Ne legyenek kétségeink: tálibok Nyugaton is vannak. Még ha ezek a tálibok keresztény és nemzeti színekbe öltözködnek is.
A világ egy része döbbenten nézi, ahogy egy ország a tálibok uralma alá kerül. Mások meg azt mondják, hogy az afgán népnek bőven megfelel a tálib uralom. Hiszen az átlag falusi afgán nézetei nem sokban különböznek a nők kvázi rabságban tartásáról vagy a tolvaj kezének levágásáról. És legalább a tálibok majd biztonságot adnak a népnek, még ha szabadságot nem is. És hogy legfeljebb egy vékony urbánus értelmiségi réteget zavarnak olyan potomságok, mint az emberi jogok lábbal tiprása.
Lehet, hogy sok szempontból igazuk van. Abban mindenképpen egyetértek a kritikusokkal, hogy kudarcot vallott az a felfogás, ami szerint a "nyugati civilizációs" fegyverek árnyékában lehet kívülről, erőszakkal demokráciát építeni. Én nem vagyok Afganisztán-szakértő, és nem is akarom az ottani helyzetről megmondani a tutit. Inkább az érdekel, hogy mi, itt, milyen következtetéseket vonhatunk le saját magunkra, a saját jövőnkre nézve. És óhatatlanul elgondolkodom azon, hogy vajon nem vagyunk-e túl önhittek azzal kapcsolatban, hogy mi különbek, jobbak vagyunk az afgánoknál? Hogy nálunk ilyen nem fordulhatna elő, és ezt csak az afgánok "civilizációs fejletlensége", kulturális és vallási különbözősége magyarázhatja? Vajon nem csak a lelkiismeretünket akarjuk nyugtatni azzal, hogy elhisszük: az afgánoknak "jó lesz ez is"?
Akik túl gyorsan alkotnának ítéletet, azoknak érdemes megnézni azokat a képeket, amelyek még a szovjet időkben készültek az afgán nők életéről. Az akkori afgán egyetemista lányok nem sokban különböztek az akkori magyar egyetemista kortársaiktól. A nők barbár elnyomása egyáltalán nem fakad szükségszerűen az Iszlám vallásból, és nem is volt "mindig így." Lehet persze mondani, hogy a miniszoknya is nyugati termékként került be Afganisztánba, kívülről. De vajon maguk a tálibok nem-e éppen ennyire egy a gyarmatosító nagyhatalmak által felismerhetetlenségig eltorzított ország történelmének melléktermékei?
A tálibok éppen annyira valamiféle "tiszta", "hagyományos" afgánság képviselői, mint amennyire a nácik voltak a "tiszta" németség képviselői, vagy amennyire a Mi Hazánk mozgalom a magyarság kvintesszenciájának tekinthető.Ne legyenek kétségeink: a tálibok márpedig mindenhol ott vannak. Nálunk Európában is. Még ha ezek a tálibok többnyire keresztény és nemzeti színekbe öltözködnek is. Ők azok, akik a biztonság sziréndalával próbálják rávenni az embereket arra, hogy mondjanak le a szabadságukról, és adják át nekik a hatalmat. Akik próbálják visszaforgatni a történelem kerekét. Akik próbálják a nőket háttérbe szorítani a közéletben, másodrangú polgárként kezelni őket az élet minden területén a vallásra meg a Szent Természeti Törvényekre hivatkozva. Akik az őszhajú erkölcscsősz pátriárkák uralmát vezetnék be, ami nem ismer jogállami fékeket és ellensúlyokat.
Margaret Atwood a Szolgálólány meséje című disztópiájával - amelyben a keresztény fundamentalisták puccsal magukhoz ragadják a hatalmat és egy teokratikus, a nőket szülőgépnek tekintő rendszert hoznak létre - pont ilyen görbetükröt szeretett volna az amerikai társadalom elé tartani. Azoknak, akik azt hitték, hogy "ilyen nálunk soha nem fordulhatna elő." A texasi konzervatívok legutóbbi törvényhozási diadala, amelynek eredményeként gyakorlatilag betiltották az abortuszt, elég riasztó jele annak, hogy az amerikai tálibok bizony köszönik, jól vannak. És egyáltalán nem mondtak le arról, hogy felépítsenek egy teokratikus, szabadságnélküli államot a "szabadság földjén."
És a tálibok itt vannak nálunk, Magyarországon is. Hogy eddig nem próbálkoztak az abortusz betiltásával, mint lengyel elvtársaik, csupán annak köszönhető, hogy nálunk még nem dolgozták meg eléggé a közvéleményt. De már javában belefogtak itt is a maguk teokratizáló projektjébe: sorra hullanak le az egyház és állam közé emelt falak. A civil társadalmat lépten-nyomon gyengítik, miközben az egyházak befolyása nőttön nő. Törvénybe iktatják a hátrányos megkülönböztetést a különféle kisebbségekkel szemben. Épül a rendőrállam: következmények nélkül figyelhetnek meg a titkosszolgálatok újságírókat, ellenzékieket. Repedések nyílnak a polgári jogegyenlőség eddig szilárdnak hitt gátjain, és rajtuk keresztül ránk zúdulnak azok a zsigeri gyűlölségek, amelyekről egyszer már azt hittük, hogy örökre a történelem süllyesztőjébe kerültek.
A nyugati tálibok számára a vallás éppen annyira cukormáz, mint amennyire az iszlamista szélsőségeseknek is az. Számukra a vallás pusztán legitimációs eszköz, a törzsi elkülönülés, a felsőbbrendűség-tudat, az idegen- és nőgyűlölet alátámasztására. És vajon nem tekintik-e ők is magukat a "tiszta", a "romlatlan" magyarság és kereszténység védelmezőinek? És vajon nem védik-e a hatalomra jutott tálibok a saját rendszereik létjogosultságát Magyarországon és Lengyelországban ugyanazzal a dumával: "a nép nagy része ezt támogatja"? Ugyanúgy azt mondják, hogy itt nálunk, Magyarországon is csupán egy szűk értelmiségi réteget érdekelnek az emberi jogok, miközben a vidéki Magyarország milliói előnyben részesítik a létbiztonságnak hazudott feudális függőséget. És hogy ne pofázzanak bele kívülről, hogy itt a magyar nép milyen rendszert épít.
A keleti és a nyugati tálibokban az is közös, hogy megpróbálják elhitetni a néppel: korunk nagy civilizációs kérdése a Kelet és a Nyugat harca. Az Iszlám és a keresztény civilizáció összecsapása. Mindkét oldalon próbálják felszítani a rettegést a kulturális megsemmisüléstől: Afganisztánban a nyugatosodástól, Európában pedig az iszlamizálástól való rettegést. Pedig korunk nagy csatája nem Nyugat és Kelet, nem a muzulmánok és keresztények között zajlik. Hanem a mindenkori, mindehol ott lévő tálibok és a szabadságot szerető, és megvédeni is hajlandó polgárok között. Amikor az utóbbiakból hiány van, akkor ott a tálibok diadalmaskodnak.