Szűkül a sajtószabadság a járvány idején
Az álhíreket nagyüzemben gyártó rezsimek egyre gyakrabban vádolják meg a hatalmat leleplező újságírókat azzal, hogy álhíreket gyártanak. Az igazság utáni világ abszurditásáról.
Az oknyomozó újságírás elleni eddigi egyik legkomolyabb ütést vitte be a kormány azzal, hogy január elsejétől büntethetővé teszi a drónfelvételek készítését a magántulajdonban álló ingatlanokról. Az elmúlt években számos leleplező riportot köszönhettünk a drónfelvételeknek, amelyekkel a NER birodalom számos, közpénzből meggazdagodott oligarchájának palotáit, kastélyait, harci járműveit (!) sikerült bemutatni. A jövőben azok az újságírók, akik le akarják leplezni a NERisztokrácia gyarapodását, akár egy év börtönbüntetéssel is büntethetők lesznek.
Ezzel ismét sikerült közelebb kerülnünk a kormány által ajnározott keleti tekintélyelvű rezsimekhez, ahol az oknyomozó újságírókat börtönbüntetés, esetleg kínzás és kivégzés fenyegeti. A Riporterek Határok Nélkül szervezet idei jelentése szerint jelenleg mintegy 400 újságírót tartanak fogva börtönökben a munkájuk végzése miatt a világon. Tízből hat ilyen újságírót mindössze öt országban – Kína, Szaúd-Arábia, Vietnám, Szíria és Törökország – tartanak fogva.
A koronajárvány is kapóra jött a titkolózó rezsimeknek. 2020-ban 14 újságírót börtönöztek be a COVID-19-el kapcsolatos tudósításaik miatt. Az utolsó a sorban Zhang Zhan, a jogászból lett civil riporter, aki online élő videós riportjaival a járvány első szakaszában leleplezte a kormánypropaganda és a valóság közötti szakadékot Vuhanban. Őt december 28-án a kínai bíróság 4 év börtönbüntetésre ítélte. Zhan a börtönben éhségsztrájkot folyatott, amire válaszul a hatóság elrendelte a kényszertáplálását (csöveken keresztül), ami az ENSZ kínzás-ellenes egyezményének megsértése. Zhanon kívül még 46 más újságírót tartanak fogva kínai börtönökben és munkatáborokból, akiknek a hol- és hogylétét gyakran teljes homály fedi.
A járvány miatt ráadásul a fogva tartottak – így a fogva tartott újságírók – jogai is súlyosan sérülnek. Például korlátozzák a külvilággal való kapcsolattartást. Ez még a jogállamokban is súlyos gond: ott van például Julian Assange, akit az Egyesült Királyságban szinte teljesen elkülönítve tartanak, ami kivívta a jogvédők kemény bírálatát. A nem megfelelő egészségügyi ellátás és a túlzsúfoltság miatt a börtönök könnyen a járvány melegágyaivá válhatnak. Eddig két újságíró halt meg koronavírus fertőzés miatt, akit a járványügyi tudósításai miatt börtönöztek be.
A Zhan-ügy érdekessége, hogy a vád az álhírek terjesztése volt. A Bizottság az Újságírók Védelmében (Committee to Protect Journalists, CPJ) szerint az újságírók álhírgyártással való vádolása egyre gyakoribb. Kínában például 2013 és 2020 között az elítélt riportereknek mindössze 1%-át ítélték el álhírterjesztés miatt, míg a többséget államellenes bűncselekmények miatt. Ha azonban csak az idei, 2020-as évet nézzük, az arányuk már 13%-ra nőtt.
Magyarországon egyelőre még nem került börtönbe újságíró azért, mert álhírek terjesztésével vádolják. A helyzet azonban nagyon veszélyes. Hiszen az olyan sarlatánok, mint például Gődény, valóban álhíreket terjesztenek. Az ellenük való fellépés formáiról lehet vitatkozni ugyan, de hogy fel kell lépni ellenük: ezt kevesen tagadják. A gond az, hogy vajon egy olyan állam, ami maga is élen jár az álhírterjesztésben (lásd például a Soros-ellenes óriásplakátkampányt), vajon mekkora erkölcsi és jogi legitimitással léphet fel a hozzá képes kistílű gazemberekkel szemben?
Az álhír fogalmának relativizálása, politikai fegyverré változtatása az álhírgyártó rezsimek és vezérek egyik közkeletű eszközévé vált
Trump, Erdogan, Orbán és a többi hasonló tekintélyelvű vezér szinte napi szinten állítja elő az álhíreket – és szinte napi szinten vádolja meg álhírterjesztéssel azokat az ellenzékieket, akik egyébként empirikusan alátámasztott, jól dokumentálható vádakat fogalmaznak meg a hatalommal szemben.
Amikor Kocsis Máté, az álhírgyártó kormányzati propaganda egyik fenegyereke a HírTV-n úgy értékeli a 2020-as évet, hogy az „a baloldal részéről teljesen az álhírekről szólt,” az ennek a végtelenül cinikus, egyben nagyon is tudatos módszernek a része. Ez az igazság utáni rendszer (post-truth) sajátossága: a cél az igazság, a tények, a hírek relativizálása, zárójelbe tétele. A lényeg, hogy a hírfogyasztó polgár elbizonytalanodjon azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán léteznek-e megbízható referenciák egy olyan világban, ahol az egymással szembenálló felek maximális gőzzel sulykolják a saját törzsi igazságukat.
Sokan mondják, hogy a mai világban a hatalomnak nincs is feltétlenül szüksége arra, hogy elhallgattasson újságírókat. Inkább gyárt még futószalagon néhány „alternatív tényt”, ellenigazságot, amit aztán a saját maga által pénzelt csatornákon unalomig ismételget, míg aztán az igazság teljesen relativizálódik. De ne gondoljuk, hogy a hibridrezsimek propagandája hibátlanul működik és hogy nincs értelme a leleplezéseknek, oknyomozó riportoknak. A drónfelvételek betiltása is bizonyítja, hogy a kormány igenis fél a független újságírástól. A Szájer-ügy pedig mutatja, hogy propaganda ide vagy oda, a nagy közérdeklődést kiváltó botrányoknak igenis van romboló hatása a rezsim népszerűségére nézve.
Most, amikor a járvány miatt hatványozottan a felszínre kerülnek az elmúlt 10 év hibás politikai döntéseinek a katasztrofális következményei, és emiatt a lakosság egyre nagyobb része jut nehéz helyzetbe, a sajtószabadság kontextusa is változni fog. Egy kedvező világgazdasági környezetben a rendszernek viszonylag kevés közvetlen represszióra volt szüksége, az erőforrások koncentrációja és a százmilliárdokból üzemeltetett propagandagépezet eredményesen fenn tudta tartani a hatalmát. A járványügyi válsághelyzetben azonban a propagandagépezet nem működik olyan olajozottan, mint szokott. Mindent meg fognak ezért tenni annak érdekében, hogy a független újságírást méginkább korlátok közé szorítsák és megfélemlítsék a független újságírókat. Rajtunk is múlik, hogy mennyire állunk ki mellettük - ezért jövőre is támogasd őket!
Sárosi Péter
Foucault ingája
Sárosi Péter vagyok, és ez a személyes blogom, ahol történészként és jogvédőként elemzek aktuális közéleti eseményeket, veszek górcső alá kulturális és történelmi kérdéseket.