A Biblia szerint a homoszexualitás halálos bűn, tartja a közvélekedés. A legtöbben nem is igen veszik a fáradtságot, hogy elgondolkodjanak azon, vajon ez a meggyőződés tényleg szilárd alapokon nyugszik-e - egyszerűen adottnak tekintik. Volt idő, nem is olyan régen, amikor az USA déli államaiban vagy Dél-Afrikában a fehérek tömegei meg voltak győződve arról, hogy a rabszolgaság intézménye vagy a bőrszín szerinti megkülönböztetés Isten parancsa. Ezt tanították az iskolák katedráiról, erről prédikált a pap a szószékről és ezt írták az újságok is. Megkérdőjelezni istenkáromlás-számba ment. Szerencsére ma már egyre kevesebben gondolják így. Az azonos neműek közötti kapcsolatok elítélése éppoly kevéssé támasztható alá az Írással, mint amennyire a rabszolgaság, vagy a faji megkülönböztetés. Sokkal inkább vallási köntösbe öltöztetett társadalmi előítéletekről van szó.
Az 1950-es években Derrick Sherwen Bailey teológus egy anglikán kutatócsoport élén arra a feladatra vállalkozott, hogy feltárja és értelmezze a homoszexualitással kapcsolatos bibliai szöveghelyeket. Eredményeit 1956-ban a “Homoszexualitás és a nyugati keresztény hagyomány” című könyvben publikálta. Arra számított, hogy bizonyítékokat fog találni a homoszexualitás egyértelmű elutasítására. Meglepetésére azonban a vizsgálat azzal a következtetéssel zárult, hogy az azonos nemű kapcsolatok elutasításának biblai alapjai meglehetősen gyengék. Ezzel új fejezetet nyitott a téma kutatásában, nagy szerepe volt abban, hogy 1957-ben egy brit parlamenti bizottság a homoszexualitás dekriminalizálását javasolja.
A következő évtizedekben született művek arra a néhány bibliai szöveghelyre fókuszáltak, amelyeket a leggyakrabban idézik a homoszexualitás elítélésének bizonyítékaként (angolul ezeket hívják “clobber texts”-nek). A vita gyakran még napjainkban is megmarad annál a kérdésnél, hogy vajon ez a néhány bibliai vers az azonos neműek közötti kapcsolatok egyértelmű elítélésének minősül-e vagy sem. Erre a kérdésre természetesen azért is nehéz választ találni, mert a “homoszexalitás” (vagy akár a “meleg”, “leszbikus”, “queer” stb.) alapvetően modern fogalom, megfelelője nem létezett a pre-modern időkben és egészen a huszadik századig egyetlen bibliafordításban sem szerepelt. Azok a bibliai szöveghelyek, amelyeket a homoszexalitás elítéléseként értelmeznek, valójában teljesen más fogalmakkal operálnak.
Ott van például Szodoma és Gomorra története (Genezis 19. fejezet). Szodoma lakói ebben meg akarják erőszakolni Lót angyali látogatóit, a megrémült Lót pedig saját lányait ajánlja fel nekik, hogy megvédje vendégeit (sikertelenül). Isten büntetésül elpusztítja a két várost. De vajon a szodomaiak bűne valóban az volt, hogy azonos neműekkel akartak konszenzuális, szeretet-alapú kapcsolatot létesíteni? Nyilvánvalóan nem. A szodomaiak heteroszexuális házasságban élő férfiak voltak, akiknek a legnagyobb bűne az volt, hogy erőszakos szenvedélyeik teljesen eluralták az elméjüket, és felebarátaikra támadtak. Az Ószövetség az idegenekkel szembeni ellenségességet, a vendégszeretet elutasítását bűnnek tekinti, akárcsak a nemi erőszakot. Az ókorban a férfiak (például ellenséges katonák) megerőszakolásának többnyire semmi köze nem volt a homoszexuális orientációhoz, célja elsősorban a megalázás, a szabad emberi létezésből való kizárás, a rabszolgasorba vetés volt. Amikor a Bibla más helyeken utal a szodomaiak bűnére, akkor soha nem a homoszexualitás kontextusában teszi ezt, hanem minden esetben a szexuális promiszkuitás, az élvhajhászás, az istentelenség, az igazságtalanság, a gyengék erőszakos elnyomása értelmében (lásd Izajás 1. fejezet vagy Lukács 10:10).
Na jó, de ott van a Léviták könyve, ami megparancsolja, hogy “Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog” (18:22). Tekintsünk el most attól, hogy az “úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni” vajon csak a közösülés tilalmára vonatkozik-e, és belefér-e mondjuk az orális szex (rabbik, teológusok komoly vitákat folytatnak erről is). Fontos azonban a szövegkörnyezet: ez a könyv a rituális tisztátalanság elkerüléséről szól. A héber szöveg a to’evah (tisztátalan, utálatos, gyalázatos) szót használja, nem pedig a zimah (rossz, igazságtalan) kifejezést, tehát elsősorban egy olyan viselkedést ír le, ami rituálisan tisztátatalan. A listán egy sor másik olyan cselekedet is szerepel, amelyek tisztátalanok, így például tiltja a Léviták könyve, hogy olyan ruhákban járjunk, amelyeket különböző anyagokból készítettek, vagy hogy különböző fajtájú szarvasmarhákat szaporítsunk egymással, hogy nőhöz érjünk annak a menstruációs időszakában, vagy hogy különféle fajtájú vetőmagvakat ültessünk el ugyanazon a mezőn. Te, aki a Lévitákra hivatkozva ítélited el meleg embertársaid, vajon éppen nem több anyagból készített ruhát viselsz-e? És vajon miért nem tüntetsz az utcán olyan transzparensekkel, amelyek a vetőmagok mezőnkénti elkülönítését követeli a gazdáktól?
Pál apostol a Rómabeliekhez írott levelében a pogányokat bírálja (1:18-32), akiket bálványimádásukban “saját gyalázatos szenvedélyeiknek” szolgáltatta ki az Isten, így “asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot.” Ezt a verset gyakran idézik annak bizonyítékaként, hogy a leszbikus és meleg kapcsolat rossz és természetellenes. Ne olyan gyorsan! Amit magyarra “természetellenesnek” fordítanak, a görög szövegben para phüszin, aminek a jelentése Pálnál valójában az, hogy szokatlan, a hagyományoknak nem megfelelő. Ugyanezt a frázist használja Pál a Korinthusiakhoz írott I. levelében (11:14), amikor ezt írja: “Nem tanít-e maga a természet arra titeket, hogy ha a férfi hosszú hajat növeszt, szégyenére válik?” A szövegkörnyezet ismét sokat számít: a fejezet a bálványimádókról szól, ennek kontextusában szerepelnek ezek a szexuális aktusok is. Pál szerint lényegi kapcsolat áll fent a pogányok istentelensége, politeizmusa, bálványimádása és szexuális kicsapongása, hűtlensége között. Nem tartós, szeretet-alapú monogám kapcsolatokat ítél el, hanem a szexuális promiszkuitást.
Pálnál még két olyan kifejezés van (1 Kor. 6:9 és 1 Tim. 1:10), amiket előszeretettel vonatkoztatnak a homoszexualitásra. Az egyik a malakosz, ami a magyar bibliafordításokban kéjenc, kéjelgő, pulya, puhány, bujálkodó. Ezt a kifejezést a klasszikus pogány görög szövegekben is gyakran használják olyan férfiakra, akik elpuhultak, erkölcsi gyengeséget árulnak el, nem kizárólag homoszexuális kapcsolatokra, hanem heteroszexuális kicsapongásokra is vonatkoztatva (szoknyavadász, playboy). A másik az arszenokoitész, ez a magyar bibliafordításokban kicsapongóként, férfiszeplősítőként, fajtalanként jelentkezik. Ez két szóból tevődik össze: az arszen (férfi) és a koité (ágy) szavakból. Ennél a kifejezésnél szintén nem egyértelmű, hogy kizárólag azonos nemű kapcsolatokra lehetne vonatkoztathatni – a 20. század előtt készített bibliafordítások nem is tesznek így. Az etimológiai kutatások szerint az ókeresztény korban az anyagi kiszolgáltatottságra, a prostitúcióra utaló jelentéstartalommal bírt, jelenthetett olyan személyt is, aki mások szexuális szolgáltatásainak kizsákmányolásából élt (strici).
Az utóbbi években megjelentek könyvek, amelyek már túlléptek az azonos nemű kapcsolatokat elítélő szöveghelyek értelmezésén, megpróbáltak a heteronormatív értelmezéssel szemben egy queerbarát Biblia-olvasatot teremteni (pl. The Queer Bible Commentary, 2006). Vizsgálat alá vontak az azonos neműek közötti kapcsolatokról szóló történeteket, például Dávid király Jonatán iránti vonzalmát (úgy szerette, mint saját lelkét, I Sámuel 18:1). Véleményem szerint az ilyen példákat az azonos nemű kapcsolatok helyesléseként felfogni éppen olyan hiábavaló. Szembe kell nézni azzal, hogy nem csak egyféle keresztény álláspont létezik arról, hogy az azonos neműek közötti szerelem vajon belefér-e a keresztény életszentségbe.
Ami viszont biztosan nem fér bele, az a homofóbia, a gyűlölet, a kirekesztés és a gőgős felsőbbrendűség-tudat. Ágoston írja, hogy mindazok, akik azt hiszik, hogy értik az Írást, miközben úgy értelmezik azt, hogy az értelmezés nem felel meg a kettős (Isten és ember iránti) szeretet parancsának, azok egyáltalán nem értik az Írást (A keresztény tanításról, I.36.40). Egyetértek Letha Dawson Scanzonival, aki azt javasolja, hogy Mikeás próféta tanítása a kulcs az azonos nemű kapcsolatban élő emberekkel szembeni helyes magatartás vonatkozásában, holott egy szóval sem említi az azonos nemű kapcsolatokat: “Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” (Mikeás 6:8).