Kovács Zoltán kormányszóvivő angol nyelvű blogján július 20-án indított támadást az EU soros elnökségét betöltő Finnországgal szemben, ami kritizálta a jogállamiság helyzetét Magyarországon. Az offenzívát három fronton indította meg: 1) Finnországban szerinte veszélyben a sajtószabadság, 2) Finnországban még Alkotmánybíróság sincs és 3) Finnországban nem létezik a bírói hatalom függetlensége. Ezeket a vádakat aztán elismételte a kormánymédia, sőt, a miniszterelnök is. Éves bálványosi beszédében egyenesen nevetségesnek minősítette a finnek kifogásait.
"Tehát idegrendszer, jó idegrendszer kell ahhoz, hogy a bennünket majd jogállamiság szempontjából firtató és kérdezgető finn barátainknak ne mosolygással, nevetéssel, hanem kellő tisztelettel, udvarias válaszokkal tiszteljük meg őket, illetve ezeket adjuk meg nekik," jelentette ki. Valóban jó idegek kellenek. De sokkal inkább ahhoz, hogy az ember ne egyszerűen kiröhögje a kormánypárti hazugságokat, hanem nagy levegőt véve komolyan reagáljon rájuk.
1) Sajtószabadság és médiapluralizmus
Kovács kormányszóvivő úr szerint a finn médiapiacon vezető szerepet betöltő Sanoma Group nagyvállalat balliberális kézivezérlés alatt tartja a finn médiát, és ez alapvetően veszélyezteti a sajtószabadságot. Ezt az állítását a European University Institute Finnországról szóló országjelentésével támasztja alá.
A hazugságokban mindig megvan az igazság magja, ahogy mondani szokás. Ebben az esetben is valós jelentésről van szó, ami valóban megfogalmaz aggályokat a finn médiapiaccal kapcsolatban. Az ördög azonban a részletekben lakozik. És persze nem közömbös, hogy ha már a magyar kormány képviselője támadja a finn médiapolitikát, akkor vajon ugyanezen intézmény értékelése szerint hogyan viszonyul a finn média helyzete a magyar médiáéhoz. Erről persze Kovács úr mélyen hallgat, de mi nem leszünk ilyen szemérmesek.
Először is le kell szögezni, hogy a finn médiapiacot valóban néhány nagyvállalat uralja, és ez bizony nem szerencsés helyzet. Ami azonban alapvető különbség a magyarországi helyzethez képest, az, hogy itt nem politikai, hanem, ahogy a jelentés is hangsúlyozza, piaci alapon történt a koncentráció. A finn médiapiac ugyanis túl kicsi és elszigetelt, a költségek és bérek túl magasak ahhoz, hogy több vállalatot tartson el. Lehet ezt a helyzetet kritizálni persze, mint ahogy úgy általában meg lehet fogalmazni például antikapitalista kritikát a kapitalista médiapiaccal szemben, de nem hinném, hogy Kovács úr antikapitalista lenne.
Ami azonban ennél fontosabb, hogy az egészségtelenül koncentrált médiapiac a Kovács által hivatkozott jelentés szerint nem jár együtt a sajtószabadság szűkítésével és a média politikai befolyásolásával. Elég ehhez megtekintenünk az alábbi ábrákat, amiből kiderül, hogy Finnország sokkal jobban teljesít minden mutatóban, mint Magyarország, amit az EUI jelentés szöveges része is elmarasztal a kormányzati médiatúlsúly miatt. És amit a jelentés szintén megállapít, hogy Finnországban nagy számban és változatosságban vannak helyi lapok. Elképzelhetetlen lenne például az, hogy a választások előtt teljesen ugyanazon címlappal, a miniszterelnök képével jelenjenek meg a helyi lapok, mint ahogy a Mészáros-klón lapok nálunk tették.
Az EUI legutóbbi, 2018-as magyarországi médiával kapcsolatos jelentése ráadásul még azelőtt készült, hogy megtörtént volna a Mészáros-féle nagy médiaösszevonás (KESMA), ami valószínűleg jelentősen befolyásolni fogja hazánk pontozását a következő jelentésben. Az EUI egyébként idén külön jelentésben hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen veszélyes a médiapluralizmusra a KESMA létrehozása - erről Kovács szóvivő úr, mily meglepő, jótékonyan hallgat.
És vannak a sajtószabadságot mérő más nemzetközi jelentések is, amelyekről nem beszél, hiszen azok még rosszabb képet festenek a magyar médiahelyzetről, és még jobbat a finnről. Ilyen például a Riporterek Határok Nélkül nemkormányzati szervezet Sajtószabadság Világindexe. Ezt a jelentést a világ nálunk színvonalasabb politikai kultúráiban mind jobb, mind baloldali körökben illik tisztelettel kezelni és hivatkozni. Ezen 2019-ben Finnország a második helyen szerepelt, az egész világ országai közül! Magyarország pedig a 87. helyen, pont egy hellyel Sierra Leone alatt, két hellyel Guinea Bissau felett. Ezzel a legutóbbi jelentéshez képest 14 helyet zuhantunk lefelé! No comment.
2) Az Alkotmánybíróság hiánya
Kovács szóvivő úr kiemeli azt a tényt is, hogy Finnország nem rendelkezik Alkotmánybírósággal vagy annak megfelelőjével. "Igen, jól hallották," teszi hozzá, hogy fokozza a hatást a megdöbbent hallgatóságban. És valóban, Finnországban nincs alkotmánybíróság. Ez eddig igaz. Azt a kását azonban most sem eszik azért annyira forrón. Ez nem jelenti ugyanis azt, hogy Finnországban egyáltalán nem működne a törvényhozás alkotmányos kontrollja. Más konstrukcióban működik.
Hogy ezt jobban megértsük, először is tisztáznunk kell, hogy a világ számos, egyébként kitűnő jogállamában nincsen alkotmánybíróság. Az alkotmánybíróságok az európai kontinensen a náci, majd a sztálinista diktatúrák borzalmas tapasztalatainak eredményeként létrejött sajátos intézmények. Azokban az országokban, ahol a történelmi tapasztalatok mások, a diktatúrák soha nem vetették meg a lábukat és a jogrendszer más úton fejlődött, ilyen intézmények nem terjedtek el. Így például a skandináv országokban sem. Vettem a fáradtságot, és végigolvastam néhány komoly szakfolyóirat cikkét, hogy megértsem, miért. Ezek közül a legjobbnak két cikket találtam, az egyik Electronic Journal of Comparative Law, a másik az International Journal of Constitutional Law folyóiratban jelent meg. Ezeket foglalom össze a következőkben.
A finn jogrendszer fejlődését alapvetően befolyásolta a 19. században az Orosz Birodalomba való teljes bekebelezés fenyegetése. A cár uralma alatt álló Finn Nagyhercegség (1809-1917) kapott ugyan némi autonómiát, így például saját törvényhozással rendelkezett, azonban a bíróságok az orosz birodalmi adminisztráció központi irányítása alatt álltak. Többek között ezzel is magyarázható a finn parlament idegenkedése minden olyan bírósági intézménnyel szemben, ami a törvényhozás gátja lehet.
A finn alkotmány (Perustuslaki) a törvényhozás alkotmányjogi ellenőrzésének szerepét a parlament (Eduskunta) alkotmányjogi bizottságának (Perustuslakivaliokunta) kezébe helyezi. Ez a szerv csak előzetes normakontrollt végezhet. "Képzeljék el, amikor a magyar jogállamiságban mi egyszer csak azt mondanánk, fölszámoljuk az Alkotmánybíróságot, és a parlament alkotmányügyi bizottsága gyakorolja a normakontrollt," jegyezte meg erről epésen Orbán Viktor a beszédében. "Ez a helyzet körülbelül Finnországban." Nem ez a helyzet, hiszen egyrészt a finn jogrendszerben nem is létezett alkotmánybíróság, nincs szó arról, hogy mint Magyarországon történik, már létező, korábban jól működő alkotmányjogi fékeket és ellensúlyokat iktattak volna ki.
Másrészt pedig a finn politikai rendszer és politikai kultúra is teljesen eltér a magyartól. Teljesen ismeretlen az a kiélezett polarizáltság, ami nálunk. Az EU csatlakozás miatt a 90-es években alkotmányos reformot kellett végrehajtani Finnországban. Ekkor felmerült a kérdés, hogy szükség van-e önálló alkotmánybíróságra - de a politikai szereplők, pártállástól és világnézettől függetlenül, gyakorlatilag egyöntetűen elvetették annak szükségességét. Ehelyett elégségesnek találták, hogy az alkotmány 106. cikkelye úgy rendelkezzen, hogy a bíróságok utólagos normakontrollt végezhetnek akkor, ha egy törvény "nyilvánvalóan ellentmond" az alkotmánynak. Erre Finnországban ritkán kerül sor - és nem azért, mert a bíróságok be vannak fenyítve, hanem mert egyszerűen ritkák a kirívóan alkotmányellenes jogszabályok, amelyek átmennek az előzetes normakontrollon. Fontos szerepe van a folyamatban az Igazságügyi Kancellárnak és a parlamenti ombudsmannak is, akik szintén őrködnek az alkotmányos jogok felett.
Az előzetes normakontrollt végző alkotmányjogi bizottság tagjai (jogász végzettségű) parlamenti képviselők, és nem bírók, de döntéseinek kialakításában mindig is fontos szerepet játszottak az alkotmányjogi szakértők. Gyakran előfordul, hogy a bizottságon fontos, a kormánypárti többség által benyújtott törvényjavaslatok akadnak fent. 2016-ban például számos olyan törvényjavaslatot alkotmánysértőnek nyilvánított és visszadobott a bizottság, amivel a kormány a menekültek befogadását próbálta korlátozni. Legutóbb pedig a szociális és egészségügyi ellátásról és az önkormányzatokról szóló törvényt küldte vissza a parlamentnek átdolgozásra. Ez a bizottság tehát, bár a finn jogrendszer hagyományait követve a törvényhozás része, valódi alkotmányos fékként működik.
Az egykor szebb napokat látott, de 2010 után megkurtított jogkörű, többségében a Fideszhez lojális bírókkal megtöltött magyar Alkotmánybíróság ezzel szemben alkotmányos fékből a törvényhozás motorjává lett. A Fidesz megtörte azt a 20 éves hagyományt, hogy az AB tagjait többpárti egyetértésben lehet csak kijelölni (amit a Horn-kormány sem tett meg a kétharmadával). És még ennek a kormánypárti Alkotmánybíróságnak a döntéseit is semmibe veszi a kormány, ha esetleg mégis ellenük döntenek (például a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátása vagy a bírók kényszernyugdíjazása kapcsán). Az ellenzék teljes mellőzésével új alkotmányt fogadtak el, amit azóta ráadásul önkényesen átírnak, ha alkotmányossági kifogások merülnek fel az általuk beterjesztett törvények kapcsán. Ez Finnországban egész egyszerűen elképzelhetetlen.
A jogállamiság helyzetét felmérő legtekintélyesebb nemzetközi jelentés a World Justice Project jogállamiság indexe. Ezen a rangsoron Finnország globálisan a 3. helyen szerepel, Magyarország pedig az 57. helyen - ezzel 4 helyet csúsztunk le a legutóbbi felmérés óta, és jelenleg az EU/EFTA és Észak-Amerika államai közül mi vagyunk a sereghajtók. Ismét, no comment.
3) Független bíráskodás hiánya
"Finnországban nem létezik független bíráskodás," jelenti ki Kovács Zoltán az ominózus blogjában. A bírókat a közvetlenül választott köztársasági elnök nevezi ki, de őket az igazságügyi miniszter terjeszti fel, egy - Kovács szerint "látszólag független" - igazságügyi bizottság javaslatára. Kovács úr szerint ez sérti a hatalmi ágak elválasztásának Montesquieu által lefektetett alapelvét.
A független bíráskodásnak sokféle mérőeszköze és megközelítése lehetséges, de egyetlen a kontextusból kiragadott, formális kinevezési mechanizmusból az egész ország igazságszolgáltatásának függetlenségére következtetést levonni - nos, ezért bizony nem csak a CEU-n buktatták volna meg Kovács urat. Semmilyen bizonyítékot nem hoz fel arra, hogy a finn igazságügyminiszter ezt a formális hatáskörét valaha arra használta volna fel, hogy politikai kinevezéseket hajtson végre, vagy hogy a bírókat kinevező bizottság kormányzati befolyás alatt lenne. Talán valamiféle nyoma, akár a szakirodalomban, akár a nemzetközi jelentésekben, akár a finn médiában ennek lennie kellene, nemde? Hiszen Finnországban demokratikus váltógazdaság van, nem úgy, mint nálunk. Ha úgy történne, ahogy Kovács úr állítja, akkor a finn médiának hangosnak kellene lennie attól, hogy az aktuális kormány mindig a maga szája íze szerinti jelölteket nevezi ki, a független bírói bizottság jelöltjeit pedig visszadobja. Márpedig ennek nincs nyoma.
Ezt a vádat Kovács szóvivő ráadásul még csak meg sem támogatta egy nemzetközi szervezet jelentésével, mint a médiaszabadsággal kapcsolatos állítását. Pedig itt is érdemes lenne idézni az egyik legkompetensebbet, az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának a bírói függetlenséggel kapcsolatos jelentését. Ez a jelentés nem holmi Soros-ügynökök véleményén alapul, hanem azt méri fel, hogy maguk a bírók hogyan látják a saját helyzetüket az adott országokban. És láss csodát, míg a finn bírók messzde az európai átlag felett értékelték a bírói hatalom függetlenségét, addig magyar kollégáik nem csak hogy messze az átlag alatt, de jelentős romlásról számoltak be az elmúlt években. A finn bírók 80%-a nem vagy egyáltalán nem értett egyet, míg mindössze alig több, mint 10%-a értett egyet azzal, hogy a bírók kinevezésénél a tapasztalaton és képességen kívüli okok játszanak szerepet. A magyar bíróknak viszont alig több, mint 20%-a nem értett egyet ezzel az állítással, és majdnem fele egyetértett vele. Ezzel éppen Magyarország az egyik sereghajtó az EU-ban.
Még rémisztőbb az ENCJ jelentés azon ábrája, ami összehasonlítja az elmúlt évek trendjeit a szomszédos Szlovákiában és Magyarországon. Mint alább láthatjuk, szomszédunknál a bírók többsége kedvezően ítéli meg a bírói függetlenség alakulását (a kék szín a javulást, a piros szín a romlást érzékelő bírók aránya, felülről lefelé növekvő sorrendben a bírók tapasztalata), míg nálunk a tapasztalt bírók többsége igen kedvezőtlenül, és csak a legújabban kinevezettek ítélik meg pozitívan. Erre bizony már csak azt lehet írni: valami bűzlik Magyarországon az igazságszolgáltatással.
Megkapó, ahogy Kovács úr Montesquieu-re hivatkozva aggódik amiatt, hogy Finnországban veszélybe került a hatalmi ágak elválasztása. Egy olyan ország kormányának szóvivőjeként, ahol a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, a legfőbb bíró, a parlament elnöke mind-mind ugyanannak a haveri-rokoni klánnak a tagjai, és mind ugyanazon személy - a miniszterelnök - utasításait hajtják végre. Ahol a köztársasági elnök egyetlen fontos ügyben sem küldött vissza a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot, még olyan esetekben sem, ahol ezt nyilvánvaló alkotmányossági aggályok és az utcán tüntető tízezrek is alátámasztották volna. Ahol a legfőbb ügyész olyan nyilvánvaló korrupciós ügyekben sem végez valódi nyomozást, mint a miniszterelnök vejének több milliárdos, dokumentált lopásai. Ahol a parlament elnöke azt a véleményét hangoztatja, hogy a bírók nem lehetnek függetlenek a többi hatalmi ágtól. Ahol az Országos Bírói Hivatal elnöke, aki történetesen egy kormánypárti politikus hitvese, politikai kirakateljárásokkal nyomást helyez a bírói karra. Lehet persze mindezt a szőnyeg alá söpörni és minden kritikát sorosozással elhárítani - legalábbis itthon. Külföldön ezzel legfeljebb köznevetség tárgyává tesszük magunkat.
Hogy kicsit jobban érzékeltessük a problémát: van két parkerdő. Az egyik koszos, szemetes, bár a szemetelést elvileg büntetik és a tisztaságért parkőr felel - de a parkőr részeges és nem látja el a dolgát. Pénzért megengedi, hogy a helyi kiskirály teherautóval hordja ki oda a szemetet. A másik parkban nincs büntetés és parkőr. Mégis, a parkot használó közönség civil összefogással vigyáz a természetre, összetakarítja maga után a szemetet. Az első park őre persze nagy hangon szidja a másik parkot, hogy ott még parkőr sincs. Vajon mi melyik parkban szeretnénk jobban sétálni a gyerekekkel vasárnap?
Sárosi Péter