Bár a Corbyn és Sanders által meghirdetett baloldali hatalomváltás elmaradt az angolszász világban, a mögöttük álló mozgalom és az általuk képviselt eszmék azonban még távolról sincsenek legyőzve. A mostani járvány ebből a szempontból akár újra életet lehelhet olyan törekvésekbe, amelyeket ezek a mozgalmak tűztek a zászlajukra. Ilyen például a feltétel nélküli alapjövedelem. A járvány nyomában járó gazdasági-társadalmi válság tömeges elszegényedéssel fenyegeti a középosztály jelentős részét, míg a már eddig is nyomorban élők körében humanitárius katasztrófákkal és komoly feszültségekkel kell szembenézni a közeli jövőben.
Nem véletlen, hogy sokan éppen ezt a mostani időszakot tartják alkalmasnak arra, hogy az államok szakítsanak az eddigi neoliberális iránnyal, és vezessenek be innovatív megoldásokat a társadalom felbomlásának megelőzésére. Közéjük tartozik Guy Standing brit közgazdász is, Corbyn tanácsadója, akit a prekariátusról szóló elméletéről ismerhetünk, és aki már régóta az alapjövedelem bevezetésében látja a megoldást arra, amit Klaus Schwab globalizáció 4.0 névre keresztelt.
Standing éppen ebben az évben publikálta legújabb könyvét a témában, amit letöltöttem és elolvastam. A mű sorra veszi azt nyolc gigászi globális problémát, amelyekre az alapjövedelem megoldást nyújthat:
1) Egyenlőtlenségek
A második világháború utáni évtizedekben kiépült jóléti államoknak a 70-es és a 80-as években előtérbe kerülő megszorító, piacfetisizáló gazdaságpolitika vetett véget. Ez globálisan a társadalmi egyenlőtlenségek növekedéséhez és az ún. járadék-kapitalizmus (rentier capitalism) kialakulásához vezetett. Ennek során a fizikai és szellemi vagyonok járadékai az egekbe szöktek, míg a reálbérek stagnáltak vagy csökkentek. Az újraelosztás rendszerei, mint a közvetlen adók, a kollektív béralkuk és erős munkavédelmi szabályozás leépültek. Új újraelosztási rendszerekre van szükség, ami az egyre gazdagodó szűk elit kezében összpontosuló járadékok egy részét visszacsatornázná nekünk, közembereknek. Hogy milyen etikai alapon? Mert azok a természeti erőforrások, amelyek kiaknázásból ezek a profitok származnak, mindannyiunké, és nem lehet őket kisajátítani.
2) Gazdasági bizonytalanság
Az egzisztenciális bizonytalanság mindig is az emberi lét velejárója volt – a jelenlegi globális rendszernek azonban állandó részét képezi egyfajta krónikus bizonytalanság. Ezt nem egyszerűen az ismert kockázatok jellemzik, hanem az ismeretlen, az egyén számára teljesen kiszámíthatatlan változók. A jóléti állam alrendszerei valamelyest csillapították ezeket a bizonytalanságokat, de ezek leépítésével az embereknek folyamatosan bizonytalanságban kell élniük a lakhatásukkal, a munkájukkal, a megélhetésükkel kapcsolatban. Az alapjövedelem jelentősen csökkentené ezt a kiszolgáltatottságot.
3) Adósságcsapda
Milliók élnek eladósodottan: hitelt vesznek fel továbbtanuláshoz, lakásvásárláshoz, a rezsi befizetéséhez, egy műtéthez, majd egész életükben fizetik a törlesztőrészleteket. Recesszió idején az eladósodott polgárok tömegesen veszítik el az egzisztenciájukat, az otthonukat. Az alapjövedelem nem oldaná meg közvetlenül az eladósodás problémáját, de empirikus kutatások szerint azok az emberek, akik állandó jövedelemmel rendelkeznek, kevésbé adósodnak el és jobban gazdálkodnak az erőforrásaikkal.
4) Stressz
A mostani világjárványnál jóval régebb óta dühöng egy másik pandémia a világban: a stressz járványa. A jóléti állam leépülésével a stressz népbetegséggé vált, ami számos betegség forrása és a korai halálozás egyik fő oka. Egyértelmű bizonyíték van a gazdasági bizonytalanság és a krónikus stressz közötti kapcsolatra. Az eddigi alapjövedelemmel kapcsolatos pilótaprogramok hatásvizsgálatai a résztvevők körében a stressz jelentős csökkenését mutatták ki.
5) Prekariátus
A jelenlegi globális kapitalizmusban az emberek jelentős része él ideiglenes, instabil munkákból, állandó foglalkozás, hivatás nélkül, folyamatosan függve más emberek kegyétől. Őket nevezi Standing prekariátusnak (precariousness = bizonytalanság), ők az új proletariátus. Az ő létbizonytalanságukat az alapjövedelem jelentősen csökkentené, és segítene nekik visszaszerezniük az irányítást a saját életük felett.
6) Robotok
A mesterséges intelligencia és a robotok megjelenése az előrejelzések szerint a munkahelyek tömeges megszűnéséhez vezet. Egyre kevesebb munka lesz, amit ne tudnának elvégezni robotok. Bár ez serkenti a gazdasági növekedést – de annak előnyeit egyre kevesebben fogják tudni kiélvezni, amennyiben nem osztjuk újra a jövedelmeket. Az alapjövedelem lehetővé tenné, hogy több ember dolgozzon, de egyenként kevesebb munkaórában.
7) Kihalás
A világjárvány háttérbe szorította a fenyegető ökológiai katasztrófa rémképét – de ettől még mindig ez az emberi civilizációra leselkedő legnagyobb veszély. Standing szerint a fosszilis üzemanyagok fogyasztását visszafogó különadók bevezetésére van szükség ahhoz, hogy a katasztrófa mértékét csökkenteni lehessen. Az ilyen különadók azonban, anélkül, hogy a belőlük befolyó jövedelmet visszaforgatnánk az embereknek, népszerűtlen korlátozásokként elbukhatnak. Standing szerint a Brit-Kolumbiában jelenleg bevezetett ökoadó, amelyet 90%-ban a háztartásokba forgatnak vissza, egy jobb megoldás (hasonlót sürgetett 27 Nobel-díjas közgazdász a Wall Street Journal hasábjain). Az ökoadók bevételeit alapjövedelemként maguk a polgárok kaphatnák meg.
8) Populizmus és újfasizmus
Standing szerint az agresszív nacionalizmus és idegenellenesség újjászületését, a tekintélyelvű vezérek előretörését és a demokratikus intézmények hanyatlását a krónikus bizonytalanság magyarázza. Olyan kutatásokra hivatkozik, amelyek szerint az emberek azért fordultak a szélsőjobboldalhoz, mert nem érezték, hogy a jelenlegi gazdasági rendszerben megbecsülnék őket, mint polgárokat. Az alapjövedelemmel kapcsolatos vizsgálatok pedig azt is bizonyítják, hogy a résztvevők kevésbé voltak fogékonyak az idegenellenességre.
Standing a könyvében számos ilyen, az alapjövedelemmel kapcsolatos kísérleti programot mutat be, ezenkívül összeveti a feltétel nélküli alapjövedelem lehetőségét más alternatívákkal, mint amilyen a mindenki számára garantált hitelek, alapvető közszolgáltatások vagy közmunka elképzelések. Ezek szerinte sokkal kevésbé alkalmasak a társadalmi problémák kezelésére.
Átveszi és megcáfolja ezenkívül az alapjövedelemmel szembeni ellenérveket is. Rámutat, hogy a század elején a ma már széleskörűen elfogadott szociális juttatásokkal, például a nyugdíjjal és munkanélküli segéllyel szemben is nagyon hasonló érveket fogalmaztak meg. Bár rövid távon csak pénzkidobásnak tűnhet, de az alapjövedelem hosszú távon szerinte élénkíteni fogja a gazdaságot. Az eddigi kísérleti programok szerint az a félelem sem vált valósággá, miszerint az alapjövedelem lusta semmirekellőkké tenné az embereket. Éppen ellenkezőleg, az alapjövedelem serkenti az emberek munkaerőpiaci aktivitását.
Standing Lao Cét idézi: „Egy ezermérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik.” Ez a lépés többnyire a legnehezebb. A mostani járvány talán minden eddiginél jobban ösztökéli a kormányokat arra, hogy megtegyék ezt a lépést.
Sárosi Péter