"Két járványos betegség jár most országról országra: az egyik a cholera morbus, a másik a corona morbus," írta az Életképek hasábjain egy korabeli újságíró 1848. novemberben. Utalt ezzel arra, hogy a "népek tavasza" közismert eseményeivel párhuzamosan, amelyek számos országban a koronás fők hullásához vezettek, egy másik járvány is futótűzként terjedt végig Európán ebben az évben: a kolera. Erről a járványról viszonylag keveset hallani, pedig komoly tanulságokat rejteget a ma embere számára társadalmi és tömegpszichológiai hatásait tekintve.
A kolera egy rendkívül gyors lefolyású, hányással, hasmenéssel, izomgörcsökkel járó betegség, amelynek kórokozója és gyógymódja ekkoriban még ismeretlen volt. Így aztán a halálozási arány igen magas volt. A kolera több hullámban söpört végig a világon és hazánkon, így 1831-32-ben, 1848-49-ben, 1854-55-ben, majd utoljára 1872-73-ban.
A legsúlyosabb az 1831-32. évi kolerajárvány volt, amely valósággal sokkolta a korabeli közvéleményt. Nem csak maga a betegség miatt, ami mintegy negyedmillió emberi életet követelt. A járvány megvilágosodást jelentett számos nemes számára a hazai társadalmi viszonyok és közállapotok tarthatatlanságát tekintve. A járvány az északi vármegyékben fejtette ki a legpusztítóbb hatást, és mint általában, ezúttal is aránytalanul sújtotta a szegényeket, akiknek jelentős része a szlovák nemzeti kisebbséghez tartozott. A szlovák parasztok, akik eleve bizalmatlanok voltak a magyar urak és a hatóságaik iránt, könnyen hitelt adtak azoknak a rémhíreknek, hogy a kolerát az orvosok terjesztik a kutak megmérgezésével. Ezt alátámasztani látszott, hogy az orvosokat gyakran láthatták klórmésszel járkálni, ami a fertőtlenítésre szolgált. A karanténok felállítását is az összeesküvés részének tekintették. A másik céltábla a zsidók voltak, akiket már a középkor óta gyakran vádoltak meg a járványok terjesztésével. A felheccelt tömeg több helyen megtámadta a nemesi kúriákat és a zsidók boltjait.
A járvány a haladóbb gondolkodású nemesek körében rávilágított arra, milyen borzasztó nyomorban élnek a parasztság tömegei, különösen a nemzetiségi vidékeken. Nyilvánvalóvá tette a jobbágyság intézményének tarthatatlanságát, a megyei hatóságok tehetetlenségét és inkompetenciáját, a modern egészségügy teljes hiányát. Sötét víziót vázolt fel azzal kapcsolatban, hogy milyen puskaporos hordón ül az uralkodó osztály, és mi történik, ha elszabadul az elfojtott szociális, felekezeti és nemzetiségi gyűlölködés. Az új reformnemzedék számára ez a kolerajárvány meghatározó élményt jelentett, ami alapvetően hozzájárult a reformtörekvések erősödéséhez az országgyűléseken. És közvetve ugyan, de hozzájárult ahhoz, hogy 1848-ra a reformpárt készen állt az ország polgári átalakítására és modernizációjára.
Az 1848-as járvány nyáron érte el hazánkat, Erdélyen keresztül. Júliusban Klauzál Gábor földművelésügyi miniszter felhívást intézett az ország népéhez a járvánnyal kapcsolatos megelőzésről. A járvány októberben a fővárosban is felütötte a fejét. A karanténok bevezetését ezúttal elvetették, ugyanis tartottak tőle, hogy ez ismét lázadás kitöréséhez vezethet a parasztság körében: "miután a tapasztalás még 1831-ben megmutat- la, hogy az illy esetben szokásos elzárások, és veszteglőintézetek, a nélkül hogy a ragály terjedését gátolták volna, csupán rémülést okoztak, e mellett a kereskedést akadályozták: előre jelentsék ki, hogy a járvány kitörése esetére semmiféle elzárkózások történni nem fognak, s a közlekedés legkisebb megakasztást sem szenvedend, különben is minden intézkedéseikben kellő óvatossággal járjanak el, nehogy ez által a nép, szükségen kívül, mind a közegészségre, mind a rendre háboritólag ható rémülésbe ejtessék. "
Október 26-án az Országos Honvédelmi Bizottmány külön koleraügyi bizottságot nevezett ki dr.Pólya József vezetésével, aki már 1831-ben is részt vett a betegség elleni küzdelemben. A betegségek novemberben kezdtek ritkulni, majd év végére szórványossá váltak és eltűntek.
Forrás: Dr. Mádai Lajos, Ma már csak történelem a kolera. Budapest, 1985. (23. évfolyam), 6. szám május.
Bár a 48-as járvány jóval kevesebb halálos áldozattal járt, mint a korábbi, a tömeglélektani hatásai jelentősek voltak. A korabeli beszámolók feljegyezték, hogy az országban felütötték a fejüket a rémhírek, a falvakat kuruzslók járták, akik csodálatos gyógymódot ígértek. A napilapok közöltek hirdetéseket, amelyek homeopátiás szereket kínáltak a kolera elleni "biztos" gyógymódul. A lakosság pedig rendkívül gyanakvó volt a hatósági intézkedésekkel szemben. "Sokakat a cholerátóli félelem halálsápadtsága fogott el," írja Buda város tanácsának jelentése augusztusban.
"A legközelebb múlt pár nap alatt, egész erejében tört ki Budán a cholera," írta Kossuth Hírlapja október 24-én. "Eddigelé leginkább, a tisztátalanságáról ismeretes Vízivárosban pusztított; a Gellért felöli részen és a várban, tudtunkra még nem igen voltak áldozatai. A városnak tegnap tartott közgyűlése, leginkább a cholera iránti intézkedésekkel, foglalkodott. A polgármester jelentvén, miszerint a rendes kórházban a betegek nem férnek : az Aszalai féle kaszárnyának kórházzá alakítása elhatároztatott."
"Nem elég hogy öldöklő hadakban vérzenek el hazánkfiai, még a cholera is beköszönt; .... ez az átkozott ellenség, melly ellen nem védelmezheti magát az ember," írja a Nemzeti Újság 1848. október 25-én. A cikk szerint a főváros lakossága először kétkedve fogadta a járvány hírét, és csak késve szánta el magát intézkedésekre. "Szegényebb betegeknek a városi gyógyszertár ingyen nyitva áll," írta a lap. "Orvosok számára, hogy a segélyvitelben annál gyorsabban járhassanak el, éjjel nappal bérkocsik állanak készen, Budapest orvosai Stahli főorvos elnöklete alatt tegnap gyűlést tartottak a cholera tárgyában. A betegség elhárítására szükséges óvszereket, s az ezekkeli bánásmódot falragaszokban adandják tudtál a városi közönségnek, mit azonnal mi is tudtul adandunk a vidékieknek."
A fővárosi hatóság november 11-én elrendelte, hogy "kiki, hogy ha bármelly csekély mértékben mutatkoznék a betegség, azt el ne hanyagolja hanem azonnal orvosi tanácsért folyamodjék."
A koleraügyi bizottság novemberi felhívása is utal arra, hogy számos tévhit élt a betegség megelőzésével kapcsolatban, például az, hogy az intenzív alkoholfogyasztás megvéd a fertőzéstől: "úgy nevezett praeservativumokkal (a betegség megelőzésére szolgáló tanács - S.P.) nem szolgálhatunk, ezek a charlataneria (sarlatánság - S.P.) köréhez tartozók. Legjobb praeservativum az, hogy az ember szokott életmódján, mellynél különben is egészséges maradt, ne változtasson, azaz sem ételében, sem italában szokatlanokat ne keressen, mert az egészség a változtatást megérzi. Már azért sem, mivel illy alkalomkor a családi erkölcsbe csúsznak be olly hibák, mellyck talán egy cholera esettel is mérkőzhetnek p. o. egy kis köményviz, rozsoli utóbb pálinka italon, végre a családi boldogság földulásán végződik."
A bizottság felhívta a figyelmet arra is, hogy sokan, főleg a fiatalok, nem veszik komolyan a járvány fenyegetését: "A keleti cholera először ezelőtt 18 évvel látogatott meg minket; idősbjeink tehát ismerik; fiataljaink pedig, kikre a hazának most legnagyobb szüksége van, nem. Ezek kedvéért a betegségre nézve némellyeket elmondani csak azért is szükségesnek tartunk, mivel a fiatalság gondol legkevésbbé a betegségekkel, sőt daczol velük; azonban, ha az idősbek is okulnak szavainkból, s lelkészek, tanítók, gazdatisztek, jegyzők a népnek utánunk segélyt nyujtandnak, annak örülünk."
Bár a járvány 1848 végére már megszűnni látszott, 49 tavaszán újult erővel ütötte fel a fejét. Ezzel kapcsolatban felmerült az a teória is, hogy a kolerát behurcolták a már járványmentes országba - de ma már nyilvánvalónak tűnik, hogy ugyanannak a járványnak a második felvonásáról beszélhetünk. "A cholera-aggodalom naponkint növekedik," írja április 15-én a Figyelmező. "Egy orvos ugyanazt javasló, mit hajdan Hippocrates ajánlott az atheneieknek, t. i. nagy tüzeket rakni a város utczáin, a lég megtisztítása végeit."
"Szomorúan tapasztaljuk, hogy a cholera dühöng," írja a Pesti Hírlap 1849. június 10-én. "Illy alkalommal páratlan az, hogy az ember egy 3—5 óra alatt már kiadta lelkét. Egész családok lettek áldozatai, csak egyetlen egy orvosnak egyetlen éjjel 9 betege halt meg."
Szemere Bertalan belügyminiszter májusban rendeletben kötelezte a hatóságokat a csatákban elesett katonák megfelelő eltemetésére, mivel a csatahelyek közelében lévő településeken a kolerajárvány kitöréséről kapott híreket.
A belügyminiszter június 24-ki utasításában már felhívja a lakosságot arra is, hogy a hatóságok ügyeljenek a köztisztaság fenntartására, ne engedélyezzék az olyan rendezvényeket, hol "sok ember zárt helyen együtt" van, segélyezzék a szegény betegeket és állítsanak fel ideiglenes kórházakat ott, ahol nincsen kórház. "Minden vallásbeli lelkészek felszólitandók, miszerint mind az egyházi szószékből, mind társalgás utján a’ kedélyek megnyugtatására, netalán támadható veszélyes előítéletek eloszlatására, ’s a’ népnek a’ járvány uralkodása alatti czélszerü élet, úgy a’ betegek ápolása ’s azokkali bánásmódjára nézve a’ fenjegyzett elvekszerinti felvilágosítására hatni iparkodjanak," szól a belügyminiszteri utasítás.
Dr. Mádai Lajos kiszámolta, hogy az ország mai területén — ahol akkor 4,3—4,4 millió ember élt — 1848—49-ben 140 ezerrel többen haltak meg, mint az előző, járványmentes években. Ezt a hatalmas halálozási többletet döntő mértékben a kolera okozta, hiszen a szabadságharc csatái csak egyes helyeket érintettek, az általános halandóság viszont az egész országban katasztrofálisan megnőtt. (Dr. Mádai Lajos, Ma már csak történelem a kolera. Budapest, 1985/6.).
A járványtól való félelem legalább olyan veszélyesnek bizonyult, mint maga a fertőzés. A pánik miatt Kossuth népfelkelésre buzdító felhívásai nem járhattak teljes sikerrel. A járvány nem kímélte sem a honvédséget, sem pedig az ellene vonuló osztrák és orosz hadakat sem. Kossuth a kolerajárványt megpróbálta a szabadságharc melletti propaganda részévé tenni. Július 17-én a Szegedről kibocsájtott "A nemzethez!" című manifesztumában a kolerát "a magyarok istenének" eszközeként írja le. „Hazafiak! ott villog elöl az égi pallos, melly- nek láthatatlan ereje a döghalál képében irtja barbár ellenségeinket; kövessétek ez intő jelt...”
Fazekas Csaba a História című lapban megjelent cikkében azonban amellett érvel, hogy ez már csak egyfajta wishful thinking volt Kossuth részéről, hiszen tudta, hogy a kolera éppúgy sújtja a magyar lakosságot is. Az "Ha az 1848-49 végnapjaiban pusztító kolera veszteségeit és következményeit nem is tekinthetjük súlyosnak, a járvány minden bizonnyal hozzájárult a szabadságharc hátországának demoralizálódásához, az amúgy is létbizonytalanságban élő lakosság kiábrándulásához," írja (Fazekas Csaba: Kolerajárvány Magyarországon, História, 1994/8.).
Sárosi Péter