A megbékítő pacifizmus rövidlátósága

Olaszországban tömegek tüntettek azért, hogy a Nyugat ne küldjön több fegyvert Ukrajnának. Szerintük ezzel lehet szavatolni a békét. Valójában ennek az ellenkezője igaz: ha a Nyugat kapitulálna az ukrán nép elleni agresszió előtt, azzal éppenhogy megnyitná a lehetőséget a további háborúk számára.

Egy történelmi párhuzammal szeretném megvilágítani ezt a kérdést.

A 30-as évek végén, a második világháború előestéjén Nyugaton sokan követelték a teljes és egyoldalú leszerelést. Akkor, amikor az agresszív diktatúrák már nyakig felfegyverkeztek. Szerintük csak ezzel lehetett volna megakadályozni a háborút. És voltak olyanok a politikai elitben is, akik a minden áron való kiegyezést szorgalmazták Hitlerrel, csak hogy elkerüljék a világégést.

Nos, ennek a régimódi szemellenzős "megbékítő" (appeasement) pacifizmusnak a teljes kudarca Angliában már Csehszlovákia német bekebelezése, Amerikában pedig legkésőbb Pearl Harbor után világosan lelepleződött.

Hitler csak vérszemet kapott tőlük. És még ha el is lehetett volna kerülni a háborút, vajon milyen áron? Egy olyan jövő árán - ami most a jelenünk lenne -, amelyben nácik masíroznának San Franscisco-tól Moszkváig. Vajon tényleg a második világháború volt a legrosszabb lehetőség az emberiség számára? Én nem hiszem. Az Orwell által megjósolt disztópikus, szabadságnélküli jövő - vagy ahogy találóan vizualizálta: képzelj el egy csizmát, ami örökké egy emberi arcon tapos - sokkal rettenetesebb lett volna.

A 30-as évek végén Vámbéry Rusztem, a neves jogvédő és jogbölcselő külön könyvben foglalkozott ezzel a kérdéssel. Vámbéry rácsodálkozott arra, hogy az egyébként hozzá igen közel álló Bertrand Russel filozófussal hogyan láthatják ennyire eltérően a háború és béke kérdését. Hiszen Russel egyike volt azoknak, akik a Nyugat egyoldalú leszerelését követelték. Vámbéry szerint ez rövidlátóság lett volna.

Ugyanezzel a logikával vitába szállt Márai Sándorral is, aki tévolyodottnak nevezte Carl von Ossietzky német diplomatát, amiért az leleplezte a németek felfegyverkezését a világ előtt. Ossietzky ugyanazért a tettért 1935-ben megkapta a Nobel-békedíjat, amiért a nácik koncentrációs táborba zárták, ahol meghalt.

"Ossietzky pacifizmusában van valami tébolyodott," írta Márai. "Egy német, aki azt kívánja, hogy hazája az állig felfegyverkezett Európában fegyvertelen maradjon, nem lehet teljesen épeszű.“

Vámbéry szerint azonban Ossietzky pacifizmusa valójában ugyanazért volt nagyon is bölcs döntés, mint amiért balgaság azok "pacifizmusa", akik a Nyugat leszerelését követelték. Mert Ossietzky számot vetett azzal, hogy ki is az, aki fegyverkezik, és miért. Ezzel szemben Russel és Márai pacifizmusa "légüres térben mozog", hiszen ők relativizálják az egyes államokat.

"Vajon egy ország militarista-e vagy sem, az nem a katonaság számától és hadifelszerelésétől függ," írja Vámbéry. "Ellenben a diktatúra kénytelen militarista lenni s kénytelen a kényszerű militarizmus következményét a harcias szellem ápolásában levonni. Még akkor is, ha pillanatnyilag nem kíván háborúskodni, mert a militarizmusra szüksége van, hogy több-kevesebb joggal feltételezett belső ellenségét fékentartsa. Minden diktatúra szükségképpen önző s a hatalomban önmagát szereti."

Láthattunk persze a történelemben példát bőven arra is, amikor demokráciák visszaéltek a "béke" és "civilizáció" érdekében folytatott fegyverkezéssel. Gyarmatosítás, poszt-kolonializmus, demokrácia-export. Irak lerohanása, külföldi állampolgárok elrablása és megkínzása, családi házak drónokkal való bombázása a terrorizmus elleni háború nevében nehezen alátámasztható bármilyen nemzetközi jogi vagy erkölcsi elv alapján.

Ukrajnában nem "demokrácia-export" folyik, hanem egy nép harcol a szabadságáért egy hódító birodalom megszálló hadseregével szemben. Itt most pont az ellenkezője történik, mint Vietnámban, ahol az amerikaiak egy idegen megszálló hatalom segítségében léptek fel egy szabadságharcot folytató néppel szemben. Ráadásul itt most valóban közvetlen veszély fenyegeti Európát.

Így tehát azok az oroszok, akik belőlről próbálják aláásni, szabotálni az országuk háborús erőfeszítéseit, éppen annyira hősök, mint amennyire az volt a nácik titkait leleplező Ossietzky is. Míg a Nyugaton az egyoldalú leszerelésért tüntetők éppen abban a sajátos rövidlátóságban szenvednek, mint a második világháború előtti időszak "megbékítő" pacifistái.

Ha tetszenek az írásaim, kérlek, támogasd a Pendulum blogot - bármilyen kis összeg Tőled sokkal többet jelent nekem, mint a milliárdok, amit a propagandisták az államtól nyúlnak le!