Avagy miként hurrogták le az utasok azt a lányt, aki arra figyelmeztette őket, hogy a vesztükbe rohannak.
Egy busz robog Jövőváros felé. Elöl, az első osztályú helyeken a gazdag utasok terpeszkednek, középen és hátul a turistaosztályon a szegényebbek szoronganak. A busz kereszteződéshez közeleg. Az egyik utas, egy tisztességben és munkában megőszült tudósember, feláll, odalép a sofőr ülése mellé, és udvariasan megköszörüli a torkát.
- Tisztelt sofőr úr, tisztelt utastársaim! Kiszámoltam, hogy amennyiben az utiterv szerint haladunk tovább, akkor az üzemanyagunk el fog fogyni félúton, és ott fogjuk találni magunkat a lakatlan puszta közepén, benzin és ivóvíz nélkül. Az egyetlen lehetőségünk ennek elkerülésére az, hogy a következő kereszteződésnél nem jobbra, hanem balra fordulunk. Igaz, hogy akkor az út egy meredek emelkedővel kezdődik. Egy időre minden utasnak ki kell szállni a buszból, hogy ez a régi járgány fel tudjon kapaszkodni a dombra, de utána kényelmes lejtőn fogunk haladni Jövőváros felé. Nem lesz könnyű, de együtt sikerülni fog!
Az utasok vegyesen fogadják a hallottakat. A hátsó üléseken ülők igazából semmit nem is hallanak abból, amit mondott. Azok közül, akik hallották, a legtöbben egyszerűen ignorálják: kibámulnak az ablakon, vagy tovább fecsegnek a szomszédjukkal. Az elöl ülők közül van, aki kineveti a tudóst, és van olyan is, aki dühösen kiosztja.
- Még hogy én kiszálljak a buszból, amikor én első osztályú jegyet fizettem ki? Még mit nem! - kiabálja sipító hangon egy narancssárga hajú üzletember az első sorban.
- Aztán majd még a sok csóringer beül a helyünkre! - teszi hozzá röhögve egy pocakos tokás tábornok a harmadik sorból.
Alig van néhány utas, aki igazat ad a tudósnak, és mellé áll: de őket lehurrogják vagy agyonhallgatják a többiek. A sofőr csak legyint, rágcsálja tovább a már szétrágott szivarvéget.
- Ráérünk még ezen aggódni, ha majd odaérünk - fogalmazza meg a legtöbb utas által osztott buszbölcsességet, és nyomja tovább a gázpedált.
A tudósember még egy ideig leforrázva áll, próbálja bizonygatni az igazát, aztán lesütött szemmel visszasomfordál a helyére.
A busz elhagyja a kereszteződést, és a dombok közül beér a kietlen pusztára.
Egyvalakire mégis nagy hatással volt a tudós: egy fiatal lányra, akit teljesen megdöbbent az utasok felelőtlensége. Ő is kiáll az utasok elé, és kiabálni kezd:
- Emberek, emberek, nem veszitek észre, hogy a vesztünkbe rohanunk? Hiszen a tudós bebizonyította, hogy a mostani úton nem mehetünk tovább!
Szavait éktelen lárma fogadja.
- Mit képzel ez a kis csitri, hogy bele mer szólni a felnőttek dolgába? - sipítja a narancshajú üzletember.
- Így is van, egy ilyen tinédzsernek fogalma sincs a buszvezetésről - kontrázik rá a totyakos tábornok.
A lány elvörösödik, de kihúzza magát és tovább kiabál:
- Emberek, hát nem látjátok, hogy teljesen mindegy, hogy mit gondoltok rólam, ha a busz közben rohan a saját pusztulásába? Engem tudatlannak neveztek, de bezzeg amikor a tudósember állt itt előttetek, és mondta el ugyanazt, amit én, akkor kinevettétek. Én semmi mást nem mondok, mint amit ő, engem pedig tudatlansággal vádoltok?
- Egy ilyen kislánynak az iskolában lenne a helye - mondja egy szigorú szemű hivatalnok - vajon ki biztatta fel arra, hogy ehelyett itt kiabáljon a buszon? Tudjuk ki!
- Látszik rajta, hogy Aspergeres szegény, a legjobb lenne, ha leülne és inna egy pohár vizet - simogatja meg a fejét hamis együttérzéssel egy jámbor asszonyság.
A busz közben rohan tovább a pusztába. Az üzemanyagszint-jelző vörösen villog. A sofőr erre benyomja a klímát. Elvégre egyre melegebb van a buszon.
Sárosi Péter