Az egész magyar nép, köztük a kárpátaljai magyarság érdeke is az, hogy kiálljunk egy szabad és független Ukrajna mellett, amit most létezésében fenyeget az idegen agresszió.
Európa a háború küszöbén áll.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a II. világháború óta ez a legkomolyabb fenyegetés arra a békére, amit Európa évtizedek óta élvezett.
Egy agresszív, expanzív hatalom lerohanással fenyeget egy szuverén országot, hogy a saját bábkormányát ültesse a nyakukra. Félő, hogy a konfliktus elmérgesedhet és továbbgyűrűződhet a régióban.
Egyes kommentátorok nem látják a fától az erdőt, és az amerikai imperializmus túlterjeszkedésével magyarázzák a jelenlegi konfliktust. Nos, az USA történelme tele van olyan beavatkozásokkal, amelyek során egy a saját sorsát megválasztani kívánó nép dolgába avatkozott bele. Kuba, Vietnám, Chile, csak hogy említsek konkrétumokat.
Viszont aki ezen a szemüvegen keresztül nézi ezt a jelenlegi konfliktust, az nem látja, hogy a jelenlegi kelet-európai helyzetben teljesen más a felállás. Az ukrán nép többsége egyértelműen kinyilvánította az akaratát, az utcákon, és a választásokon is: az EU-hoz és a NATO-hoz húz, és egy nyugati típusú liberális demokráciára vágyik. Egy legutóbbi közvéleménykutatás szerint az ukránok 58%-a inkább csatlakozna az EU-hoz, mint az orosz vámszövetséghez, és 54%-a a NATO-hoz.
Oroszország nem hogy nem fogadja el Ukrajna döntését, de még csak nem is tekinti szuverén államnak Ukrajnát, csupán a saját birodalma engedetlen vazallusának. Mi több, még az ukrán nép létezését is kétségbe vonja. Erőszakkal próbálja saját birodalmába olvasztani.Az ukránok többségének nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy itt egy nagyhatalmi játszmáról van szó az USA és Oroszország között, amiben őket csak sakkbábúnak kezelik a birodalmak. De a mi régiónkban a kis nemzetek mindig is próbáltak a birodalmak között lavírozva minél több szabadságra szert tenni - és ehhez mindig is a kevésbé közvetlen fenyegetést jelentő birodalom támogatására hagyatkozni.
Aki az oroszokat azzal védi, hogy ők csak védekeznek az amerikai expanzió ellen és nem akarnak NATO csapatokat a határaiknál - azok abban tévednek, hogy Putyinhoz hasonlóan szintén nem ismerik el az orosz birodalom által egykor meghódított kis népek szuverenitáshoz, önálló létezéshez való jogát. Sakkbábúnak tekintik őket. Nem az-e ugyanis itt a fő kérdés, hogy maguk az érintettek mit szeretnének, hová tartoznának? Milyen alapon kíván dönteni az orosz birodalom arról, hogy egy szuverén ország milyen katonai szövetséghez, milyen politikai családhoz csatlakozzon?
Vajon ha az ukránok nem dönthetnek arról, hogy a NATO-hoz csatlakozzanak, mert az “bántja” az oroszok érzékenységét, akkor milyen alapon dönthetnek a balti államok, Lengyelország, vagy mi, magyarok? Akik egyébként egy esetleges orosz megszállás esetén közvetlen szomszédságba kerülünk ismét az orosz birodalommal (vagy annak bábállamával). És az oroszok már most is beleszólnának abba, hogy a mi országaink területén milyen csapatok állomásozzanak.
Ha az ukránok a NATO-hoz csatlakoznának, annak éppen az oroszok expanziós birodalmi politikája az oka. Mert az oroszok már évek óta háborút szítanak, fegyvereket és katonákat küldenek az ukrán állam területére, hogy ott egy véres polgárháborúval destabilizálják az országot. Régi recept ez is: eljátszották az oroszok sok más országgal is.
Az ukrán kormánynak vannak vállalhatatlan döntései. Ilyen például az a nyelvi törvény, ami sok szempontból visszavetette az etnikai kisebbségek autonómiáját. A kárpátaljai magyar kisebbséggel szemben számos ellenséges megnyilvánulást tapasztalhattunk az ukrán nacionalizmus részéről: ez nem csak orosz propaganda. Titkosszolgálati zaklatások például. Amit az sem indokolhat, hogy az ukránok némileg joggal tekintenek gyanakvással a magyar kormánynak azon törekvésére, hogy párhuzamos államot építsen ki Kárpátalján, és kilóra megvásárolja az ottani magyar kulturális és politikai közéletet.
Teljesen jogos és szükséges a kiállás a kárpátaljai magyarok mellett. A kárpátaljai magyar kisebbség ügye azonban éppen így nem adhat ürügyet a magyar kormánynak arra, hogy erre hivatkozva gáncsolja Ukrajna nyugati orientációs törekvéseit. Amelyek egyébként éppen úgy a magyar kisebbség érdekét szolgálják, mint a többségi társadalomét. És nem adhat okot arra sem, hogy ne álljunk ki határozottan az Ukrajna elleni putyini háborús fenyegetéssel szemben. Hogy különalkukat kössünk az orosz birodalommal az ukránok háta mögött.
Ha úgy tetszik: nem az ukrán kormány, vagy egyes nacionalista pártok mellett kell itt kiállni. Hanem az ukrán nép mellett. Azok mellett az emberek mellett, akik most rettegve várják a holnapot, amiről nem tudják, hogy nem hoz-e fegyverropogást. Akik most tömegesen jelentkeznek önkéntes szolgálatra, hogy megvédjék a szülőföldjüket az agresszorral szemben.
Nekem személyesen is volt szerencsém barátságot kötni számos ukránnal, akik közül egy sem ért egyet a magyar kisebbség elleni retorziókkal - és nem valamiféle elvakult, szemellenzős nacionalizmus, nem is valamiféle CIA által táplált propaganda hajtja őket. Egyszerűen nem szeretnének háborút. És nem szeretnék egy elnyomó, idegen birodalom árnyékában, egy tekintélyelvű rezsim jármában leélni az életüket.
Ebben egyébként nagyon is hasonlóan éreznek a legtöbb orosz barátommal, akik szintén gyűlölik Putyin uralmát, és mélységesen elítélik a háborús propagandáját.
Nem túlzás, amit Harari állít: a civilizációnk természetét meghatározó alapvető kérdésről van szó. Vajon lehetséges-e változás? Vajon képesek vagyunk-e magunk mögött hagyni a háborút? Vajon az erős mindig is eltiporhatja-e a gyengét?
Ebben a helyzetben egy demokratikus érzelmű magyar ember csak egyet tehet: szolidaritást vállal az ukrán néppel, és tiltakozik a putyini agresszió ellen. Mert a történelemből megtanulhattuk, hogy az expanzív, agresszív zsarnokokat nem lehet kibékíteni mindenféle engedménnyel: csak vérszemet kapnak tőle.