Az álhíreket nagyüzemben gyártó rezsimek egyre gyakrabban vádolják meg a hatalmat leleplező újságírókat azzal, hogy álhíreket gyártanak. Az igazság utáni világ abszurditásáról.
Az oknyomozó
újságírás elleni eddigi egyik legkomolyabb ütést vitte be a kormány azzal, hogy
január elsejétől büntethetővé teszi a drónfelvételek készítését a magántulajdonban
álló ingatlanokról. Az elmúlt években számos leleplező riportot köszönhettünk a
drónfelvételeknek, amelyekkel a NER birodalom számos, közpénzből meggazdagodott
oligarchájának palotáit, kastélyait, harci járműveit (!) sikerült bemutatni. A jövőben azok az újságírók, akik le akarják leplezni a
NERisztokrácia gyarapodását, akár egy év börtönbüntetéssel is büntethetők
lesznek.
Ezzel ismét
sikerült közelebb kerülnünk a kormány által ajnározott keleti tekintélyelvű
rezsimekhez, ahol az oknyomozó újságírókat börtönbüntetés, esetleg kínzás és
kivégzés fenyegeti. A Riporterek Határok Nélkül szervezet idei jelentése
szerint jelenleg mintegy 400 újságírót tartanak fogva börtönökben a munkájuk
végzése miatt a világon. Tízből hat ilyen újságírót mindössze öt országban –
Kína, Szaúd-Arábia, Vietnám, Szíria és Törökország – tartanak fogva.
Miközben tehát a
konzervatív hírmagyarázók és véleményvezérek a „liberális véleményterrortól” rettegnek,
a véleménye miatt még mindig jellemzően nem liberális országok börtönöznek be
tömegesen embereket.Hanem olyan
rendszerek, amelyekkel az Orbán-kormány szívélyes kapcsolatokat ápol. Például az
Erdogan-rezsim, amelynek egyik erős embere, a Adnan Polat és családja nem csak
a magyar állampolgárságot kapta meg, de számos zsíros állami megbízást is. Azok
az újságírók, akik leleplezik a hatalom visszaéléseit, súlyos börtönbüntetést
kockáztatnak. Decemberben távollétében 27 (!) év börtönre ítélték Can Dündar
újsgáírót, amiért dokumentumokkal igazolta, hogy Erdogan titkosszolgálatai
fegyverrel segítik az iszlamistákat. Ezután majd azok az újságírók is börtönt
kockáztatnak, akik a Polat-család ingatlanairól készült drónfelvételeket
próbálják megjelentetni.
A koronajárvány is kapóra jött a titkolózó rezsimeknek. 2020-ban 14 újságírót börtönöztek be a COVID-19-el kapcsolatos tudósításaik miatt. Az utolsó a sorban Zhang Zhan, a jogászból lett civil riporter, aki online élő videós riportjaival a járvány első szakaszában leleplezte a kormánypropaganda és a valóság közötti szakadékot Vuhanban. Őt december 28-án a kínai bíróság 4 év börtönbüntetésre ítélte. Zhan a börtönben éhségsztrájkot folyatott, amire válaszul a hatóság elrendelte a kényszertáplálását (csöveken keresztül), ami az ENSZ kínzás-ellenes egyezményének megsértése. Zhanon kívül még 46 más újságírót tartanak fogva kínai börtönökben és munkatáborokból, akiknek a hol- és hogylétét gyakran teljes homály fedi.
A járvány miatt ráadásul a fogva tartottak – így a fogva tartott újságírók – jogai is súlyosan sérülnek. Például korlátozzák a külvilággal való kapcsolattartást. Ez még a jogállamokban is súlyos gond: ott van például Julian Assange, akit az Egyesült Királyságban szinte teljesen elkülönítve tartanak, ami kivívta a jogvédők kemény bírálatát. A nem megfelelő egészségügyi ellátás és a túlzsúfoltság miatt a börtönök könnyen a járvány melegágyaivá válhatnak. Eddig két újságíró halt meg koronavírus fertőzés miatt, akit a járványügyi tudósításai miatt börtönöztek be.
A Zhan-ügy érdekessége, hogy a vád az álhírek terjesztése volt. A Bizottság az Újságírók Védelmében (Committee to Protect Journalists, CPJ) szerint az újságírók álhírgyártással való vádolása egyre gyakoribb. Kínában például 2013 és 2020 között az elítélt riportereknek mindössze 1%-át ítélték el álhírterjesztés miatt, míg a többséget államellenes bűncselekmények miatt. Ha azonban csak az idei, 2020-as évet nézzük, az arányuk már 13%-ra nőtt.
Magyarországon egyelőre még nem került börtönbe újságíró azért, mert álhírek terjesztésével vádolják. A helyzet azonban nagyon veszélyes. Hiszen az olyan sarlatánok, mint például Gődény, valóban álhíreket terjesztenek. Az ellenük való fellépés formáiról lehet vitatkozni ugyan, de hogy fel kell lépni ellenük: ezt kevesen tagadják. A gond az, hogy vajon egy olyan állam, ami maga is élen jár az álhírterjesztésben (lásd például a Soros-ellenes óriásplakátkampányt), vajon mekkora erkölcsi és jogi legitimitással léphet fel a hozzá képes kistílű gazemberekkel szemben?
Az álhír fogalmának relativizálása, politikai fegyverré változtatása az álhírgyártó rezsimek és vezérek egyik közkeletű eszközévé vált
Trump, Erdogan, Orbán és a többi hasonló tekintélyelvű vezér szinte napi szinten állítja elő az álhíreket – és szinte napi szinten vádolja meg álhírterjesztéssel azokat az ellenzékieket, akik egyébként empirikusan alátámasztott, jól dokumentálható vádakat fogalmaznak meg a hatalommal szemben.
Amikor Kocsis Máté, az álhírgyártó kormányzati propaganda egyik fenegyereke a HírTV-n úgy értékeli a 2020-as évet, hogy az „a baloldal részéről teljesen az álhírekről szólt,” az ennek a végtelenül cinikus, egyben nagyon is tudatos módszernek a része. Ez az igazság utáni rendszer (post-truth) sajátossága: a cél az igazság, a tények, a hírek relativizálása, zárójelbe tétele. A lényeg, hogy a hírfogyasztó polgár elbizonytalanodjon azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán léteznek-e megbízható referenciák egy olyan világban, ahol az egymással szembenálló felek maximális gőzzel sulykolják a saját törzsi igazságukat.
Sokan mondják, hogy a mai világban a
hatalomnak nincs is feltétlenül szüksége arra, hogy elhallgattasson újságírókat.
Inkább gyárt még futószalagon néhány „alternatív tényt”, ellenigazságot, amit
aztán a saját maga által pénzelt csatornákon unalomig ismételget, míg aztán az
igazság teljesen relativizálódik. De ne gondoljuk, hogy a hibridrezsimek
propagandája hibátlanul működik és hogy nincs értelme a leleplezéseknek, oknyomozó
riportoknak. A drónfelvételek betiltása is bizonyítja, hogy a kormány igenis fél
a független újságírástól. A Szájer-ügy pedig mutatja, hogy propaganda ide vagy
oda, a nagy közérdeklődést kiváltó botrányoknak igenis van romboló hatása a
rezsim népszerűségére nézve.
Most, amikor a járvány miatt hatványozottan a felszínre kerülnek az elmúlt 10 év hibás politikai döntéseinek a katasztrofális következményei, és emiatt a lakosság egyre nagyobb része jut nehéz helyzetbe, a sajtószabadság kontextusa is változni fog. Egy kedvező világgazdasági környezetben a rendszernek viszonylag kevés közvetlen represszióra volt szüksége, az erőforrások koncentrációja és a százmilliárdokból üzemeltetett propagandagépezet eredményesen fenn tudta tartani a hatalmát. A járványügyi válsághelyzetben azonban a propagandagépezet nem működik olyan olajozottan, mint szokott. Mindent meg fognak ezért tenni annak érdekében, hogy a független újságírást méginkább korlátok közé szorítsák és megfélemlítsék a független újságírókat. Rajtunk is múlik, hogy mennyire állunk ki mellettük - ezért jövőre is támogasd őket!
Sárosi Péter