Az olasz fasiszták a 20-as és 30-as években masszív társadalmi kampányt folytattak a születések számának növeléséért - de végül kudarcot vallottak.
Az olasz fasiszták valóságos kultikus tiszteletben részesítették a termékenységet (fecunditá), ami nem főleg és kizárólag a nők iránti tiszteletüket vagy a gyermekek iránti szentimentális érzelmeiket fejezte ki. Valójában az olasz nagyhatalmi törekvések alapvető feltételének tartották a demográfiát - egy olyan csatatérnek tekintették a szülőszobákat, ahol az olasz nemzetnek meg kell vernie a szomszédos európai nemzeteket. "Egy nemzet politikai, morális és gazdasági erejének legalapvetőbb és leglényegesebb eleme a demográfiai erejében rejlik," jelentette ki Mussolini 1927. június 26-ki beszédében. "Ha Olaszország bármit is el akar érni a világon, akkor e század közepéig legalább 60 milliós lakossággal kell rendelkeznie, a jelenlegi 40 millióval szemben."
Míg Széchenyi azt vallotta, hogy egy nemzet nagysága a művelt emberfők sokaságában rejlik - a fasiszták felfogásából a "művelt" már hiányzott. Mussolini szerint a nemzet ereje annak számában rejlik (Il numero come forza). A cél nem az, hogy boldog, és művelt és önálló egyéneket neveljünk, hanem hűséges alattvalókat, akiket aztán mozgósítani lehet a gazdasági versenyre, a világ meghódítására és a régi dicsőség (Római Birodalom) helyreállítására. Az egyén (az anya, a gyerek) van az államért - és nem az állam az egyénért. A születések száma Olaszországban 1886-ben érte el a csúcspontot (38/1000), majd lassú csökkenésnek indult és 1927-re 27/1000-re csökkent. Ezt a fasiszták azzal magyarázták, hogy a nők túlságosan önállóvá és karrieristává váltak, és nem azzal foglalkoztak, ami a dolguk: hogy otthon maradjanak és gyereket neveljenek. A 3 milliós tagsággal rendelkező Fasci Feminelli nevű országos fasiszta nőszervezet "fasiszta feminizmusa" (nevezték "latin feminizmusnak" is) a művelt, dolgozó nagyvárosi értelmiségi nővel szemben a falusi háztartásbeli nőkben látta az olasz nemzet jövőjét, őket idealizálta. A férfiak feladatául ezzel szemben a munkát és háborúskodást jelölte ki.
A fasiszta állam a bombasztikus szólamokon kívül konkrét intézkedésekkel is megpróbálta elérni ezt a célt. Mussolini bejelentette az Anyák és Újszülöttek Nemzeti Szervezete (L’Opera Nazionale per la Maternitá ed Infanzia) létrehozását. Ennek az állami intézménynek volt a feladata, hogy elsősorban a vidéki közösségekben támogassák a gyermekvállaló anyákat. Segélyeket biztosítottak az öt évnél fiatalabb gyermekek ellátásához, a fogyatékkal élő gyermekek számára pedig 18 éves korig biztosítottak támogatást. Megszervezték a Fasiszta Bábák Szövetségét, akik a születéseknél nyújtottak segítséget. Mozgalmat indítottak az abortuszok ellen, a terhességmegszakításokra általuk bevezetett totális tilalom aztán egészen 1971-ig hatályban maradt. A kampányt teljes mellszélességgel támogatta a katolikus egyház is, XI Pius pápa 1930-ban a Casti Connubi kezdetű enciklikájában a terhességmegszakítás minden formáját elítélte.
Mussolini kijelentette, hogy "a munka halálos az anyaságra és a nők szent küldetése ellen való". A növekvő munkanélküliségért is a nőket tették felelőssé. A fasiszta állam ezért adminisztratív intézkedésekkel próbálta kiszorítani a nőket a munkaerőpiacról, például rendeletileg csökkentették a nők fizetését számos területen, az egyetemi tandíjat pedig kétszeresére emelték a lányok számára. Az eredmény: rengeteg nőt feketén alkalmaztak, és sokkal kiszolgáltatottabbá váltak a munkahelyen.
A fasiszták ezenkívül adókedvezményeket biztosítottak a több gyermeket vállaló családoknak. A legalább hét gyermeket vállaló állami alkalmazottak külön kedvezményben részesültek. Mussolini december 24-ét az Anyák és Gyermekek Napjává nevezte ki. Ezen a napon állami ünnepség keretében kitüntették azokat a nőket, akik a legtöbb gyermeket szülték. A szerény jövedelemmel rendelkező családok kedvező állami hitelt vehettek fel a házasodás előtt - amennyiben a házasság megkötését követő 6 hónapban a párnak gyermeke született, a visszafizetést felfüggesztették. Minden gyermek megszületésekor 10%-al kevesebbet kellett visszafizetni a hitelből, és a visszafizetést újabb 6 hónapra megszakították. Ha a pár hat és fél éven belül legalább négy gyermeket "produkált", a hitelt egyáltalán nem kellett visszafizetni. A Duce ezt személyesen még megfejelte azzal, hogy az egyes tartományokban a legtöbb gyereket vállaló családokat külön pénzjutalomban részesítette.
El kell ismerni, hogy a fasiszták által bevezetett egyes szociális intézkedések (például az anyák segélyezése) kimondottan pozitívak voltak és a jóléti állam alapjait vetették meg. Mussolini háborúja a születések számának növeléséért azonban végül kudarcot vallott. 1921 és 1939 között ezer lakosonként 29,9-ről 19,9-re csökkent a születések száma Olaszországban. Ez egybehangzik azokkal a társadalomtudományi kutatásokkal, amelyek szerint a születések számát befolyásolni kívánó pronatalista társadalompolitikai intézkedések rendkívül drágák, és nagyon kis bizonyítható hatásuk van a születések számának alakulására. A nők születési hajlandóságát nem lehet ilyen mechanisztikus módon befolyásolni - és az nagyban függ attól is, hogy vajon hogyan érzik magukat az adott társadalomban és mennyire tudnak benne érvényesülni. Mussolini Olaszországában pedig bizony nem volt jó nőnek lenni. Kudarca tanulságul szolgálhat minden olyan rezsimnek, ami a nőkre mint szülőgépekre és alattvalókra, nem pedig mint autonóm egyénekre és szabad polgárokra tekint.
Sárosi Péter
Ajánlott olvasmányok:
Grant Peters, Pronatalism and Gender Roles in Fascist Italy
Lauren E. Forcucci, Battle for Births: The Fascist Pronatalist Campaign in Italy 1925 to 1938
Képek: Az OMNI propagandaposzterei