A jobboldali kormányok piaci fundamentalizmuson alapuló reformjainak következményei Latin-Amerikában jóval korábban beértek, mint a világ többi részén. 2001-2002-ben pénzügyi válság söpört végig Argentínán, Brazílián és Uruguayon. Ennek eredményeként a középosztály egyik napról a másikra elveszítette megtakarításait. A nép ekkor beigazolva látta a Széles Front korábbi, privatizáció-ellenes kampányait, és 2005-ben hatalomra juttatta Tabaréz Vázquez baloldali kormányát. Ebben Mujica az agrárminiszterséget kapta meg. A Vázquez-kormány nagyszabású reformokba kezdett, amelyek célja az volt, hogy megelőzzék a jövőben bekövetkező hasonló válságokat. Ezt két módszerrel érték el: 1) új alapokra helyezték a gazdaságot és 2) csökkentették kiszolgáltatottságát a szomszédos országok gazdaságaitól, így megelőzve a válságok dominó-hatását. Új iparágakat (pl. szoftver, audiovizuális termékek) fejlesztettek és új piacokat kerestek, így 2001 és 2016 között az Argentínába és Brazíliába irányuló export aránya 37%-ról 21%-ra csökkent. Mujica mint mezőgazdasági miniszter sokat tett azért, hogy az élelmiszertermelést modernizálják új technológiák és módszerek segítségével. Ezeket más, sikeresebb országoktól vettek át, mint amilyen Új-Zéland. Uruguay vált az első olyan állammá, amely fő exportcikkét, a marhahúst elektronikusan lekövethetővé tette, ezáltal csökkentve a fertőzések veszélyeit.
Miután 2010-ben Mujica átvette az elnökséget Vázqueztől (hogy aztán 2015-ben visszaadja neki), olyan újabb reformokkal írta be a nevét a történelembe, amelyek ötvözték a legprogresszívabb liberális szabadságjogi törekvéseket a társadalmi egyenlőség és szolidaritás antikapitalista programjával. Mujica egész politikai működése bizonyíték arra, hogy a szabadság és az egyenlőség, a haladás és a fenntartható fejlődés, a szolidaritás és az innováció nem egymást kizáró eszmék. Uruguay az első nemzetállam, ami legalizálta a kannabisz kereskedelmét, ezen kívül törvényessé tette a melegházasságot és az abortuszt. Ezenkívül keményen nekiment a dohánycégeknek, megkísérelte az oktatás reformját és a lakásszegénység felszámolását, támogatta a szövetkezeteket, megerősítette a munkavállalói jogokat és 50%-al emelte a minimálbért is. Az alábbiakban ezeket a reformokat vesszük sorra.
Mujica elnök számára a lakhatás kiemelt fontosságú ügy volt. Ezt jelezte azzal, hogy fizetése 90%-át a Plan Juntos nevű szociális programnak ajánlotta fel, ami a lakásszegénység felszámolását tűzte ki célul. 2010-ben a kormány "lakhatási vészhelyzetet" hirdetett meg, és ennek megoldására hozta létre ezt a programot. A program eredményeképpen a Lakhatási Minisztérium ötéves költségvetése majdnem megkétszereződött, a Fejlesztési Minisztérium költségvetése pedig majdnem 40%-al bővült - így ez a két minisztérium összesen 1,3 milliárd dollárnyi fejlesztést kapott. 2010 és 2015 között a Plan Juntos mintegy 15 ezer családot ért el és több mint ezer otthonteremtő projektet finanszírozott, egyesek új lakóházak építését, mások korábbi otthonok felújítását hajtották végre. Kiemelt támogatásban részesíti a program az otthonteremtő fiatalokat és azokat az egyedülálló nőket, akik családfenntartók. Nem kizárólag a lakásépítésről és felújításról szól a program, hanem egyben képzést is nyújt a kedvezményezetteknek a lakóközösség és a lakókörnyezet fejlesztéséről. A felújítási munkákra gyakran szövetkezeti rendszerben, közösségben kerül sor. Bár miután Mujica elnöki megbízatása lejárt, a szenátori fizetéséből már egy másik projektet támogatott (egy mezőgazdasági iskolát), a Juntos program még mindig fut. Sőt, a Vázquez kormány ki is bővítette azt.
Az elnök másik prioritása az oktatás fejlesztése volt. Több beszédében is rámutatott, hogy a szegénység és társadalmi egyenlőtlenség felszámolása lehetetlen az oktatás fejlesztése nélkül. Itt bizony nagy fába vágta a fejszéjét. A diktatúra évei alatt az oktatást visszafejlesztették, az értelmiség gyanús volt. Vázquez első kormánya idején az oktatásra fordított kiadásokat a GDP 4%-ára emelték, az oktatás minősége azonban nem javult. Az oktatás korszerűtlen és centralizált maradt, a nemzetközi teszteken a diákok rosszul teljesítettek. Mujica lazított volna ezen a központosított és szabványosított rendszeren, és több autonómiát szeretett volna adni az iskoláknak. "Az oktatás terén szakítunk az eddigi gyakorlattal," jelentette ki. "Nem dobunk ki mindent, de kiszélesítjük és szociálisan befogadóbbá tesszük. Én úgy képzelem el a köziskolákat, mint olyan testületeket, ahol az emberek és a tanárok megvitathatják, hogy mi lesz a tanterv, és gyakorlatilag részt vehetnek annak kialakításában." Mujica bírálta a hagyományos oktatást, ami kritikai gondolkodásra képtelen alattvalókat állít elő nagyüzemi rendszerben. "Már elmondtam korábban, hogy az országot szolgáló értelem egy széles körben elosztott értelem. Most ehhez hozzáteszem, hogy a legjobb elégedetlenség [inconformismo], ami az országot szolgálja, egy széles körben elosztott elégedetlenség. Ez az elégedetlenség központi része annak, amit ti, kulturális dolgozók tesztek, de mindannyiunk második természetévé kell tenni ... hiszen szó szerint mindent lehet egy kicsit jobban csinálni ma, mint tegnap ... A nonkonformizmus járványára van szükségünk." Az elnök szerint az új, digitális kultúrában már nem lexikális ismeretekkel kell tömni a tanulók fejét, hiszen minden tényt megtalálnak az Interneten, hanem megtanítani őket gondolkodni. A válaszok megtalálása egyre könnyebbé válik - azonban a helyes kérdések feltétele az, ami nehéz. A szemléletváltozás azonban lassan halad előre, a rendszerszintű reformokat a tanári kar érdekképviseleteit ellátó szakszervezetek kemény ellenállása miatt nem lehetett véghezvinni. Az oktatási reform elmaradását Mujica kormányzása legnagyobb kudarcának tartja.
Mujica szerint semmi értelme nem volt annak, hogy az állam álszent módon a szőnyeg alá söpörte a fűpiacot és hagyta, hogy abból bűnszervezetek gazdagodjanak, ahelyett, hogy a maga kezébe venné a szabályozását. A 2013-as törvénymódosítás háromféle módon tette lehetővé a legális kannabiszhoz való hozzájutást: 1) minden polgár maximum 6 növényt termeszthet otthon saját fogyasztás céljából, 2) orvosi javallatra betegek a gyógyszertárakban is megvásárolhatják a szert és 3) a fogyasztók klubokat hozhatnak létre, ahol közösen termeszthetnek maguknak füvet. Ami a függőséget és az egyéb kockázatokat illeti, azokkal az egészségügyi- és szociális ellátórendszernek kell foglalkoznia, nem pedig a büntető igazságszolgáltatásnak.
Ezt a logikát eleinte a lakosság többsége nem értette meg és elutasította a legalizációt. 2013-ban, a törvény elfogadásakor csupán 40%-os volt a reform támogatottsága. Mujica szerint azonban nem az a jó vezető, aki mindenben követi a nép akaratát. A jó vezetőt egy olyan kalauzhoz hasonlította, aki utastársaival egy kereszteződéshez ér, és meggyőzi őket, hogy egy olyan út lesz a megfelelő, amit nem látnak az előttük lévő szénaboglyáktól. Bár beletelt néhány évbe, de 2017-ben megjelent a gyógyszertárakban a kannabisz, és a rendszer ma már jól működik. A kábítószerrel kapcsolatos bűnözés jelentősen visszaesett és a becslések szerint 22 millió dollár haszontól sikerült megfosztani a drogkereskedőket.
Szépen kiegészíti a kannabisz-reformot Mujica dohánycégek ellen vívott harca. Ezt még Vázquez elnök kormánya kezdte el, aki maga is onkológus volt, mielőtt politikussá vált. Jelentősen korlátozták a dohánytermékek reklámozását, míg a doboz felületének 80%-át dohányellenes hirdetésekkel kell befedni. Ugyanazok az alapelvek vezetik az országnak a két droggal szemben alkalmazott politikáját. Törekvés a szerek forgalmazásának állami ellenőrzésére, a kannabisz esetében a bűnszervezetek profitjának, a dohány esetében a multinacionális vállalatok profitjának megkurtításával. Míg azonban a drogkereskedők nem tudták legális úton támadni az elnököt, a dohánycégek igen. 2010-ben a Philip Morris beperelte a Világbanknál Uruguay-t a szerintük túl szigorú szabályok miatt. Elrettentő példát akartak statuálni a kis ország ügyéből. Mujica felvette a kesztyűt. Amikor Obama elnökkel találkozott, akkor is a dohányzás elleni nemzetközi fellépésre szólított fel, rámutatva, hogy a dohányzás több embert ölt meg a világon, mint a világháborúk. A Világbank 2016-ban Uruguaynak adott igazat, a dohánycég kénytelen volt meghátrálni.
A kannabisz-reformhoz hasonlóan merész húzás volt Mujica részéről az abortusz-reform. A katolikus Latin-Amerikában találhatóak a világ legszigorúbb abortusz-ellenes törvényei. Uruguayban a reform előtt az abortusz bűncselekménynek számított, ami 3-12 hónap börtönbüntetéssel volt büntethető, az abortusz végrehajtása pedig 6-24 havi szabadságvesztéssel. Az illegális abortuszok rendkívül kockázatosak voltak és számos halálesethez vezettek. A törvénymódosítás folyamata még Vázquez elnöksége alatt kezdődött, de csupán sokadik próbálkozásra, 2012-ben sikerült egy módosított formában elfogadtatni a törvényhozással. Az új törvény szerint az abortusz az első 12 hétben legális, nemi erőszak esetén az első 14 hétben.
A harmadik radikális reform a melegházasság legalizációja volt. Argentína és Brazília után Uruguay volt a harmadik latin-amerikai ország, amely megtette ezt. A melegek házasodásának törvényesítése mellett szabályozták az örökbefogadás korhatárát, és 16 éves korra növelték a szexuális beleegyezés korhatárát. "Ugyanezt a megközelítést alkalmaztuk, figyelembe vettük a tényeket," jelentette ki. "Az abortusz egyidős a világgal. A melegség - na, az meg régibb a világnál. Ott volt Julius Cézár és Nagy Sándor. Azt állítják, hogy ez valami új dolog. Pedig nem, ez már régen a létező valóság része. Ha nem tesszük törvényessé, akkor szükségtelen szenvedésre ítélünk embereket."
Uruguay nem vált szocialista társadalommá - a szociális kiadások növekedését a kapitalista gazdaság prosperálása tette lelehetővé. Mujica, a szocialista elnök munkáját az a Danilo Astori alelnök támogatta, aki Vázquez pénzügyminisztereként a fiskális konzervatív fék szerepét töltötte be a szociális reformokkal szemben. Ezzel a kettősséggel maga Mujica is tisztában van, és hangsúlyozza: "működtetnem kell a kapitalizmust ahhoz, hogy adókat tudjak beszedni a komoly problémák kezeléséhez. Ha túl gyorsan akarod meghaladni a kapitalizmust, akkor szenvedésre ítéled azokat, akikért harcolsz. Ahelyett, hogy több kenyeret adnál nekik, valójában kevesebbet tudsz adni."
Azoknak, akik megkérdőjelezik, hogy vajon egyáltalán még szocialistának lehet-e tartani, Mujica a következőt feleli: "Egy szocialista vízióm van a jövőről és szuperkritikus vagyok a kapitalizmussal szemben. Azért küzdök, hogy meghaladjam, de a megoldás nem vár ránk a következő utcasarkon [ezt a fordulatot használták a forradalomra Latin-Amerikában a 60-as években - SP]. Egy elmaradott társadalomból rögtön a szocializmusba ugrani - ez egy olyan képzelődés, amit rég meghaladott az idő. Nem hiszek a proletariátus diktatúrájában sem, ami egy másik olyan tündérmese, amit benyeltünk. A szocializmus építése nem kerülhet ellentétbe a szabadsággal ... Svédország és Norvégia közelebb áll a szocializmushoz, mint mi, mivel fejlettebbek. De ez nem jelenti, hogy attól, hogy gazdagabbak leszünk és több tudást birtoklunk, az egyenesen elvisz minket a szocializmushoz. Nem, ott van a politika is."
Ma már élesen kritizálja azokat az eszméket is, amelyek nevében egykor a városi gerillák embereket raboltak el. "Mi is egy letűnt korszak eszméinek rabjai voltunk. Átvettük az akkori sémákat. Minden megoldhatónak tűnt azzal, hogy megragadjuk a hatalmat és felépítünk egy új társadalmat, mintha valamiféle kézművességről lett volna szó. De a dolgok nem ilyen egyszerűek. Az emberi lények ennél jóval bonyolultabbak." Mujica szerint a Szovjetunió bukása után Lenin elemzéseit követni olyan, mintha valaki egy ősi kövületként próbálna létezni egy változó világban. "Ez a probléma: a baloldalon számos olyan konzervatív attitűdöt látunk, amelyek olybá tűnnek, mintha baloldali álláspontot képviselnének, de valójában reakciósak. Semmit sem tanulsz meg a valóságról, ha nem fejlesztesz ki egy kritikai látásmódot és nem kezdesz el összetettebbként rá tekinteni ... A kapitalizmusról sok rosszat el lehet mondani, de átkozottul hatalmas kreatív erőt képvisel, és ezt tisztelned kell benne. Meg kell tanulnod használni ezt, és egyben meghaladni is."
Mujicát és a Széles Frontot kényes és ellentmondásos kapcsolat fűzi Venezuelához és annak vezetéséhez. Ez a kapcsolat, részben joggal, a kritikák kereszttüzébe került a legutóbbi válság során is. Személyesen jó kapcsolatot ápolt ugyanis Hugo Chávezzel, aki még a gazdasági prosperálás időszakában számos nagyberuházást finanszírozott Uruguayban és olcsó olajjal látta el azt. Másrészt ugyanakkor a Frente Amplio ragaszkodik a liberális demokrácia intézményeihez, távol áll tőle az a tekintélyelvű, a hatalom megtartásának oltárán a nép jólétét is feláldozó megközelítés, amit Maduro és klikkje képvisel. Mujica kijelentette, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra. Ugyanakkor ő érte el, hogy Venezuelát felvegyék a latin-amerikai országok kereskedelmi blokkjába. Méghozzá úgy, hogy akkor kezdeményezett szavazást erről, amikor Paraguay egy alkotmányos válság miatt éppen nem szavazhatott. Ekkor jelentette ki, hogy "a politikai megfontolások gyakran előnyt élveznek a jogi érvekkel szemben," jelentős bírálatot váltva ki maga ellen. Mexikó mellett Uruguay volt az egyetlen másik latin-amerikai ország, ami nem ismerte el elnöknek az ellenzéki Guaidót. Semlegességet hirdetett a venezuelai belpolitikai válságban és határozottan az USA beavatkozás ellen szólalt fel. Mujica ugyanakkor, aki 2018 nyarán a szenátorságtól is visszavonult, a kormány hivatalos álláspontján túlmenően szabad választások kiírására és békés megegyezésre szólította fel a venezuelaiakat. A venezuelai válságot alapvetően két világhatalom (USA, Kína) konfliktusának látja az olaj feletti uralomért, ahol egyik fél sem törődik a venezuelai emberek jogaival.
A 2012-es Rió+20 konferencián tartott beszédében Mujica élesen kikelt a globalizáció jelenlegi formája ellen - egyben az ellen is, hogy a globális klímaváltozás ellen csupán szép szóvirágokkal küzdjünk, miközben mindenki tudja, hogy ez vastagon politikai kérdés. "Vajon mi irányítjuk a globalizációt, vagy az irányít minket?" - tette fel a kérdést. "Vajon beszélhetünk-e szolidaritásról, ha egész gazdasági rendszerünk a korlátlan versenyen alapul? Vajon meddig tart a testvériségünk? Nem azért mondom ezt, hogy tagadjam ennek a rendezvénynek a jelentőségét. Éppen ellenkezőleg: hatalmas kihívás előtt állunk, de ez alapvetően nem ökológiai, hanem politikai jellegű... nem hagyhatjuk, hogy örökké a piac irányítson minket. Ellenkezőleg, nekünk kell irányítanunk a piacot. Ezért mondom, hogy a probléma, amivel szembekerültünk, politikai jellegű. Az ókori filozófusok, Epikurosz és Seneca, de az Aymara indián bölcsek is, nem azt nevezték szegénynek, akinek kevese van, hanem azt, aki végtelen számú dolgot kíván és még utána is több kell neki.Ez a motívum más beszédében is megjelenik. Bár a nemzetközi sajtóban gyakran aposztrofálják úgy, mint a világ legszegényebb elnökét, aki fizetése nagy részét jótékonyságra adja és még mindig egy kis házban él és az ütött-kopott bogárhátúján jár, ő nem tartja magát szegénynek. "Én egyszerű vagyok, de nem szegény és nem a szegénységet propagálom. Amit képviselek, az, hogy könnyű csomaggal élek, nem ragaszkodom túlzottan a tárgyakhoz, és elég időm van arra, amit valóban csinálni akarok. Úgy élek, ahol gondolkodom, ezért különcnek tartanak. Az emberek elfogadnak, mint különcöt, de nem fogják követni a példámat."
Számos politikai vezető, jobb- és baloldalon egyaránt, idealizálja a munkát és munka-alapú társadalomról szónokol. Ezek a szólamok rímelnek a nagyvállalati érdekekre, amelyeknek legutóbbi megnyilvánulása Magyarországon az ún. rabszolgatörvény volt. Mujica ezt a megközelítést teljesen elveti és rámutat arra, hogy alapvető problémák vannak azzal a viszonnyal, ami a munkához fűz minket. "A munkásmozgalom keményen küzdött a 8 órás munkanapért. Ma már megoldható a 6 órás munkanap is. De az a fickó, aki hat órát dolgozik, másik munkát fog vállalni, és többet dolgozik, mint korábban. Miért? Hogy be tudja fizetni a havi számlákat és hiteleket, és mielőtt még feleszmélne, egy olyan öreg reumatikussá válik, mint amilyen én vagyok, miközben az élet elsiklott mellette... meg kell kérdezned magadtól: mi az élet értelme? Amikről most beszélek, azok alapvető dolgok, semmilyen fejlődés nem kerülhet ellentétbe az emberi boldogsággal, mert a legfontosabb kincsünk a boldogság."
Az ENSZ-ben tartott 2013-as beszédében Mujica az egész világot figyelmeztette: "A pocsékolás és a pazarlás életét kínáljuk, ami egy visszaszámlálás a természetes környezettel és az emberiség jövőjével szemben. Civilizációnk szemben áll az egyszerűséggel, a józansággal, minden természetes ciklussal, és ami még rosszabb, szemben áll azzal a szabadsággal, hogy az emberek megtapasztalhassák az emberi kapcsolatokat, a szeretetet, a barátságot, a kalandot, a szolidaritást és a családot. Egy civilizáció, ami szemben áll azzal az idővel, amiért nem kapsz pénzt, de amit a természetes világ szépségének élvezetére fordíthatsz. Elpusztítjuk az erdőket, hogy aszfaltdzsungelekkel helyettesítsük őket. A mozgásszegény életmód ellen futópadokkal küzdünk, az álmatlanság ellen altatókkal, a magány ellen elektronikával." Ami ezzel az önpusztító civilizációt megfékezheti, az csakis a cselekedni képes és hajlandó polgárok köztársasága, aminek a jövőben globálissá kell válnia. Egy demokratikus világkormányzattá a nagyhatalmi érdekek túszává vált, bürokratikus ENSZ helyett. "Az emberi fajnak szüksége egy olyan kormányzatra, amely meghaladja az individualizmust és olyan politikai agytrösztöket hoz létre, amelyek a rövidtávú érdekek helyett a tudományra, a tudásra támaszkodnak."
Mujica víziója az aktív polgárok által ellenőrzött demokratikus világkormányról és az általa megregulázott piacokról a nemzeti szuverenitás örve alatt nyerészkedő nagyvállalatok, adókerülő milliárdosok és nacionalista diktátorok rémálma. Vajon képes-e más országokban is erőre kapni az a demokratikus baloldali alternatíva, amit Mujica kínál az ezernyi válságtól sújtott, ezernyi szirénhang által csábított világnak? Ez rajtunk is múlik.
Sárosi Péter