Ma 90 éve, 1933. május 10-ének éjjelén, könyvekből rakott máglyák gyúltak szerte Németországban. Berlinben az Operplatzon gyűlt össze a tömeg, hogy tűzre vesse a "németellenes" irodalmat. Az egyik első olyan tömegrendezvény volt, amit élőben közvetített a közmédia.
A szónokok egymás után léptek a máglyához. Magasztos eszmék nevében dobták a tűzbe a könyveket: "A nemzeti tisztaságért!" "A dekadencia és a morális elfajzottság ellen!" "A családi erkölcs nevében!"
Ironikus, hogy amit ők "elfajzott dekadens" irodalomnak neveztek, az valójában a világirodalom krémjének bizonyult - és amit ők "igazi német irodalomként" tartottak számon, unalmas és középszerű ponyvaként a kollektív feledés süllyesztőjébe került. Valójában ezek a máglyák nem csak egyszerűen a barbárság diadalát képviselték a civilizációval szemben - de a lapos nyárspolgári középszerűség diadalát a kreatív tehetséggel szemben.
Thomas Mann így írt "a német nemzeti forradalom" eme vezetőiről: "Legjellemzőbb rájuk az a máglya, melyet feltaláltak, hogy könyveket égethessenek rajta, olyan könyveket, amilyeneket ők soha nem tudtak volna megírni, mert ezek a könyvek olyan kultúrát képviseltek, amelyből tulajdon fogyatékosságuk rekesztette ki őket.”
A kortárs, Babits ugyanakkor éleslátóan mutatott rá: "Ez a szent borzalom a Könyvvel szemben még mindig nincs a Könyv bizonyos tisztelete nélkül, s a berlini máglya voltakép nagy hódolatünnep a Könyv hatalma előtt."
A könyvégetés kifejezi a lapos, buta elme gyanakvását, de egyben irigységét azzal szemben, amit nem ért. Amit mágikus erőnek tart. És kifejezi a zsarnok félelmét az értelemmel szemben.
A könyvégetés nem a nácik találmánya volt. Csin Si Huang-ti kínai császár már az i.e. 3. században is elégettette az összes olyan könyvet, amit nem minősített "hasznosnak": költészetet, prózát, művészetet és filozófiát. Mindez ugyanis veszélyes a mindenkori Zsarnoki Hatalom számára.
A zsarnokság történelme tele van könyvégetésekkel: máglyát raktak az "eretnek" könyvekből a vallási fanatikusok és inkvizítorok, elégették az őslakosok irodalmát a gyarmatosító konkvisztádorok. És Heine jóslata mindig bevált: ahol könyveket égettek, ott embereket is.
Babits, aki magát "a Könyv régimódi tisztelői" közé sorolta, rezignáltan mutatott rá azonban, hogy a nácik sajnos már a 20. században is túlbecsülték a könyv hatalmát. "Ha a Könyv valóban oly hatással volna az életre mint hiszik, akkor az élet ma, a XVII. és XIX. század irodalma után, egészen máskép folyna, mint ahogy foly."
A mai, 21. századi zsarnok pedig már nem tiszteli olyan mágikus borzadállyal a Könyvet, mint Göbbels. Tudván tudja, hogy a könyvnek, a digitális kommunikáció korában - leáldozott. A riasztó statisztikák szerint egyre kevesebben olvasunk könyveket.
"Olvasgassa csak a szemüveges értelmiségi az ő szeretett könyveit a szabadságról, emberségről," morfondírozik a zsarnok. Neki elég kézben tartania az információ áramlását azokon a csatornákon, ahol a könyvet nem olvasó többség elméjét kontrollálhatja. TV, rádió, óriásplakátok, közösségi média.
Ma már nem a máglyák fenyegetik leginkább a könyveket - hanem a komfortos digitális félműveltség. Mi, a Könyv emberei, szorongva nézzük ezt a szép új világot, ahol egyre kevesebben mélyednek el egy téma irodalmában - de mindenki szakértőnek érezheti magát egy YouTube videó megnézése után. Ahol fertelmes magabiztossággal hirdetik a Facebook-on szalmaláng-igazságaikat a rettentő hülyék. Talán eljutunk abba a világba is, ahol könyvet olvasni - forradalmi tett lesz?
"A jó könyv rózsakert zsebedben,
mondod. Soha levelei
nem hervadnak. Még sokkal szebben
Heinsius így fejezte ki:
ha nagykönyvtár küszöbén lépsz át
s behúzod súlyos ajtaját,
elmarad mögötted a pénzvágy,
a gőg, a kéj, az aljasság –
s aztán? tán megnő emberséged,
talán egy szebb világba lépsz be,
s boldogabb leszel ott, hol a
tévére s pusztulásra éhes,
két lábon járó árnyékszékek
utol nem érhetnek soha."
Faludy György, A jó könyv rózsakert