A holokausztban meggyilkolt Vámbéry Mélanie a magyar feminista mozgalom egyik jelentős alakja volt a két világháború között.
A nemzetközi nőnap alkalmából egy olyan magyar nőről szeretnék megemlékezni, aki nagyon sokat tett a női egyenjogúságért. Vámbéry Melanie-ról van szó.
Mint ez gyakran lenni szokott nők esetében, leginkább a híres férfiakhoz való kapcsolata miatt merül fel a neve: a neves orientalista, Vámbéry Ármin testvérének a lánya, a neves jogvédő, Vámbéry Rusztem (róla itt írtam) unokatestvére és a szociáldemokrata politikus, Kunfi Zsigmond első felesége volt. Pedig saját jogán is megérdemelné, hogy valaki kikutassa és megírja az élettörténetét, hiszen a két világháború között a Feministák Egyesületének titkáraként jelentős politikai tevékenységet fejtett ki, amire nem túlzás a "fáradhatatlan" jelzőt használni.
Magánéletéről keveset tudunk, még a születési dátumát sem lehet fellelni. Keveset tudunk a Kunfi Zsigmonddal 1904-ben kötött házasságáról is, amelyből egy lány származott. Kunfiról tudjuk, hogy nem volt erőssége a monogámia, ezenfelül depresszióra hajlamos, önmarcangoló lélek volt, aki ideje és szenvedélye nagy részét a közéletnek szentelte. 1914-ben váltak el, de Kunfival élete végéig szívélyes kapcsolatot tartott fenn.
Vámbéry Melanie Glücklich Vilma és Schwimmer Rózsa kortársaként már az I. világháború előtt, kezdetektől bekapcsolódott a nőmozgalmakba. A legaktívabb szerepet azonban Glüklich halála és 1938-as, a zsidótörvény által kikényszerített visszavonulása között töltötte be a FE-ben. A korabeli lapokat olvasva egy fáradhatatlan aktivista képe rajzolódik ki, aki nem csak aktívan részt vett a nemzetközi feminista mozgalomba, de rendszeresen szólalt fel politikai és kulturális rendezvényeken, illetve maga is szervezett ilyeneket.
Vámbéry Rusztem lapjába, a Századunkba ő írta a nekrológot 1927-ben Glüklich halála alkalmából, aki nagy hatással volt világnézetére. Többek között tőle vette át azt annak pacifizmusát és az intézményesült erőszak minden formájával való szembeszállást. Illetve a nemzetköziséget, a határok elutasítását és a nacionalizmustól és a faji eszmétől való idegenkedést. Ennek jegyében hívta el Vámbéry Melanie Móra Ferencet is 1928. áprilisában Budapestre, aki a feministák rendezvényén szenvedélyes előadást tartott a háborúk ellen és az egységes Európa mellett.
Kapcsolatot tartott a Dreyfus-per idején alapított és nemzetközivé váló francia Emberi Jogok Ligájával, és annak magyar tagozatával. Részt vett az egységes Európáért küzdő páneurópai mozgalomban és ő volt a Nők Nemzetközi Békeligájának egyik helyi képviselője. 1929-ben ez utóbbi Budapesten tartotta nemzetközi konferenciáját, amelynek keretében nyilvános előadássorozatot tartottak és kampányt indítottak az antiszemitizmus ellen. Tagja volt a Magyar Békeegyesületnek és Népszövetségi Társaságnak.
1931-32-ben Vámbéry Mélanie volt a halálbüntetés ellen kibontakozó mozgalom egyik kezdeményezője és fő szervezője, amelyben József Attila is emlékezetes szerepet játszott.
1934-ben Vándor Kálmán az Ujságban közölt vele egy interjút, amiben "a magyar feministák egyik fáradhatatlan vezéreként" mutatja be. Az interjúban Vámbéry kíméletlen éleslátással leplezte le a Horthy-korszak konzervatív családvédő frazeológiája mögött megbúvó nőellenességet. Az interjúban felhívja a figyelmet arra, hogy a női egyenjogúság a munkaerőpiacon nem csak a nők "önző" egyéni "karriervágyáról" szól. "Mindig elfeledkeznek arról — mondja Veres Pálné-utcai fogadójában, hogy a nő munkája ma igen sok esetben betevő falatot jelent neki magának, testvéreinek, munkanélküli szüleinek, sőt nagyon gyakran a családban a nő az egyedüli kenyérkereső, mert a férfi megrokkant vagy elhelyezkedni nem tud."
Cáfolja azt a vélekedést is, hogy a feministák kiállása a családtervezés, a szexuális felvilágosítás és fogamzásgátlás mellett "családellenes" vagy "gyermekellenes" lenne. Az interjúnak ezt a részletét érdemes hosszabban is idézni, annyira aktuális:
"— Ezzel kapcsolatban, vagy ezzel összefüggésben a család válsága máris jelentkezik. Az egykében például. Ez a társadalmi betegség —
— Egy pillanat, —mondja Vámbéry Melaine —
Bernhard Shaw írja, hogy 'annak az országnak, mely nem tudja gyerekeit eltartani, nincs joga gyermekeket követelni'. — Ez Shaw véleménye. De mi a magyar feministáké?
— Én a véleményemet nyomtatásban is kiadtam. Véleményem szerint a születések korlátozását éppen a fajvédőknek kellene követelni, mert az emberanyag kvalitatív feljavítására adna alkalmat. Primitív emberek tudatában az a babona él, hogy a háborúkat az emberiség ritkítása céljából szokás rendezni. Ha ez nincs is így, észszerűbb, ha megkíméljük az élettől azokat, akiket ez a földteke nem tud eltartani.
— Kérem, Magyarországon, éppen az elmúlt hetekben a legnagyobb mozgalmat váltotta ki az egyke kérdése!
— Igen. Magyarországon az egykét hazafias szempontból szokták ostorozni. De ha tekintetbe vesszük azt a rettenetes nyomorúságot, melynek az eddig sohasem létezett mértékű munkanélküliség az okozója, százszorosán igazunk van, ha azt mondjuk, hogy rosszul gazdálkodnak azok az államok, amelyek meglévő területeiket minél több emberrel akarják benépesíteni, mielőtt ezek megélhetését elegendő munkaalkalommal biztosítanák.
— Szóval a feministák nem kárhoztatják a születések korlátozását.
— Ellenkezőleg, harcot folytatunk a 285. paragrafus (az abortusz tilalma - S.P.) ellen! A hazafias jelszó ebben a vonatkozásban idejét múlt és rövidesen bebizonyul, ha már be nem bizonyult, hogy a kapitalizmusnak sincs szüksége az embertöbbletre! Ebben a géppel felszerelt munkanélküli világban nem érthető meg, hogy miért kelljen asszonyok százezreinek pusztulni el évente tilos és titkos műtétek alatt és miért kell a gyerekek százezreinek úgy jönni a világra, hogy jövetelének ne örüljenek és már előre nyűgnek, tehernek tekintsék!"
Rámutatott arra is, hogy bár a Horthy-korszakban bevezették a női választójogot, a női egyenjogúság egyáltalán nem érvényesült a politikában. Hiszen "az 1925-ös statisztikai kimutatás szerint 522.539 nő van Budapesten, míg férfi csak 438.456. Ezzel szemben a nőknek csak 37—38%-a szavazhat, míg a férfiaknak 62 százaléka. Ha a választójogot teljesen egyenlően mérnék, akkor a választók 52 százaléka nő lenne! De ugyanilyen az elbánás a munkahelyeken is."
1936-ban meseíróként is debütált: ekkor jelent meg a Nyanyu meséi című meséskötete, Szántó Klári illusztrációival. A könyvet a Népszavában Gárdos Mariska méltatta, aki szerint "mindegyik mese magán hordja azt a szociális érzéstartalmat, amely Vámbéry Melanieban nemcsak a nők egyenjogúsításáért küzdő feminista vezetőt jellemzi, hanem a gondolkozó asszonyt, anyát és nagyanyát is."
A Pesti Napló 1937. október 8-ki számában publicisztikában védi meg a női dolgozókat attól a vádtól, hogy elveszik a munkahelyeket a férfiak elől:
"A nők szám szerint többen vannak, mint a férfiak, ezzel szemben aránylagosan elenyésző a számuk a hivatalokban és főleg a magasabb, de jobban fizetett állásokban.1932 augusztus végén igazgatói állásban volt 19 nő átlagosan 643 pengő fizetéssel, cégvezető volt 18, átlagos 474.94 pengő fizetéssel és osztályvezető 15, akiknek az átlagos fizetése 313.07 pengő volt. Ellenben gép- és gyorsírónő volt 481 és ezeknek átlagfizetése 183.06 pengő volt. Kérdem, hogy ezekkel a számokkal szemben hány férfi igazgató, cég- és osztályvezető van és nem-e tetemesen nagyobb fizetéssel és segítve lenne-e az állástalan férfitisztviselők helyzetén, ha ennek az 52 magasabb állású nőnek a helyét elfoglalnák."
A Nők Világában 1937-ben megjelent Láz című karcolatában már mintha megsejtette volna a sorsot, ami rá várt. Lázálmában a falra vetülő látomásában kivégzésre menetelő emberek végeláthatatlan sorát látja, az ordítozó nép sorfalai között.
"Hát nincs menekvés? Mindenfelé csak halálbamenő embersorok és nincs sehol üres vajszínű fal?" - kiált fel.1938-ban az Anschluss és a zsidótörvény hatására visszavonult a fővárosi közéletből és vidékre költözött. A Feministák Egyesületét 1941-ben betiltják. Vámbéry Mélanie írásaival azonban még találkozni a Népszavában - azonban képletesen, a mesék, a szépirodalom nyelvén szólal meg, rejtett üzenettel. Ilyen a Népszava 1942. június 6. számában megjelent "Amit a méhecske mesélt" című meséje, amit nem volt túl nehéz dekódolni abban a háború idején:
"Igazán nem tudni, hogy azok a telhetetlen méhek miért találták olykor szűknek hazájukat, az erdőt és otthonukat, a fa odvas törzsét. Olyankor nagy rajokban kivonultak, hogy új hazát, új otthont keressenek. A tudósok ugyan megmagyarázzák, hogy olyankor anynyjra elszaporodtak, hogy nem fértek el egy fészekben (akkor még nem nevezték kasnak otthonukat). Pedig volt az erdőben elég fa, ott kereshettek volna helyet; kár volt nekik messze idegenben új hazát keresni."Sikertelenül próbál Nyugatra emigrálni. A holokauszt idején lányával együtt a nácik elhurcolták, és Auschwitz gázkamrájában fejezte be pályafutását.
Sárosi Péter