Ferenc pápa brazíliai látogatása során számos ellentmondásos kijelentést tett olyan fontos, emberi jogokat érintő társadalmi kérdésekben, mint például a droglegalizáció vagy a melegek jogai. Latin-Amerikában ezekben az ügyekben az utóbbi években áttörésre került sor: több ország legalizálta az azonos neműek házasságát és feszegeti a drogtilalom határait. A pápai megnyilatkozásokat nehéz sommásan megítélni, a konzervatívoknak túl progresszív, a progresszíveknek túl konzervatív ízűek. Ez nem is csoda, hiszen a katolikus hívők közösségét is mélyen megosztják ezek a kérdések.
Mit is mondott a pápa pontosan?
A pápa szerdán ellátogatott egy riói drogrehabilitációs központba, ahol a drogfüggők előtt tartott beszédet. “A drogfüggőség terjedésének és hatásának csökkentése nem lehetséges a drogfogyasztás liberalizációja által, amit Latin-Amerika számos részén javasolnak,” jelentette ki. “Ezzel szemben szükséges szembesülnünk azokkal a problémákkal, amelyek ezen drogok fogyasztása mögött állnak, több igazságossággal, a fiataloknak a társadalmi életet felépítő értékek szerint való oktatásával, társul szegődve azok mellé, akik nehézségekkel küzdenek és reményt adni nekik a jövőre.” A pápa a drogdílereket a “halál árusainak” nevezte, a drogkereskedelemről pedig elmondta, hogy az erőszakra épül és elveti a szenvedés és halál magvait, a társadalom egészének bátor fellépésével lehet ellene küzdeni.
Ugyancsak Rióban, egy hosszas sajtótájékoztató során a pápa a következőket mondta a melegekkel kapcsolatban: “Ki vagyok én, hogy elítéljek egy meleg személyt, aki jó szándékkal keresi Istent? A katolikus egyház és a katekizmus ezt jól megmagyarázza. Azt mondja, hogy nem lehet ezeket az embereket marginalizálni, integrálni kell őket a társadalomba. A problémát nem a homoszexuális orientáció jelenti – fivérként és nővérként kell együtt élnünk. A probléma valami más, a problémát az ezen orientációért folytatott lobbi jelenti, vagy a politikai lobbi, a szabadkőműves lobbi.”
Pápai tévedhetetlenség?
Vajon a katolikus hívőknek muszáj elfogadniuk, amit a pápa mond? A pápa kijelentései vajon mindig hivatalos egyházi tanításnak számítanak? Egyáltalán nem. Bár sokan hallottak már a pápai tévedhetetlenségről, kevesen tudják, hogy vajon miről is szól valójában. Ezt a doktrínát az I. Vatikáni Zsinat hirdette ki 1870-ben, és egyáltalán nem jelenti, hogy a pápa nyilvános kijelentéseiben nem tévedhet. A tévedhetetlenség kizárólag a hit és erkölcs kérdéseiben tett kijelentéseire vonatkozik, amelyeknek már a tartalmából is ki kell derülnie, hogy a pápa egyházfőként megváltozhatatlan, minden hívőre vonatkozó tanításnak szánja azokat. A római katolikus egyház tanítása szerint még a pápai beszédekben is előfordulhatnak tévedések. Így tehát még a legbuzgóbb katolikus hívőnek is joga van ahhoz, hogy ne értsen egyet a pápával olyan kérdésekben, mint például az azonos neműek közötti kapcsolatok vagy a drogfogyasztás politikai megítélése, szabályozása.
Bűn vagy nem bűn?
Sokan azzal érvelnek, hogy a Biblia elítéli az olyan természetellenes, bűnös dolgokat, mint a kábítószerek fogyasztása vagy a homoszexualitás. Ezzel az érvvel az a gond, hogy mind a kábítószer, mind a homoszexualitás modern fogalmak, sem az Ótestamentum, sem az Újtestamentum nem ismeri őket. Ott van például a kábítószer. Ez egy jogi műszó, amely azokat a tudatmódosító szereket jelöli, amelyeket az ENSZ kábítószer-egyezményei a 20. század második felében tiltólistára helyeztek. A mai köznyelvben már kézenfekvőnek tűnik a különbség a kábítószerek és az olyan “élvezeti cikkek” között, mint mondjuk a dohány vagy az alkohol – a premodern ember azonban nem ismert ilyen különbséget. A Bibliában többször szerepel a mértéktelenség, a részegeskedés, de nem a tudatmódosító szerek mértékletes fogyasztásának elítélése.
Volt idő, amikor a dohányzást az ördög művének tekintették. VIII. Orbán pápa 1642-es, Cum Ecclesiae című bullája kiátkozás terhe mellett tiltotta a dohányzás szokását, amelyet az egyház bemocskolásának minősített. Ekkoriban a dohányosokat Európa legtöbb országában bizony halálbüntetés fenyegette, sőt, örök kárhozat. Az évszázadok során azonban az egyház álláspontja radikálisan megváltozott. Egy Joseph Ratzinger nevű bíboros, akit később pápává választottak, maga is dohányzott.
Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat minden kultúrában ismert volt – azonban a homoszexualitás mint szexuális identitást jelölő kifejezés nem létezett a premodern időkben, így a Biblia sem ítélhette el azt. Azok a bibliai versek, amelyeket gyakran idéznek a melegek elítélésének példájaként, valójában minden esetben valamilyen abúzív szexuális kapcsolatra utalnak, és nem pedig két azonos nemű közötti tartós, szeretet-alapú kapcsolatra. Pál apostol a szexuális kicsapongást, a promiszkuitást többször is elítéli, azonban a szexualitást mint olyat nem utasítja el. A szexuális önmegtartóztatást dicséretes erénynek tekinti – de csak azok számára, akik ezt az ajándékot kapták Istentől. “Mindenki a saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat,” írja. A házasság számára nem parancs, hanem engedmény: az ember testi szükségleteinek elismerése, mederbe terelése, lelki szintre emelése. “Ha nem tartóztatják meg magukat, akkor kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni.” A katolikus egyház jelenlegi tanítása szerint a melegek a saját nemükhöz való vonzódást kapták Istentől ajándékba, egyfajta próbatételként, amit meg kell tagadni: a meleg katolikusok számára az egyedüli útként a szexuális önmegtartóztatást kínálják fel. Én ezt kegyetlen megközelítésnek tekintem, ami nem áll összhangban a páli tanítás szelíd emberszeretetével. Hiszen vajon hogyan követelhetünk meg önmegtartóztatást valaki olyantól, aki nem ezt az ajándékot kapta? Vajon azon melegek számára, akik nem képesek az önmegtartóztatásra, katolikus szempontból nem lenne-e üdvösebb házasságban élni?
A drogtilalomról
Alexander Lucie-Smith katolikus pap és teológus a Catholic Herald-ban “Nem értek egyet Ferenc pápával – a drogellenes háborúnak véget kell vetni” című publicisztikában kritizálja a pápa drogpolitikai kijelentéseit. Igazat ad a pápának abban, hogy a drogliberalizáció által nem lehet ezt a kérdést megoldani, hiszen ahhoz alapvető változásra van szükség abban, ahogyan a drogokról gondolkodunk, ahogyan a fiatalokat oktatjuk. Nagyon fontos az is, hogy pápa rámutat arra, hogy a liberalizáció nem oldja meg azokat a szociális problémákat, gazdasági egyenlőtlenségeket, amelyek a problémás szerfogyasztást generálják. Azonban Lucie-Smith szerint ez a másik irányba is működik: a prohibícióval, a tilalommal nem fogjuk megoldani a drogproblémákat, sőt, a drogok ellen viselt háború a tapasztalataink szerint jóval nagyobb kárt okoz, mint amennyit megelőz. Sőt, a drogellenes háború valójában éppen csak növeli azokat a szociális és gazdasági problémákat, amelyek egyre mélyebbre taszítják a társadalom peremére szorult embereket. A drogok már jelenleg is szabadon elérhetők mindenki számára, a különbség csak az, hogy jelenleg a drogkereskedelem hasznát erőszakos bűnszervezetek fölözik le, halált és szenvedést aratva mindenütt. A drogfogyaztás veszélyes, de akkor a leginkább veszélyes, ha a szabályozatlan feketepiacon történik. A veszélyeket, ártalmakat a leginkább azzal tudjuk csökkenteni, ha kivesszük a bűnszervezetek kezéből az irányítást, márpedig a latin-amerikaiak megtanulhatták az elmúlt évtizedekben, hogy ez nem megy erőszakos drogellenes háborúval – mert az még több halált és szenvedést okoz (amióta Mexikó kormánya 2006-ban hadat üzent a kartelleknek, több mint 60 ezerre becslik a halálos áldozatok számát, a drogkereskedelem pedig jobban virágzik, mint valaha). Az alkoholtilalom megszüntetése mögött is sokkal inkább az állt, hogy felszámolják az Al Capónék erőszakos világát, és nem pedig az, hogy liberalizálják az alkoholfogyasztást és minél több ember részegedhessen le.
A meleglobbiról
Az egyház hivatalos álláspontja, amit a pápa megismételt, kettős üzenetet hordoz: ne ítéljük el, ne rekesszük ki a melegeket, ugyanakkor ne támogassuk az azonos nemű párok egyenjogúsítását célul tűző mozgalmakat. Ez az üzenetet rendkívül ellentmondásos. Vajon ha elismerjük, hogy a melegek kirekesztése, megbélyegzése rossz, akkor az ez ellen küzdő szervezetek bizony jó ügyért harcolnak, miért kellene őket elítélnünk? Vajon hogyan integrálódhat egy meleg a társadalomba, ha nem illetik meg ugyanazon a jogok a munkaerőpiacon vagy a társkapcsolatok terén? Ferenc pápa maga is támogatta Argentínában a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatának legalizálását, ezt kínálva alternatívaként a házassággal szemben a meleg pároknak. Amennyiben azonos jogokkal jár, vajon miért kellene házasságnak hívni? Logikusan hangzik, és valószínűleg számos nem-katolikus LMBTQ személy számára teljesen elfogadható is, hiszen ők gyakran a monogámiában sem hisznek, sőt, a házasságot egyesek az elnyomás eszközének tartják. A katolikus egyház álláspontja szerint azonban a házasság a társadalmi élet egyik fő tartópillére – ha egy katolikus meleg személyt, aki nem érez isteni késztetést az önmegtartóztatás gyakorlására, megfosztunk ettől a pillértől, akkor az ő élete éppen a katolikus sztenderdek szerint nem lehet teljes. Az azonos neműek házasságát ellenzőknek ideje lenne felismerni, hogy álláspontjukkal éppen azt az intézményt gyöngítik meg, amelyet eredetileg védelmezni szerettek volna. A házasság és a család intézményének fennmaradását, tartósságát éppen az szavatolhatná, ha nyitottá és befogadóvá válna, ha nem rekesztene ki embereket a szexuális orientációjuk alapján a családalapításból.