Miért kell kiállnunk az ukrán nép mellett

Az egész magyar nép, köztük a kárpátaljai magyarság érdeke is az, hogy kiálljunk egy szabad és független Ukrajna mellett, amit most létezésében fenyeget az idegen agresszió.
Európa a háború küszöbén áll.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a II. világháború óta ez a legkomolyabb fenyegetés arra a békére, amit Európa évtizedek óta élvezett.
Egy agresszív, expanzív hatalom lerohanással fenyeget egy szuverén országot, hogy a saját bábkormányát ültesse a nyakukra. Félő, hogy a konfliktus elmérgesedhet és továbbgyűrűződhet a régióban.
Egyes kommentátorok nem látják a fától az erdőt, és az amerikai imperializmus túlterjeszkedésével magyarázzák a jelenlegi konfliktust. Nos, az USA történelme tele van olyan beavatkozásokkal, amelyek során egy a saját sorsát megválasztani kívánó nép dolgába avatkozott bele. Kuba, Vietnám, Chile, csak hogy említsek konkrétumokat.
Viszont aki ezen a szemüvegen keresztül nézi ezt a jelenlegi konfliktust, az nem látja, hogy a jelenlegi kelet-európai helyzetben teljesen más a felállás. Az ukrán nép többsége egyértelműen kinyilvánította az akaratát, az utcákon, és a választásokon is: az EU-hoz és a NATO-hoz húz, és egy nyugati típusú liberális demokráciára vágyik. Egy legutóbbi közvéleménykutatás szerint az ukránok 58%-a inkább csatlakozna az EU-hoz, mint az orosz vámszövetséghez, és 54%-a a NATO-hoz.
Ha az ukránok a NATO-hoz csatlakoznának, annak éppen az oroszok expanziós birodalmi politikája az oka. Mert az oroszok már évek óta háborút szítanak, fegyvereket és katonákat küldenek az ukrán állam területére, hogy ott egy véres polgárháborúval destabilizálják az országot. Régi recept ez is: eljátszották az oroszok sok más országgal is.
Teljesen jogos és szükséges a kiállás a kárpátaljai magyarok mellett. A kárpátaljai magyar kisebbség ügye azonban éppen így nem adhat ürügyet a magyar kormánynak arra, hogy erre hivatkozva gáncsolja Ukrajna nyugati orientációs törekvéseit. Amelyek egyébként éppen úgy a magyar kisebbség érdekét szolgálják, mint a többségi társadalomét. És nem adhat okot arra sem, hogy ne álljunk ki határozottan az Ukrajna elleni putyini háborús fenyegetéssel szemben. Hogy különalkukat kössünk az orosz birodalommal az ukránok háta mögött.
Nekem személyesen is volt szerencsém barátságot kötni számos ukránnal, akik közül egy sem ért egyet a magyar kisebbség elleni retorziókkal - és nem valamiféle elvakult, szemellenzős nacionalizmus, nem is valamiféle CIA által táplált propaganda hajtja őket. Egyszerűen nem szeretnének háborút. És nem szeretnék egy elnyomó, idegen birodalom árnyékában, egy tekintélyelvű rezsim jármában leélni az életüket.
Ebben egyébként nagyon is hasonlóan éreznek a legtöbb orosz barátommal, akik szintén gyűlölik Putyin uralmát, és mélységesen elítélik a háborús propagandáját.
Nem túlzás, amit Harari állít: a civilizációnk természetét meghatározó alapvető kérdésről van szó. Vajon lehetséges-e változás? Vajon képesek vagyunk-e magunk mögött hagyni a háborút? Vajon az erős mindig is eltiporhatja-e a gyengét?
Ebben a helyzetben egy demokratikus érzelmű magyar ember csak egyet tehet: szolidaritást vállal az ukrán néppel, és tiltakozik a putyini agresszió ellen. Mert a történelemből megtanulhattuk, hogy az expanzív, agresszív zsarnokokat nem lehet kibékíteni mindenféle engedménnyel: csak vérszemet kapnak tőle.
Foucault ingája
Sárosi Péter vagyok, és ez a személyes blogom, ahol történészként és jogvédőként elemzek aktuális közéleti eseményeket, veszek górcső alá kulturális és történelmi kérdéseket.

