A Kóka-Szijjártó NER-brománc margójára

Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Kóka János és Szijjártó Péter újkeletű barátsága sokat elmond arról, hogy milyen sokat átvett a NER abból, ami a 2010 előtt rendszerben (is) a legvisszataszítóbb volt.

Ismerős ez a két szemüveges európai arc ezen a fotón? Igen, az ott Szijjártó Péter és Kóka "Pannon Puma" János, az SZDSZ egykori gazdasági minisztere. Éppen közösen jelentik be, hogy autópályadíj-fizetési rendszert magyar cégek építik ki, többek között Kóka cége. Tökéletes harmónia és fivéri egyetértés, a közösen kötött üzlet öröme.

Állítólag tegeződnek is. Igazán bromantikus lehet. "János, lenne itt egy háromszázmilliós szerződés, érdekelne?" "Persze Péter, köszi, hogy eszedbe jutottam."

Nem volt ez mindig így. Kóka egykor a jobboldali sajtó egyik leggyűlöltebb figurája volt, akit Szijjártó Péter, akkor még a "luxuskormányzatot" ostorzó "plebejus" ellenzéki szerepben, soha nem volt rest keményen kiosztani. Szijjártó "minden idők legsikertelenebb gazdasági miniszterének" nevezte Kókát, aki "kisemmizte az országot" és elérte, hogy "az EU szégyenpadra ültesse Magyarországot." (Igazán megkapó, hogy akkoriban milyen sokat törődött azzal, hogy az EU milyen színben látja hazánkat.) Szerinte Kóka volt az egyik fő felelőse az őszödi ősbűnnek is: hogy 2006 tavaszán, a választási kampány során a kormány átverte, becsapta, megtévesztette az embereket.

Kókát a jobboldali Heti Válasz 2006. júliusában így mutatta be: "Kóka János talán a legellentmondásosabb tagja a főhatalomba érkező menedzsereknek. Egyszerre vonzó és taszító személyiség, egyszerre drámai és bohózatba illő. Vonzó látványos dinamizmusa, s az emögött rejlő bátorsága, ám a puritánabb érzületűeket riasztja külcsínre adó megjelenése, néha hivalkodása. Aranyóra, helikopter, s már-már kegyetlenségbe hajló vezetői keménység. Föllépése az üzleti életben a kapcsolatai és tudása révén nagyjából mindent elért menedzser-tulajdonos magabiztosságát árasztja, s az ebből táplálkozó meggyőződést: az államigazgatásban, a közszférában is érvényesíteni lehet - sőt kell! - az üzleti élet működésének elveit, szabályait, gyakorlatát."

Azt a politikus típust, ami aztán a NER rendszerében olyannyira általánossá vált, hogy már fel sem kapjuk rá a fejünket, Kóka már 2006-ban behozta a magyar politikai életbe.Számára a klasszikus liberalizmus, a társadalmi szolidaritás, és azok az értékek, amelyekre az SZDSZ épült még azokban az időkben, amikor Kis János és Solt Ottília voltak a párt meghatározó figurái - semmit sem jelentettek. Neki a liberalizmus egyértelműen neoliberalizmust jelentett: Margaret Tchatchert idézve a piaci fundamentalizmus felkent prófétájaként viselkedett. Aki egyáltalán nem tartotta szégyennek, hogy a politikai és az üzleti élet összefonódik, és az elitek szemérmetlenül gazdagodnak.

A Magyar Nemzet, 2007. július 21-ki cikke csokorba szedte “Kóka botránykrónikáját”. Kóka már azután robbant a politikai életbe, hogy Medgyessy Péter megtette hírhedt kijelentését arról, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. A cikk szerint azonban Kóka korrupcióban túlszárnyalta az elődeit is.

Fotó: Magyar Nemzet

Beszámolt a cikk arról, hogy Kóka 300 millióért épített luxusvillát a Normafánál, “a költségek leírása végett családi vállalkozása mögé bújva”. A politikus, aki állami támogatással építi a kacsalábonforgót. Ismerős?

Vagy hogy Kóka volt cége, az Orvosi Informatikai és Szolgáltató Kft. értékesítheti a vizitdíj-automaták szoftverét. Egy politikai döntés, amiből a politikus haverjai járnak jól. Ismerős?

“Pár hónap alatt közel hárommilliárd forintot profitálhattak egy informatikai cég továbbadásán ciprusi off-shore cégek mögött meghúzódó vállalkozók akik Kóka Jánoshoz köthetők Az üzlet Kóka sógora, családi ügyvédje, vitorlázótársa és a tárcája érdekkörébe tartozó állami óriáscégek közreműködésével köttetett." Politikusok, akik nehezen követhető céghálózaton keresztül adják-veszik az off-shore cégeket, kijátszák a jogszabályokat és ebből profitálnak. Ismerős?És emlékszik még valaki a Hankook-ügyre? "A Kóka János vezette gazdasági tárca mintegy 26 milliárd forintos állami támogatást ad a dél-koreai Hankook gumigyártó cégnek hogy Dunaújváros közelében építse föl gyáregységét. A Kóka által személyes imázsépítésre és kampányolásra fölhasznált beruházás körül azóta számos botrány pattant ki. Amint azt lapunk föltárta, a Leisztinger Tamás MSZP közeli vállalkozó négy bizalmi embere által jegyzett Pentele Kft. négyzetméterenként 800-900 forintért jutott hozzá ahhoz a dunaújvárosi földterülethez, amelyet a művelés alóli kivonás után négyzetméterenként 3100 forintért (tehát majdnem négyszeres áron) adott el a Hankooknak Az ügyleten körülbelül 300 millió forintos kár érhette az MSZP-s vezetésű várost." Közvagyon kijátszása multicégeknek úgy, hogy közben a hatalomhoz közel álló cégek degeszre keressék magukat, és az adófizetők tetemes kárt szenvedjenek el: ismerős?És ami még ismerős lehet: a titkolózó kormány, ami titkosítja a szerződéseket és csak bírósági perelésre hajlandó a legelemibb transzparencia követelményeinek megfelelni.

Vajon miközben nézik a maszk alatt vigyorgó haverokról készült képet, eszébe jutnak ezek az ügyek még azoknak a Fidesz-szavazó honfitársainknak, akik egykor mélységesen felháborodtak ennek a cikknek az olvasása közben?Akik nem kis részben éppen azért szavaztak a Fideszre, hogy "ezek" eltakarodjanak a hatalomból? Hogy Magyarország ne legyen többé "következmények nélküli ország" (copyright Orbán Viktor)?

Erre persze sokan a kormány jelenlegi támogatói közül azt mondhatják, hogy lám, a politikai elit 2010 előtt is szisztematikusan lopta a közvagyont. De vajon ez erkölcsi feloldozást adhat számukra, hogy egy olyan rendszert támogassanak, amiben a hatalom és a vagyon minden eddiginél jobban koncentrálódott egy minden eddiginél szűkebb elit kezében? És mint ahogy láthatjuk, ebbe az elitbe azért éppen azoknak a közéleti szereplőknek szabad a bejárás, akik már 2010 előtt is a legundorítóbb kompromisszumokra voltak képesek és a legkevésbé törődtek a közjóval.Oroján Sándor, Eger fideszes polgármestere aczélgyörgyi mélységekbe menően fogalmazta ezt meg: „Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni. Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel egyébként a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál. Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad, mert abban a pillanatban ellenséggé válik.”

Bizony, ez a rendszer tárt karokkal várja a karrieristákat, az ambíciózus törtetőket és azokat, akik a politikai elveiket éppúgy cserélhetőnek tartják, mint a nyakkendőiket.Szemet hunynak a múltad fölött. Sőt, lehetsz te akár zsidó vagy meleg is, nem számít. A lényeg, hogy a nyilvánosság előtt ne tégy semmi olyat, amit akár a leghalványabb rendszerellenes kritikának lehetne értelmezni.

Sárosi Péter