Hogyan lett egy gyermekeket molesztáló szexuális ragadozó ausztrál főpapból a konzervatív jobboldal mártírja?
"Elhunyt George Pell bíboros, Ferenc pápa konzervatív tanácsadója, akit alaptalanul hurcoltak meg" - írja a Mandiner. A kormánypárti sajtó szerint Pell bíborost aljas politikai indokból vádolták meg gyermekabúzussal, mivel sokaknak nem tetszettek a konzervatív politikai állásfoglalásai. Az eseményeknek ez az értelmezése köszön vissza az ausztrál jobboldali sajtóból is, ami szinte mártírrá avatta a főpapot, és egyfajta egyházellenes liberális összeesküvés áldozataként próbálja bemutatni.
Pell a Római Katolikus Egyház legmagasabb rangú vezetője, akit bíróság elítélt gyermekek kárára elkövetett szexuális zaklatás miatt. Hosszú hónapokig ült börtönben. Az elsőfokú ítéletet azonban a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, mivel a Mandiner tálalása szerint a vádak "gyenge lábakon álltak", és felmentette a bíborost. Az eset azóta hivatkozási alappá vált a konzervatív sajtóban: lám, az egyháziak szexuális abúzusaival kapcsolatos vádaskodások teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Már senki sincsen biztonságban, ez is a liberális véleményterror műve, "keresztényüldözés" - sugallják.
Pell bíboros az egyik legvéresszájúbb konzervatív politikai véleményvezér volt Ausztráliában. Mindenről is volt véleménye, és ez többnyire elítélő, megbélyegző vélemény volt. Akár melegekről, akár nőkről volt szó. A védelmezői szerint ezért vádolták meg gyermekabúzussal, hogy félreállítsák az ellenfelei, a vádak koholtak voltak.
Aki azonban veszi a fáradságot, és alaposan utánajár a Pell elleni vádaknak, és azok hátterének, annak rá kell jönnie: azok távolról sem voltak megalapozatlanok.Mi több, egyáltalán nem voltak egyedülállóak, kirívóak sem. Nem arról van szó, hogy egy vagy két ember előállt holmi megalapozatlan vádakkal - több ember, kisfiúként mindegyik bizonyíthatóan Pell felügyelete alatt áll, egymástól függetlenül következetesen ugyanazt vallotta a bíboros ragadozó viselkedéséről.
És a néhány ügy, ami végül nyilvánosságra került, csupán a jéghegy csúcsát képezték. Ami bizonyos, hogy a buzgó katolikus közösség, aminek a pásztora Pell volt, a felszín álságos nyugalma mögött szörnyű titkokat rejtegetett. Az évtizedekig folytatott tömeges szisztematikus gyermekabúzust. És egy ezt takargató tekintélyelvű, felelősséghárító gépezetet, amiből teljesen hiányzik a transzparencia és elszámoltathatóság kultúrája.
Egy pap, akik Pell legközvetlenebb munkatársa volt ugyanabban a zárt katolikus közösségben, ma is börtönben ül több száz (!) kisfiú megerőszakolása miatt. A püspök, aki Bell fő patrónusa és támogatója volt, bizonyíthatóan falazott neki. És az is dokumentált, hogy maga Pell is részt vett az ügy eltusolásában.
Aki szeretné megismerni az ügy részleteit, annak melegen ajánlom az ausztrál ABC TV csatorna háromrészes dokumentumfilm-sorozatának megtekintését (Revelation, lásd feljebb), ami kíméletlen, sokszor már egyenesen fájdalmas alapossággal járt utána az egész sötét, ágas-bogas történetnek. És attól függetlenül, hogy jogi szempontból vajon valóban kimerítően sikerült-e bebizonyítani Pell bűnösségét - emberileg nagyon nehéz belenézni Pell nyilatkozó áldozatainak szemébe, látni a borzalmas szenvedésüket, és utána azt mondani, hogy ezek az emberek mind szélhámosok, akik csupán kitalálták, amit mondanak. Ha megnézed az interjúkat, szembesülsz vele, hogy egy ilyen trauma egy egész életet tönkretehet.
Meglett, életerősnek tűnő férfiak omlanak össze a kamera előtt és válnak zokogó kisgyermekké, ahogy újraélik a meggyalázásuk traumáját.Ami a legdermesztőbb, az nem is az, hogy ilyen esetek előfordulhattak olyan intézményekben, ahol felnőttek felügyeletére vannak bízva gyermekek. A legdermesztőbb az intézményes kultúra, aminek a patriarchális, tekintélyelvű, hierarchikus, titkolozó szemlélete egyenesen szükségszerűvé tette, hogy ezek az esetek nem kirívó kivételként, hanem rendszeresen, rendszerszerűen és valódi következmények nélkül évtizedekig zavartalanul történjenek.
A szakirodalom régóta lefektette az igazságot, hogy nem önmagában a rossz események jelentenek életreszóló traumát. A legtraumatizálóbb a tehetetlenség: a kiszolgáltatottság tudata, és az ebből fakadó szégyen.Hiszen egy gyermek szükségszerűen elhiszi, hogy azért történik vele rossz dolog, mert benne van a hiba. És ezek a kisgyermekek gyakorlatilag senkire sem számíthattak, senkihez sem fordulhattak a szégyenükkel. Mert a buzgó katolikus közösség, amelyben felnőttek, semmibe vette volna egy kisgyerek szavát a közösség legtekintélyesebb atya-figuráinak szavával szemben. Akiktől még a közösség felnőtt tagjai is tartottak.
És ahelyett, hogy azt látnánk, amit a Mandinerhez hasonló lapok sugallnak, hogy itt már szinte "divat lett" szexuális vádakkal előállni, valójában szembesülhetünk azzal, hogy milyen iszonyú nehéz helyzetben vannak azok az áldozatok, akik végül úgy döntenek, hogy beleállnak és vádat emelnek. Milyen meghurcolásnak, milyen újratraumatizálásnak vannak kitéve. Ez nem olyan dolog, amit az ember a "hecc" kedvéért bevállal.
Pell harcias konzervativizmusa, homofóbiája, nőellenessége egyáltalán nem független a szexuális ragadozói viselkedésétől. Nem véletlen, hogy a kisfiúkat megerőszakoló főpapok gyakran a legharciasabb ellenfelei az azonos nemű párok jogainak, vagy a női egyenjogúságnak. Ők magukból indulnak ki: a szexualitás számukra csupán valami torz hatalmi játszma része. Nem az intimitásról és a gyönyörről szól, hanem az erőszakról. Ezért is kezdenek gyerekekkel. El sem tudják képzelni, hogy ez lehet másként. Mi több, gyűlölik azokat, akik felnőttként, nyíltan, szégyen nélkül tudják megélni a szexualitást.
Nem véletlen, hogy Pell ügye mögé felsorakoztak mindazok a politikai erők, amik abban érdekeltek, hogy az elhallgatás, az elhallgattatás és a kirekesztés kultúrája fennmaradjon. Mert amitől még az egyének felelősségrevonásánál is jobban rettegnek, az intézményes rendszer felelősségének a kérdése.
Ha tetszenek az írásaim, kérlek, támogasd a Pendulum blogot - bármilyen
kis összeg Tőled sokkal többet jelent nekem, mint a milliárdok, amit a
propagandisták az államtól nyúlnak le!