Nem az elkövetők nyilvános listázása, hanem a gyermekek védőhálójának erősítése, kiszolgáltatottságának csökkentése a megoldás.
A Fidesz ismét felvetette: nyilvános listát kell kiadni a "pedofil bűnözőkről". Állítólag azért, hogy ezzel védjük meg a gyerekeket.
Hogy miért rossz ötlet? Mert a probléma nem értéséből fakad - és ezért szükségszerűen rossz a megoldási javaslat is. Aki kicsit is járatos a szakirodalomban, az tudja, hogy
a gyermekek elleni visszaélések legnagyobb részét ugyanis NEM pedofilok követik el. Még akkor sem, ha a két halmaznak valóban van közös metszete. Egy mítosz, hogy ezeket a bűncselekményeket egy könnyen behatárolható, könnyen diagnosztizálható "beteg" csoport tagjai követik el, akiket könnyű nyilvántartani, beazonosítani. És nekünk csak annyi a dolgunk, hogy ezektől távol tartsuk a gyerekeinket.
A pedofília egy pszichiátraiai zavar - de a gyermekek elleni erőszakos bűncselekmények többségét olyan felnőttek követik el, akiket nem diagnosztizálna pedofilként a pszichiáter. Viszont jól ismerik a gyereket. Szülő, nagyszülő, rokon, barát, tanár, pap stb.Azért bántanak, azért erőszakoskodnak, mert megtehetik. Mert hatalmukban
áll. És mert élvezik, hogy megtehetik. És valószínűleg megteszik a
gyengébb felnőttekkel is, ha tehetik.
Az alkalom szülte ragadozók előszeretettel tenyésznek a tekintélyelvű, zárt közösségekben és intézményekben, ahol a gyengék ki vannak szolgáltatva az erősnek. Az ilyen intézményekben vannak különösen nagy veszélynek kitéve a gyermekek. Ahol a jogorvoslati lehetőségek korlátozottak. Ahol a transzparencia és az elszámoltathatóság kultúrája nem tud gyökeret verni. Ahol jellemzően nem az áldozatot, hanem a hatalommal és tekintéllyel rendelkező elkövetőt védik.
Mint amilyenek a patriarchális családok, otthonok, börtönök és más totális intézmények. Amilyenek az elitsport néhány versenyistállói. Vagy lehetnek bizonyos oktatási intézmények is. És igen, amilyen az egyház, és az egyházi intézmények, amelyek előszeretettel tusolják el a gyermekek kárára elkövetett bűncselekményeket.Hogy a - főleg visszaeső - szexuális bűnelkövetőkről legyen valamiféle nem nyilvános nyilvántartás, hogy megakadályozzuk, hogy gyermekek kerüljenek a felügyeletük alá, az természetesen megfontolásra méltó gondolat.
De nem azzal védjük meg a gyermekeket, ha az elkövetőkre kiszabott bűncselekményt szigorítjuk, vagy a nevüket nyilvános listán tesszük közzé. A listázástól nem lesz kevesebb ilyen bűncselekmény, legfeljebb az utcai lincseléseket fogjuk elősegíteni. Mint Amerikában, ahol hasonló listát tettek közzé, ami nem csökkentette a hasonló bűncselekményeket, viszont tönkretette egy csomó tini életét, akik szexképeket osztottak meg a neten (olvasd el a 444 részletes cikkét).
A megoldáshoz nincs szükség jogsértésre és nyilvános megalázásra. Az eredményesebb megelőzésre, felvilágosításra és az áldozatok védelmére viszont igen. Ennek konkrét lépéseit mindenki elolvashatja a Gyermekvédelmi Koalíció petíciójában.
Ehhez többek között arra lenne szükség, hogy a családon belül erőszak áldozatai nagyobb védelmet kapjanak. És hogy minél kevesebb gyermek kerüljön kiszolgáltatott helyzetbe az élet legkülönfélébb területein, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, és/vagy szülő nélkül felnövekvő gyermekekre.
A gyermekvédelmi intézményrendszer például az ott dolgozó szakemberek és a jogvédők szerint is katasztrofális helyzetben van - talán lehetne ott kezdeni.Lehetne tenni azért, hogy a jelenleg teljesen átláthatatlanul működő intézményekben is elterjedjen az elkövetők felelősségre vonásának és az áldozatok védelmének a kultúrája. Például az egyházakban - amelyek egyes esetekben bizony igen ocsmányul reagáltak arra, amikor előálltak a papi abúzus áldozatai.
Sárosi Péter