van itt szó. Ezek megoldása bizony nem kevés kreativitást és társadalmi felhatalmazást igényel, de ezekkel a jelenlegi kormányzat előszeretettel szokott kérkedni. Ami a társadalom attitűdjeinek átformálását illeti, belegondolni is szomorú, hogy milyen eredményeket lehetett volna elérni az öt közül bármelyik területen, ha azt a több tízmilliárd forintot, amit a kormány az adófizetők pénzéből gyűlöletkampányokra fordított, társadalmi érzékenyítésre költötte volna. Ráadásul ebben mind Brüsszel, mind Soros, mind a civil szervezetek partnerei lettek volna és nem ellenségei. És ha már itt tartunk, az ellenzék sem járt élen abban, hogy a hasonló, a társadalmat nagyon is érdeklő ügyekből kampánytémákat formáljon. Nekik is van mit behozni.