„Óvták a népet ragályos verseimtől”: Sajtóper a szeméremsértő Radnóti ellen

A kormányzat által újonnan bevezetett cenzúra kísértetiesen hasonlít arra, amivel Radnótinak kellett szembenéznie 1931-ben, amikor szeméremsértés és vallásgyalázás miatt lefoglalták a verseskötetét.

Az irodalomértő közönség általános megrökönyödéssel fogadta a kormányzatnak a „gyermekvédelem” nevében bevezetett intézkedéseit, amelyek súlyosan korlátozzák a szexualitással és a nemi identitással kapcsolatos önkifejezést. Sokan azt gondoltuk, hogy a hasonló pöffeszkedő, prűd cenzúra ideje végleg leáldozott a 20. századi önkényuralmi rendszerek bukásával – és lám, most teljes vértezetben feltámadott újra.

Csak találgatni lehet, hogy a hatósági önkény vajon milyen messzire megy majd „a homoszexualitás népszerűsítését”, vagy „a szexualitás öncélú ábrázolásának megjelenítését” tiltó rendelkezés végrehajtásában.

Vajon áldozatul esnek-e majd a világirodalom és a magyar irodalom jeles alkotásai a cenzúrának? Vagy pusztán majd agyonhallgatják őket, biztos ami biztos alapon, tanárok, újságírók, egyéb értelmiségiek? Vajon Faludy György homoerotikus költészete belefér még?

Mi a helyzet Weöres Sándor erotikus verseket tartalmazó Antik eklogájával, amelynek 1964-es publikálása olyan botrányt váltott ki, ami a szerkesztő leváltásához vezetett? És vajon Radnóti Miklós Újmódi pásztorok éneke (1931) című verseskötete is tiltólistára kerül majd „a szexualitás öncélú ábrázolása” miatt? Vajon majd „zárt csomagolásban” (!) szabad csak tárolni a könyvesboltok kirakataiban, a könyvtárak polcain?

A sótlan cenzorok vajon tárgyilagosan megállapítják-e majd az öncélúságot Radnóti ezen soraiban:

Vagy vajon kimeríti-e a gyermekek veszélyeztetését a következő vers:

Esetleg bevezetik majd az igazságügyi irodalmi szakértői pozíciót az igazságügyi elmeorvosi szakértők mellé – akiknek az lesz a feladata, hogy négyszögesítsék a kört, és egzakt kritériumok mentén szankcionálják a központilag elrendelt erkölcsi normáktól való eltérést az irodalomban?

Abszurd az is, hogy ilyen kérdéseken kell töprengenünk a 21. században. Ugyanazokon a kérdéseken, amelyeken József Attila és Radnóti is töprengtek az 1930-as években, reménykedve abban, hogy az utókor majd igazságot szolgáltat nekik.

Az 1931-ben 22 éves egyetemista Radnóti Miklós Újmódi pásztorok éneke című verseskötetét nem sokkal a megjelenése után a hatóságok elkobozták. A vád: szeméremsértés és vallásgyalázás. Többek között éppen a fent idézett verssorok voltak azok, amelyek a hatóságok szerint "öncélúan" ábrázolták a szexualitást és ezzel "veszélyeztették" a társadalmi erkölcsöket.

A rendőrség házkutatást tartott nála, ennek során felforgatták a lakását, és lefoglalták a versek kéziratait is. Erről a traumatikus eseményről a költő – mi mással – egy verssel emlékezett meg:

A költő ügye a hírhedt vérbíró, Töreky Géza elé került, aki minden alkalmat megragadott arra, hogy a Horthy-rendszer stabilitását védje a különféle „felforgató elemekkel” szemben („a törvényt akként kell alkalmazni, hogy a vezetésre predesztinált rétegek védve legyenek a feltörekvő osztályokkal szemben,” jelentette ki 1925-ben).

Radnóti ekkoriban már a hatóság látókörébe került, hiszen „veszedelmes” baloldali körökkel tartott kapcsolatot és gyakran látogatást tett a Szeged környékén élő szegényparasztok közé is. Az ügyész kilencrendbeli (!) szeméremsértéssel és kétrendbeli vallásgyalázással vádolta meg. Ez utóbbi kategóriában a hatóságnál a leginkább az Arckép című vers ütötte ki a biztosítékot, ami szintén enyhe erotikus kontextusba helyezte Krisztus alakját:

A védelmet ellátó ügyvéd, Melléky Kornél a védőbeszédében számos példát hozott fel arra, hogy a világirodalomban számos elismert író és költő jelenítette meg Krisztust Radnótinál sokkal merészebb kontextusban is. És hogy a költőnek semmilyen szándéka nem volt a vallásgyalázásra.

A bíró zárt tárgyalást rendelt el. Sós Endre visszaemlékezése szerint úgy bánt Radnótival, „mintha nem egy finomtollú költő, a magyar irodalom legjelesebb ígérete állt volna előtte, hanem olyan gyilkos, akinek bűncselekménye minden kétséget kizáróan bebizonyosodott.” A „durván kiabáló, fölényesen leckéztető, minden védekezést percenként megszakító” elnökkel szemben Radnóti halk hangon, rezignáltan adta elő a védekezését.

A tárgyalást a költő versben örökítette meg. Tele visszafojtott dühvel, tehetetlenséggel és az iróniával, mint védekező mechanizmussal az egész eljárás abszurditásával szemben.

A bíróság bűnösnek mondta ki Radnótit a vallásgyalázás bűnében és 8 nap elzárásra ítélte. Ezt az ítéletet később a másodfokú ítélet felfüggesztettre változtatta, ami végső soron megóvta a költőt a büntetett előélet következményeitől. Az ítélet így is majdnem végzetes törést okozott a karrierjében, hiszen a szegedi egyetem "fura ura," a József Attilát eltanácsoló Horger Antal a kizárását követelte. Csupán tanára, a maga is zsidó származású piarista irodalmár, Sík Sándor kiállásának köszönhette, hogy nem csapták ki.

Sík mindvégig lelki támogatást nyújtott Radnótinak, annak ellenére is, hogy az inkriminált „szeméremsértő” versekkel, mint katolikus tanár, nem tudott azonosulni. Az emlékezetes házkutatás utáni napon maga is felháborodottan jelentette ki, hogy

Radnótiban mély nyomokat hagyott a per. Különösen rosszul esett neki, hogy „más vallásának” gyalázásával vádoltak meg. Hiszen egyértelműen kiérezte ebből az antiszemita élt: a vádirat és az ítélet is „más vallásának” gyalázásáról beszélt. Tehát egy „idegen” vallás, faj, a zsidóság tagjaként a kereszténységgel szemben elkövetett, azt kívülről és ellenségesen gyalázó ember tetteként fogta fel a verset. Holott Radnóti, akinek nem volt valódi zsidó identitása, és a keresztény kultúrát, az Újtestamentumot éppúgy a sajátjának tekintette, mint az Ótestamentumot, nem tekintette magát kívülállónak.
Ez a trauma – ahogy először tapasztalta meg, hogy hatósági önkénnyel kirekesztik a többségi társadalomból – vezetett el az elhatározáshoz, hogy megkeresztelkedik. Akkor még nem sejtette, hogy ez az aktus sem fogja megóvni attól, hogy idegennek tekintsék a saját hazájában, és elpusztítsák a származása miatt.

Csak találgatni lehet, hogy a jelenlegi kirekesztő hatósági önkény vajon hány tehetséges fiatalember számára jelent majd traumatikus élményt - töréspontot. Amikor a saját szexuális orientációja, nemi identitása "életproblémává" válik - mert azzá teszik a körülmények, a törvények, a világ. És még csak nem is kell hozzá melegnek vagy transznak lenni: elég, ha a többségi társadalomra, a "gyermekekre" veszélyt jelentő deviáns elemként határozzák meg és rekesztik ki a "normális emberek" köréből.

(A sajtóperről a következő cikk számol be részletesen: Varga Katalin, "Üsse laposra őket az istennyila". Radnóti Miklós sajtópere. Holmi 2009/11.)