Milyen volt Jézus?

Richard Neave rekonstrukciója Jézus arcáról

A történeti Jézus a leginkább úgy nézhetett ki, hogy rögtön lekapcsolnák a határrendészek.

Richard Neave igazságügyi orvosszakértő, aki az arcrekonstrukció szakértője, 2001-ben kísérletet tett a történeti Jézus kinézetének rekonstruálására. Korabeli régészeti leletek (zsidó koponya) alapján egy olyan férfi arca tűnt elő, a maga széles orrával, előreugró homlokával, mélyen ülő szemeivel, amiben nagyon kevés európai ismerné fel Jézust.

Meghökkentő? Nekünk, akik hozzászoktunk, hogy gyerekkorunk óta mind Máriát, mind Jézust hófehér bőrrel, gyakran kék szemmel ábrázolják, az. Így láttuk a templomjainkban. Így láttuk ezerszer múzeumokban, festményeken. És magunkban is így képzeljük el - leginkább mintha Zeffirelli filmvásznáról lépne le, ismerős nordikus vonásokkal.

Pedig nem mindenhol van ez így. Az Etióp Ortodox Egyház ikonjairól például ébenfekete bőrű Jézus és Mária tekint le ránk. De ha kineveted az etióp Jézust - akkor jusson eszedbe, hogy a mi hófehér Jézusunk legalább annyira távol áll a valóságostól, mint az övék. Hiszen Jézus, a közel-keleti zsidó férfi, valószínűleg leginkább barna bőrszínű volt.

Mária a kisded Jézussal: etióp falfestmény

Manapság sokan "liberális véleményterrort" kiáltanak már akkor is, amikor bizonyos filmeket, sorozatokban nem fehér bőrű színészek játszanak olyan szerepeket, amelyeket mi hagyományosan fehér bőrűként képzelünk el. "Ez nem rasszizmus, hanem a történelmi hűségről van szó," mondják egyesek. Mondjuk érdekes, hogy ugyanilyen ellenkezést vált ki az is, amikor fantasy vagy sci-fi filmekről van szó, ahol aztán történelmi hitelesség nem nagyon van. És vajon miért nem ragaszkodunk annyira a nagybetűs hitelességhez, ha Jézusról van szó?

Dehát mi tudjuk, milyen volt Jézus, bizonyára nem ábrázolták volna így évezredeken keresztül, ha nem így nézett volna ki - horkanhat fel az olvasó. Tényleg tudjuk? Tényleg tudjuk, milyen volt a bőrszíne? Egyáltalán tudjuk, hogy olyan hosszú haja és szakálla volt, mint amilyennel jellemzően ábrázolják?

Nos, ha az egyik legeslegrégebbi keresztény ábrázoláshoz térünk vissza, akkor azon Jézusnak rövid volt a haja, és egyáltalán nem volt szakálla. A Szent Domitilla katakomb korai keresztény freskóin Jézus leginkább úgy néz ki, mint egy korabeli római polgár, kreol bőrrel, gondosan nyírt hajjal és arcszőrzet nélkül.

Az egyik legkorábbi Jézus-ábrázolás egy római katakombábanFotó: ANDREAS SOLARO/AFP/Getty Images

Jézus képi ábrázolását már a kezdetektől nagyban befolyásolta a kultúra, ami befogadta. Hogy fogyaszthatóbb legyen, hogy megfeleljen a társadalmi konvencióknak, elvárásoknak, és tükrözze az adott társadalom értékrendjét. Az sem véletlen persze, hogy a fehér misszionáriusok még a feketék és indiánok körében is fehér Jézus ábrázolásokkal térítettek: hiszen ezáltal is beléjük sulykolták a fehér felsőbbrendűség képzetét.

Edward J. Blum és Paul Harvey izgalmas könyvet is írt arról (The Color of Christ: The Son of God and the Saga of Race in America), hogy miként nyert politikai jelentőséget a rabszolgaság és a szegregáció Amerikájában Jézus bőrszíne. Hiszen ha valaki esetleg egy színes bőrű emberben vélné felfedezni Jézust - Isten képmását - akkor ez a fehér felsőbbrendűség eszméjét ingatná meg. Azt sugallná, hogy Jézus, urambocsá még azonos is az elnyomott társadalmi csoportokkal.

A Neave által rekonstruált Jézus-arc Magyarországon is veszélyes a fenálló társadalmi-politikai rendre. Kényelmetlen asszociációkat, érzéseket indíthat el egyesekben.

Hiszen vajon nem egy olyan arc-e ez, amitől itt Magyarországon egy piros lámpa villan be az emberek agyában? Egy vészcsengő kíséretében: migráncs! Terrorista! Pont ilyen külsejű emberektől próbáljuk mi most megvédeni a kereszténységet és a határkerítést, nemde?

Ha tetszenek az írásaim, kérlek, támogasd a Pendulum blogot - bármilyen kis összeg Tőled sokkal többet jelent nekem, mint a milliárdok, amit a propagandisták az államtól nyúlnak le!