Az új-zélandi terrortámadás kétszeresen is elborzasztott. Először akkor, amikor magukról az eseményekről olvastam a médiában, és szembesültem azzal, hogy a terrorista magyar történelmi alakok neveivel látta el azokat a fegyvereket, amikkel ártatlanokat mészárolt le. Másodszor pedig akkor, amikor a közösségi médián szembesültem azzal, hogy a magyar lakosság jelentős része hogyan reagált erre a hírre. "Végre valaki visszavágott." "Így lehet harcolni a muszlimok ellen. Ki kell tüntetni őket." "A magyar név megint szép lesz...méltó." "Itt az ideje a bosszúnak... valakinek ki kell söpörnie a szemetet." "Vannak még hősök." És ezek még csak nem is elszigetelt kommentek, nem is a legdurvábbak. És nem is magányos, szélsőséges nácik örültek a tömeggyilkosságnak ilyen módon. Hétköznapi anyukák és apukák, nagypapik és nagymamik, akik a gyerekkel, az unokával a karjukon pózolnak a képeken és cukicicás videókat osztanak meg.
Amikor muzulmán terroristák követnek hasonló bűntettet, gyakran elborzadva cikkezik arról a kormánypárti sajtó, hogy milyen sokan támogatják a muzulmán migráns közösségekben a terroristák cselekedeteit. Mert ezek "ilyenek": erőszakosak, szélsőségesek. Benne van a vallásukban, a génjeikben. Nem lehet "ezekkel" békésen együtt élni. Ezért nem kell őket beengedni. De vajon a mostani eset kapcsán hányan tartanak önvizsgálatot és kezdenek el sepregetni a saját házuk táján? A magyar politikai kultúra hanyatlásának egyik látványos jele, hogy mennyire nyíltan és büszkén tud azonosulni honfitársaink egy jelentős része a terrorizmussal - ha éppen olyan célokért használják, amivel egyetért. Ami szentesíti az eszközt is.
Ettől függetlenül nem gondolom, hogy a magyar társadalom többsége azonosulna a terrorizmussal. Mint ahogy a muzulmán társadalom nagy része sem. Ami azonban sokkal nyugtalanítóbb, azok a közös minták, amiket az új-zélandi terrorista világnézete és a hazai kormánypárti propaganda által sulykolt világnézet között fedezhetünk fel. Ez különösen szembetűnő, ha az ember elolvassa a terrorista által az Interneten közzétett kiáltványt. Ez a Nagy Felcserélés (The Great Replacement) címet viseli. Ez a fogalom nem ismeretlen Magyarországon sem. Egy Renaud Camus nevű francia gondolkodótól származik, akinek a hasonló című írását az egykor szebb napokat látott, manapság kormánypárti propagandaszócsővé silányult és hirdetésekkel felhizlalt Mandiner is közölte tavaly. Lényege, hogy az ördögi liberális-globalista elitek összeesküdtek annak érdekében, hogy a szilárd keresztény identitással rendelkező európai lakosságot konzumidióta tömegemberekkel cseréljék fel. Ennek Camus szerint az egyik eszköze a tömeges bevándorlás szervezése. Ez természetesen remekül rímel a kormány migránsellenes kampányának fő üzenetére.
A 28 éves Brendon Tarrant szörnyű tettét éppen ez az összeesküvés-elmélet motiválta. Megszállottja volt a demográfiának, a kiáltványa ezzel kezdődik: "It's the birthrates. It's the birthrates. It's the birthrates." A fehér európai lakosság születésszámának csökkenését tartja korunk legnagyobb fenyegetésének. Ez nem egy természetes folyamat, hanem egy Európa elleni tudatosan előkészített "támadás" eredménye, ami a "hedonista, nihilista individualizmusban", a "hagyományos család, mint egység rombolásában" és a "tömeges bevándorlásban" nyilvánul meg. Ezek a folyamatok a keresztény, fehér Európa létét fenyegetik éppen úgy, mint a történelem korábbi szakaszaiban fenyegették az Iszlám hódítók. Saját magát a keresztesek és a törökellenes háborúk hősei utódjának tekinti. A menekültekben, migránsokban nem jobb életet kereső emberi lényeket lát, hanem elpusztítandó hódítókat. "Ők", "azok", és nem "mi". Történelmileg folytonos kollektív bűnösök. Ezért látogatta meg Közép-Európa történelmi emlékhelyeit a terrorista a támadás előtti hónapokban, és ezért látta el többek között Hunyadi János nevével az automata gépfegyverét.
Hogy egy terrorista világnézetének középpontjában összeesküvés-elméletet találunk, az nem meglepő. Az viszont annál inkább, hogy ugyanez az összeesküvés-elmélet gyakorlatilag hivatalos világmagyarázó elvvé vált a saját hazánkban. Egyenesen dermesztő élmény egymás mellé helyezni ennek a tömeggyilkosnak a kiáltványát bármelyik "Európa meghódításáról", "lakosságcseréről", "kihalásról" vizionáló Fideszes pamflettel, vagy akár a miniszterelnöknek vagy a magyar Országgyűlés elnökének bármelyik hétköznapi kirohanásával.
Kövér László idén március 8-án kijelentette, hogy napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben "az alávetésre és kifosztásra szánt Európa" ellen egy újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni. A cél az európai közösség "természetes identitásának" a felszámolása, aminek hiányában a közösségek és az egyének nem tudják felismerni, érvényesíteni és szükség esetén megvédeni érdekeiket sem, így könnyebben alávethetők és uralhatók. Ezért a természetes európai identitások védelmére hivatott minden intézmény - a család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok - folyamatos politikai, jogi és mentális támadások célkeresztjében van. Kövér László bizonyára remekül el tudna diskurálni a vacsoraasztalnál Tarranttal, esetleg egy kicsit megdorgálná "fiatalos radikalizmusa" miatt és arra intené, hogy eszméit és céljait más módszerekkel valósítsa meg.
Az olyan korábban legfeljebb gyíkemberhívő ufókutatók által használt fogalmak, mint a "háttérhatalom", ma a kormánypárti retorika központi elemét képezik. Nem csoda, hiszen maguk a gyíkemberhívő ufókutatók megbecsült "szakértőként" szerepelnek a jobboldali médiában. A propaganda tudatosan épít arra a motívumra, hogy a bevándorlók = hódítók, a bevándorlás-ellenes küzdelem pedig annak a történelmi harcnak a folytatása, amit Hunyadiék kezdtek el a középkorban a muzulmán hódítók ellen. A századvéges Kiszely Zoltán politológus egy interjúban kijelentette: "Orbán Viktor politikája ugyanúgy időt nyert nekünk, ma élő magyaroknak, mint annak idején Hunyadi János Nándorfehérvárnál. Szerencsénk, hogy nekünk nem az életünk árán kell hazánkat és keresztény kultúránkat megvédenünk."
Ezek után vajon csodálkozhatunk-e azon, hogy a kormánypropaganda pókhálójába ragadt honfitársaink tömegesen tetszésüket fejezik ki 49 ártatlan ember hidegvérű kivégzése felett? Éppen úgy nem csodálkozhatunk rajta, mint a magyar társadalom közönyén vagy kárörvendésén a holokauszt idején, amikor is évtizedes antiszemita propagandával tompították el az embernek az ember iránti együttérzését. Nem azért, mert szörnyetegek, vagy nácik, nem azért, mert gyűlölködők, egyszerűen következetesen magukévá tették a propagandát. Mert ha valóban támadás alatt áll Európa, ha valóban van gonosz háttérhatalom, ha valóban hódítók a bevándorlók - akkor Tarrant tette nem bestiális gonosztett, hanem egy szabadságharcos bátor hőstette. És lehet, hogy sok embert elborzaszt a tett kegyetlensége. Valahol sajnálják is azokat a gyerekeket, akiket levadásztak és legyilkoltak, de mégis azt gondolják: háború van. Márpedig háborúban hallgatnak a múzsák és sok minden megengedett. A cél az európai keresztény fehér kultúra győzelme. Ebben a háborúban éppúgy fegyvertény a gyermekek szülése, mint a gyermekek meggyilkolása.
A terrorizmus és a kormánypropaganda eszközei különbözőek ugyan, de közös bennük az, hogy mindkettő el akarja hitetni velünk, hogy itt civilizációk háborúja zajlik, és ezért félre kell tennünk a "naiv" humanizmusunkat és empátiánkat. A valódi háború azonban nem a muzulmánok és keresztények, nem a globalisták és lokalisták, nem az egyének és családok között zajlik, hanem azok között, akik eldobják és akik megőrzik az emberségüket.