Tüntetők vagy terroristák?

Pont magyarokként kellene gyanakvóan kezelni a kazahsztáni diktatúra azon vádjait, hogy az ellene utcára vonult emberek bűnözők és terroristák.

Szinte vártam, mikor kezdi el a kormánypárti magyar propagandasajtó, természetesen az orosz propagandával párhuzamosan, emlegetni a kazah válság kapcsán a rejtélyes CIA-s szálakat, illetve bűnözőknek és terroristáknak bélyegezni a tüntetőket. Nem kellett sokáig várni erre. Sorra jelennek meg az ezzel kapcsolatos cikkek, megmozgatva a NER pénzzel jól olajozott szakértői hálózatát.

“Egyre több külföldi szál a kazah zavargásokban,“ írja a Magyar Hírlap, Kosztur Andrásra, a XXI. Század Intézet “vezető kutatójára” hivatkozva. Kapóra jött Amerikának a kazah válság,” írja a Magyar Nemzet, ami “helyi forrásokra” hivatkozva tudni véli, hogy “külföldi terrorszervezetek” állnak a zavargások mögött.

Természetesen egy olyan zavaros belpolitikai helyzetben, ami most Kazahsztánban van, ki tudna kizárni bármit bizonyossággal - akár a külföldi beavatkozást, akár a bűnöző elemek részvételét az eseményekben? Senki. Mi több, amikor ilyen felfordulás van, akkor szinte borítékolni lehet, hogy egyesek biztosan megpróbálnak a zavarosban halászni, fosztogatni, vagy a saját leszámolásaikat végrehajtani. Nincs épeszű, ép gerincű ember, aki örömét leli abban, ha lövöldöznek az utcákon.

Egy: vajon kinek a felelőssége, hogy ennyire keveset lehet tudni a tüntetők valódi szándékairól, összetételéről, tevékenységéről? Bizony a regnáló autokratikus rezsim felelőssége, ami teljes információs és kommunikációs blokádot állított fel, betiltva az online kommunikáció szinte minden formáját az országban. Hogy a tüntetők véletlenül se tudjanak kommunikálni egymással - és a külvilággal. Hogy az ország népe és a világ közvéleménye kizárólag a kazah kormány, és a mögötte álló orosz birodalom, hivatalos, előregyártott híreit kapja meg az eseményekről.

Kettő: vajon kinek a felelőssége, hogy a tüntetések erőszakossá váltak? Vajon kinek a felelőssége, hogy nem maradt a nép kezében semmilyen békés érdek- és jogérvényesítési csatorna egy olyan országban, ahol a kritikus véleményt hangoztatókra börtön vár, ahol a békés tüntetést erőszakkal elfojtják? Ahol szabad sajtó, civil társadalom, ellenzék, parlamenti váltógazdaság nem létezik? Ahol egy szűk klikk mesés gazdagságot halmozott fel (lopott el), amiből az ország lakosságának jelentős részének csupán morzsákat juttattak? Vajon csoda, hogy van “külföldi szál” ott, ahol az ellenzéki mozgalmak csak külföldön, az emigrációban tudnak kibontakozni?

Három: egy olyan országban, mint a miénk, legalábbis illene óvatosabban kezelni az olyan híreket, amik az utcára vonult, elégedetlen embereket bűnözők és terroristák bandájának bélyegzik. És illene óvatosan kezelni azokat a "hiteles belső forrásokat" is, amelyek ezt állítják. Idézem a magyar írótársadalom színe-java által aláírt 1957-es nyilatkozatot, amit az ENSZ-nek a magyar forradalom leverését elítélő jelentésével szemben fogalmaztak meg: “Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatko­zásnak nem csekély része volt ab­ban, hogy a fasizmus minden üle­déke felkavarodott: és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat terem­tett.”

Borzasztó szégyenletesnek tartom, hogy Magyarország külügyminiszterének, aki soha nem rest a nyugati demokráciákat ekézni az állítólagos vagy valós jogsértések miatt (lásd legutóbb a holland rendőrattakról szóló posztját), egy szava sincs az ellen, hogy a kazah elnök halálos erőszakra adott parancsot a saját népe ellen. És a válság adekvát megoldásának azt tekinti, hogy a kizárólag autokratikus országokat magába foglaló Türk Tanács diktátorai tárgyalják meg a helyzetet.

Még egyszer, mielőtt a szándékos félremagyarázók elkezdenék kiforgatni a szavaimat: nem állítom, hogy Kazahsztánban az utcán kizárólag a demokráciáért tüntetők vannak jelen, vagy hogy az ottani eseményeket meg lehet feleltetni az 1956-os forradaloménak. Amit viszont állítok, hogy nekünk magyaroknak, a történelmi tapasztalataink alapján, bizony van okunk arra, hogy szolidárisak legyünk egy orosz tankokkal elnyomott néppel, és gyanakvóak egy elnyomó diktatúra propagandájával szemben.