Gyakran kapom meg barátoktól, kollégáktól a kérdést, néha kicsit lesajnálóan, néha szemforgatósan: miért nem eszel húst? Biztos sajnálod a nyuszikat, mi? Vagy te is az egészségmániás hipohonderek közé tartozol, akik szerint a hús rosszat tesz? Netán nem szereted az ízét? Láttad valami dokufilmben, hogy milyen rossz körülmények között tartják az állatokat? Egyébként is, miért akarod előírni nekem az életmódodat, te faölelgető hippi?
Azt kell mondjam, hogy némileg értem a kételyeket. Én is találkoztam már vega-fundamentalistával, aki erkölcsi magas lóról, hittérítőként osztja az észt és ostorozza a húsevőket. Nem tartozom közéjük. Ha te úgy döntesz, hogy továbbra is akarsz húst enni, én nem foglak megvetni. De elmagyarázom, hogy én, aki gyerekkoromtól kezdve imádom a húst, és korábban a húst is hússal ettem, miért döntöttem úgy, hogy végül húsmentes diétára térek át.
Kétségtelen, hogy a húsevésnek nagy szerepe volt az emberré válásunkban és az agytérfogatunk növekedésében, a vadászó majd állattenyésztő életmód civilizáció- és kultúra-formáló hatásairól nem is beszélve. Még történészhallgatóként egyik kedvenc könyvem volt Massimo Montanari "Éhség és bőség" című klasszikusa, amelyben bemutatja, miként volt képes az emberiség túllépni az ínségen a modern mezőgazdaság és a tápláló hús ipari termelése segítségével. Napjainkban globális szinten az abszolút szegénység és az éhezés visszaszorulóban van, bár nem tűnt el. Ami viszont egyre nagyobb problémákat okoz, az nem az ínség, hanem a bőség. A felmérések szerint minden régióra jellemző, hogy összességében véve több kalóriát fogyaszt, mint amennyi az ajánlott kalóriabevitel. Ráadásul annak az összetétele is változik, amilyen ételt eszünk: egyre több húst, és egyre kevesebb növényi élelmiszert. Becslések szerint 2050-re akár 90%-al is megnövekedhet a hús iránti igény a világon.
De mi a gond ezzel?
Az, hogy a jelenlegi mód, ahogyan élelmiszert termelünk magunknak, egyrészt tönkreteszi a bioszférát és kimeríti a természeti erőforrásokat, másrészt pedig nem leszünk képesek ilyen módon megfelelő mennyiségű és minőségű ételt előállítani a következő generációk számára. Ezért nekik lehet, hogy nem az lesz a kérdés, hogy kerül-e marhahusi a tányérba, hanem az, hogy kerül-e egyáltalán valami.
Dehát a növényi élelmiszerek előállítása is tönkreteheti a természetet, nem? Permetezés, erdőkivágás meg minden. Ott van például a szója, aminek az előállítása az esőerdők pusztulásának egyik fő oka. Így van. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy az emberiség által elfogyasztott szója 93%-át húsban és tejtermékekben fogyasztjuk el - a szója jelentős részét ugyanis állatok takarmányozására fordítják. A lényeg, hogy a hústermelés aránytalanul több erőforrást igényel, mint a növényi táplálék előállítása. Nem csak az számít, hogy milyen módon állítjuk elő az élelmiszert, de az is, hogy milyen típusú élelmiszert termelünk és fogyasztunk.
A Science című folyóiratban nemrég publikált cikk szerint a termőterületek 83%-át használjuk fel állattartási céllal, beleértve a takarmánynövények termesztését is. És mégis, az összes kalóriának, amit elfogyasztunk, csupán a 18%-át teszi ki a húsfogyasztás. Ez azért van, mert ugyanannyi kalóriájú marhahús előállítása húszszor annyi termőtalajt, energiát, vizet stb. igényel, mint ugyanannyi kalóriájú növényi alapú élelmiszeré. A csirkehús és a növényi étel között ez az arány háromszoros. A hústermelés ökológiai lábnyoma jóval nagyobb, mint a növénytermelésé, és ennek a klímaváltozás szempontjából is nagy jelentősége van. Az üvegházgázok 13%-át a mezőgazdaság bocsájtja ki.
Miközben Magyarország az elöregedéssel küzd, 2050-re 7 milliárdról 10 milliárdra nőhet a világ lakossága, és ezzel arányosan nőnek majd élelmezési igényei is. Eközben a mezőgazdasági termőterületek nagysága véges, igénybe vétele már ma is túl intenzív. A mezőgazdaság a kevés vadon maradt terület rovására terjeszkedik, aminek az ökológiai hatását még felmérni is nehéz. Az ivóvízkészletekkel ugyanez a helyzet, ennek az egyharmadát (az USA-ban több mint a felét) jelenleg is az állattenyésztés emészti fel. Egyetlen hamburger előállításához kb. 2500 liter vízre van szükség. A mezőgazdaság ráadásul nagyban hozzájárul az ivóvízkészletek szennyeződéséhez is. Ami a halakat illeti, ott a túlhalászat a probléma: egyes becslések szerint 2050-re eltűnhetnek azok a halfajok az óceánokból, amelyeket a leginkább kedvelünk a tányérunkon.
Miközben a hús iránti igény egyre nő, nem is olyan sokára valószínűleg eljutunk majd arra a pontra, amikor a mezőgazdaság további bővítése nem hogy lehetetlenné válik, de bizony vissza kell majd venni belőle. És akkor ismét eljöhet az éhség ideje, akár már a mi életünkben is. Nem nehéz tehát belátni, hogy ez a mostani hústermelési tempó így fenntarthatatlan. Sok múlik azon, hogy a politikai vezetők meghozzák-e a megfelelő intézkedéseket, de nem lehet mindent felülről várni. Végső soron azon múlik minden, hogy sikerül-e nekünk magunknak megváltoztatnunk a szemléletünket - és a fogyasztói viselkedésünket.
De nem kell azonnal radikális vegánná válnunk ehhez. Mint minden másban, itt is a pragmatizmust, a mértékletességet és az ártalomcsökkentést támogatom. Nem segítünk azzal, hogy moralizálunk és szégyent ébresztünk a húsevő emberekben. A húsevés tanult viselkedésminta, csak tanulással lehet róla leszokni. És nem is feltétlenül kell a teljes absztinenciát elérnünk, már az is óriási dolog, ha minimalizáljuk az életünkben a húst, a tejtermékeket. Ha fenntartható halászatból származó halat vásárolunk (érdemes figyelni minden tengerikaja terméken az MSC jelzést!). A homlokráncolás vagy üres szavak arról, hogy mennyire aggódunk a bolygó jövőjéért, nem segítenek, csak a cselekvés. És a vegetáriánus életmódra való áttérés egy olyan dolog, amivel nagyon sokat tehetünk.
Hogy mennyire nehéz átállni a húsmentes életmódra? Én azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz. Az első időkben persze igényel némi odafigyelést és lemondást, de hosszú távon éppúgy a mindennapok természetes részévé válik, mint a levegővétel. Nagyon finom vega ételeket lehet csinálni, nem kell lemondani a kulináris élvezetekről. És bár sok húsevőnek az agyára mennek az olyan dolgok, mint a vegaburger vagy a vega kolbász, ne törödjünk velük. Aki húsevésre szocializálódott, nem csoda, hogy megkívánja az ismerős ízeket. Sőt, a nagy kihívás az, hogy az ember egészségesen válogassa össze a vega étrendjét, és ne toljon be túl sok szénhidrátot, inkább zöldségeket és magvakat nasizzon.