Szinte közhely, hogy a forradalom előbb-utóbb megeszi a saját gyermekeit: nincs ez másként a jobboldali populista fülkeforradalommal sem. Azok a jobboldali értelmiségiek, akik eleinte kitörő lelkesedéssel üdvözölték a NER-t és kézlegyintéssel "libsi ajvékolásnak" meg hasonlóknak minősítették a jogvédők aggályait és a civil tüntetők jelszavait, most már maguk is célkeresztbe kerültek.
A Heti Válasz ellehetetlenítése mutatja ezt a legjobban. A lap szerkesztői most ugyanazzal az arrogáns cinizmussal kerültek szembe, mint amivel korábban bezárt, megszüntetett, ellehetetlenített lapok, intézmények és civil szervezetek. Nem kérem, itt nincs diktatúra, egyszerűen csak olyan jogi vagy gazdasági körülményeket teremtünk, hogy egyszerűen ne legyél képes működni, élni, lélegezni. Megvonjuk az állami hirdetéseket, forrásokat, és elrettentjük a magánhirdetőket is, miközben a propagandaminisztérium kézivezérlése alatt álló agitációs lapokat tartunk lélegeztető gépen, amelyek rendes piaci viszonyok között egy percig sem maradnának talpon. Aztán persze ráfogjuk az egészet a piacra: jah kérem, hát nem képes eltartani magát ez a lap, mi közünk van nekünk ehhöz? Nem foglalkozunk mi itt lapügyekkel.
A NER meghaladta a saját értelmiségi holdudvarát - hiszen meghalad mindenkit, aki képes kritikai gondolkodásra és nem hajlandó alányalni a rendszernek. De ez a poszt nem a kárörvendésről szól, hanem a szolidaritásról. Mert én baloldali világnézetű emberként szolidáris vagyok olyanokkal is, akik egyébként velem nem azok.
Sokat kritizáltam én magam is a Heti Választ például a menekültekkel, a melegekkel vagy más kisebbségekkel kapcsolatos, sokszor igencsak egyoldalú és sztereotípiákat erősítő cikkei miatt. Néha olyan cikkeket írtak, ami egészen felháborított. Mégis, a világnézeti különbségek ellenére mindig becsültem, hogy ez a lap úgy maradt meg konzervatívnak és jobboldalinak, hogy közben nem vált a kormánypropaganda puszta szócsövévé, és merte kritizálni a hatalmat. Úgy tűnik, ez a független hang ideáig és nem tovább fért bele.
A Heti Válasz sok szempontból veszélyesebb volt a hatalomra nézve, mint amilyen a Népszabadság volt. Az előbbire rá lehetett sütni, hogy balliberális lap, tehát ellenség. A Heti Válasz viszont a NER-t támogató, de a populista tempót sokalló, a korrupciós ügyektől viszolygó jobboldali értelmiségiek lapja. Olyanoké, akik a nyugat-európai konzervativizimussal szimpatizálnak és nem pedig a putyinizmussal.
A Heti Válasz puszta létezésével bizonyította azt, hogy lehetséges (viszonylag) független és színvonalas konzervatív újságírás. Hogy nem lehet mindent relativizálni azzal, hogy ja kérem, a baloldali lapok balra a húznak, a jobboldaliak meg jobbra, mindenki hazudik oszt jónapot. Az újságírónak igenis kötelessége, hogy kritizálja a saját világnézetéhez közel álló pártokat, politikusokat, üzletembereket, még akkor is, ha éppen hatalmon vannak, és akkor is, ha közülük egyesek a kenyéradó gazdái. Mert ez a valódi újságírás - a többi politikai marketing.