56 és a hazugságok

Többször is hazudtak nekünk - és mi magunknak is - 1956-ról.

Egyszer akkor, amikor letagadták, hogy forradalom volt, és felépítették az ellenforradalom mítoszát. Másodszorra pedig akkor, amikor a rendszerváltás után felépítettünk a hős, bátor magyar nép mítoszát, ami 1956-ban megmutatta az egész világnak, hogy mennyire szereti a szabadságot.

A forradalmat pár ezer ember csinálta meg - és csinálta végig, vállalva a következményeket érte. Mert, ahogy Martin Luther King megfogalmazta, mindig a kreatív elkötelezett kisebbség teszi jobbá a világot. A többség pedig alkalmazkodik a változó szelekhez.

Garibaldi mondása: "milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk" - igaz az 56-os forradalomra is. Hiszen valahogyan 1989 után lett az, hogy minden bokorban egy forradalmárt találtunk, aki hirtelen felfedezte, hogy ő micsoda nagy ellenálló volt az átkosban.

A napot, amikor, a történészek kifejezésével, a magyar társadalom teljesen kapitulált. Hogy ezen a napon százezres tömeg vonult fel ünnepelni azt a Kádár-rendszert, ami még javában folytatta a kivégzéseket, nem lehet egyszerűen megmagyarázni a félelemmel.

Sajnos az van, hogy a 20. századi magyar történelem egyik legemelkedettebb pillanatát, október 23-át, alig hat hónap választja el az egyik legcsúfosabb mélypontjától. Amit ma már próbálunk a jótékony feledés homályába burkolni.

Mint ahogy próbáljuk a jótékony feledés homályába burkolni azt is, hogy a magyar írástudók színe-java elárulta a forradalmat és aláírta azt a nyilatkozatot, amiben a magyar értelmiség követeli az ENSZ-től, hogy állítsa le a forradalommal kapcsolatos vizsgálatát. És a gaz nyugati imperialisták beavatkozásának nevezi a forradalmat.

Sokan kérdezik manapság: hogyan lehet egy egykor oly bátor nép, ami 56-ot csinálta, ennyire gyáva, mint most? Nos, ha október 23. mellé odatesszük 1957. május elsejét, akkor összeáll a kép.

Lehet persze mindezt még ma is a terror számlájára írni: és tényleg, kellett ehhez az, hogy a bátrakat, a jogtudatos, kreatív kisebbség tagjait lecsukják, kivégezzék, elűzzék. Azokat, akik az ellenállást szervezték. De kellett hozzá a magyar társadalom jelentős részének gyáva opportunizmusa is. Erre épültek mindig is nálunk az elnyomó rendszerek: beletörődésre, cinikus és önző helyezkedésre. Ferenc Jóska, Horthy, Kádár, Orbán: mind ezt használják ki.

És pont ezért nem tudunk ma sem őszintén szembenézni, mit kezdeni 56 örökségével. Mert ma is egy olyan rendszer épül, ami cinkosan összekacsint a lakossággal, miközben elveszi a szabadságát, és ellehetetlenítni azt a kreatív kisebbséget, aki a változás kulcsa lehetne.

A mai rendszer annyira idegen október 23. szellemiségétől, amennyire csak lehet: elég meghallgatni az undorító propaganda-rádióját, megnézni a propaganda-tévéjét, megnézni az összes utcasarkon terjesztett hazug oroszbarát óriásplakátjait. Amin az ukrán nép szabadságharcát támogató szankciók ellen (!) kampányol!

Ez a rendszer ünnepli 56-ot?

Igen, ez. A nép pedig, az istenadta nép, ismét lapít. Tapsol. Morog. Helyezkedik. De véletlenül se állna ki magáért, főleg nem másokért.