5 mítosz az egyháziak által elkövetett gyermekabúzusról
Vajon tényleg a homoszexualitás, a szexuális forradalom vagy a cölibátus felelős az egyháziak által elkövetett gyermekabúzusért? Nem éppen.
Vajon tényleg a homoszexualitás, a szexuális forradalom vagy a cölibátus felelős az egyháziak által elkövetett gyermekabúzusért? Nem éppen.
A katolikus egyház boldoggá avatta Óscar Romerot, a politikai merénylet áldozatául esett el salvadori érseket, akit a nép már ma is szentként tisztel. Talán Thomas Becket 1170-es meggyilkolása óta nem került sor arra, hogy római katolikus püspököt szertartás közben a templomában mészároljanak le. Míg Thomas Becket-et röpke két éven belül szentté avatták, 35 évig kellett várni arra, hogy a katolikus egyház boldoggá avassa a mártírhalált halt latin-amerikai érseket. Halálának körülményei, okai mind a mai napig tisztázatlanok és vitatottak. Vajon miért? A hitéért halt meg, vagy a politikai meggyőződéséért? A kérdés megválaszolásához meg kell értenünk a gyilkosság mélyebb társadalmi és politikai mozgatórugóit, illetve a bűntény utóéletét.
A Biblia szerint a homoszexualitás halálos bűn, tartja a közvélekedés. A legtöbben nem is igen veszik a fáradtságot, hogy elgondolkodjanak azon, vajon ez a meggyőződés tényleg szilárd alapokon nyugszik-e - egyszerűen adottnak tekintik. Volt idő, nem is olyan régen, amikor az USA déli államaiban vagy Dél-Afrikában a fehérek tömegei meg voltak győződve arról, hogy a rabszolgaság intézménye vagy a bőrszín szerinti megkülönböztetés Isten parancsa. Ezt tanították az iskolák katedráiról, erről prédikált a pap a szószékről és ezt írták az újságok is. Megkérdőjelezni istenkáromlás-számba ment. Szerencsére ma már egyre kevesebben gondolják így. Az azonos neműek közötti kapcsolatok elítélése éppoly kevéssé támasztható alá az Írással, mint amennyire a rabszolgaság, vagy a faji megkülönböztetés. Sokkal inkább vallási köntösbe öltöztetett társadalmi előítéletekről van szó.
Ferenc pápa brazíliai látogatása során számos ellentmondásos kijelentést tett olyan fontos, emberi jogokat érintő társadalmi kérdésekben, mint például a droglegalizáció vagy a melegek jogai. Latin-Amerikában ezekben az ügyekben az utóbbi években áttörésre került sor: több ország legalizálta az azonos neműek házasságát és feszegeti a drogtilalom határait. A pápai megnyilatkozásokat nehéz sommásan megítélni, a konzervatívoknak túl progresszív, a progresszíveknek túl konzervatív ízűek. Ez nem is csoda, hiszen a katolikus hívők közösségét is mélyen megosztják ezek a kérdések.
2010 húsvétján a córdobai katedrális látogatói különös jelenetnek lehettek szemtanúi. Egy tucatnyi muszlim leterítette az imaszőnyegét a márványpadlóra, letérdepelt és imába kezdett. A több mint ezer oszlopból álló hatalmas csarnok hamarosan a Korán verseit visszhangozta. Megjelentek a biztonsági őrök, akik megpróbálták erőszakkal eltávolítani az imádkozó muzulmánokat a keresztény templomból, de ők ellenálltak. A verekedés eredményeként két őr könnyebben megsérült, a kiérkező rendőrök két férfit előállítottak. A botrány nagy sajtóvisszhangot váltott ki a Spanyolországban, jobboldali politikusok és egyházi vezetők a keresztény értékek elleni erőszakos támadásról és Európa muszlim inváziójáról beszéltek. Aki azonban ismeri Spanyolország történelmét, az tisztában van vele, hogy a helyzet ennél jóval bonyolultabb.
Sokan sokféleképpen ítélik meg XVI. Benedek pápa életművét. Egyesek szerint II. János Pál örökségének folytatójaként sokat tett azért, hogy megőrizze az egyház egységét és integritását egy egyre zavarosabb korban. Mások szerint elsősorban ő tehet arról, hogy az egyház még mindig a középkorban dagonyázik és egyre nagyobb szakadék választja el a világtól. Nem tisztem eldönteni ezt a vitát. Ratzinger életpályája mindenesetre bővelkedett a fordulatokban, ezek közül is az egyik legjelentősebb a 60-as évek végén történt. Vajon hogyan vált a Második Vatikáni Zsinat idején még reformernek számító teológusból az “Úr Rotweilere”, aki az inkvizíció örököseként könyörtelenül lecsapott a liberális elhajlókra?