Az önszabályozásra irányuló kísérletek üdvözlendők, de csak a felszínt kapargatják - a valódi megoldás az lenne, ha a ma csak nevében "közösségi" médiát valódi közösségi ellenőrzés alá vonnánk.
A Facebook létrehozott egy felügyelő bizottságot, amely a cég vezetésétől függetlenül hoz döntéseket a "legtöbb embert érintő" felhasználói panaszok ügyében. A 40 újságíróból, jogtudósból és médiaszakértőből felálló bizottság vezetői a New York Times szerkesztőségi cikkében mutatkoztak be. "A felügyelő bizottság a Facebook tartalmakkal kapcsolatos legnagyobb kihívást jelentő ügyekre fog összpontosítani, így a gyűlöletbeszédre, a zaklatásra, az emberek biztonságának és magánéletének megóvására. Végső és kötelező érvényű döntéseket fog hozni arról, hogy az adott tartalom megengedhető-e vagy eltávolítandó-e a Facebook-ról és Instagramról (amit a Facebook birtokol)."
Ez a döntés kétségkívül üdvözlendő egy olyan cég esetében, ami ezidáig semmilyen beleszólást nem engedett a működésébe, miközben 2,5 milliárd felhasználójával a világ egyik legfontosabb kommunikációs platformjává vált. A bizottság tagjai mind tiszteletre méltó szaktekintélyek, akik gyakran kritikus véleményt fogalmaztak meg a vállalattal szemben - nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy egy sóhivatal jött létre bólogató Jánosokból. Az amerikai alt-right, az orosz és a magyar propaganda-média felhördülése azon, hogy "liberálisokkal" rakták tele a testületet, számomra inkább megnyugtatóan hat: ha neki tetszenének a kinevezettek, akkor ott valami nagy gond lenne.
Illúzió lenne azonban azt várni, hogy az új tanács képes lesz akár csak a töredékét is elhárítani azokat a fenyegető problémákat, amelyeket a közösségi média jelenlegi modellje idézett elő. Nem a szándékuk, a politikai elfogultságuk vagy a felkészültségük hiánya miatt, hanem azért, mert nem fogják tudni megváltoztatni azt a lényegi működésmódot, ami a Facebook-ot olyan veszélyes szereplővé teszi.
Tény, hogy az olyan ügyek, mint például a vietnámi háború során készített "Napalm lány" fotó betiltása, vagy Gustave Courbet műalkotásainak cenzúrázása nagy hullámokat vetett. Az ilyen szimbolikus ügyekben azonban többnyire előbb-utóbb a közvélemény nyomására a vállalat felülvizsgálta a döntését. Kétségkívül fontos előrelépés, hogy ez a felülvizsgálati-jogorvoslati rendszer most hatékonyabban és következetesebben fog tudni működni.
A Facebook algoritmusai úgy működnek, hogy a felhasználókat minél több olyan adat megadására és olyan információ befogadására késztessék, amit aztán a vállalat profitra válthat. Az egész rendszer úgy van felépítve, hogy függőséget alakítson ki a felhasználókban: függőséget attól, hogy minél többet megosszanak magukból, és hogy erre másoktól visszajelzést kapjanak. Az algoritmusok aszerint rendezik a tartalmakat, hogy azok mennyi üzleti hasznot hozhatnak a vállalatnak.
Az Eli Pariser által szűrő-buboréknak (filter bubble) nevezett jelenség során a Facebook és a Google valójában elszigetel minket ahelyett, hogy összekapcsolna: a falunkon egyre kevesebb olyan információt jelenít meg, ami megkérdőjelezi a meggyőződéseinket, világnézetünket. Arra ösztökél minket, hogy olyan tartalmakat osszunk meg, amelyek minél azonnalibb, minél erőteljesebb érzelmi reakciót váltanak ki másokból, hiszen ezeket a posztokat a vállalat nagyobb eléréssel jutalmazza. Ez a működési mód nem kedvez a fontos társadalmi ügyek mélyebb kitárgyalására, az értékállóbb tartalmak, üzenetek terjesztésére.
Kedvez viszont a post-truth politika világának, amelyben az igazság relatív, egymástól elszigetelt párhuzamos törzsi valóság-buborékok épülnek. Az igazolható tudás helyett az erős érzelmi reakciókat kiváltó információk diadalmaskodnak a kommunikációs versenyben. Zuckerberg eredeti víziója a közösségi média által jobban összekapcsolódott világról nem valósult meg: a közösségi média kétélű fegyvernek bizonyult. Jelentősen hozzájárult tekintélyelvű, populista vezérek választási győzelméhez, asszisztál ellenzékiek elhallgattatásához, szélsőséges ordas eszmék és zombiként újjáéledő összeesküvés-elméletek burjánzásához.
Siva Vaidhyanathan, az "Antiszociális média: Hogyan választ el minket a Facebook és miként ássa alá a demokráciát" című 2018-ban kiadott könyv szerzője szerint a Facebook jelenlegi törekvései a mérgező tartalmak kiszűrésére, bármennyire őszinték is, valójában csak kozmetikázásnak minősülnek. "Egyik sem ás le a problémák gyökeréig," írja. "Egyik sem néz szembe az egyszerű, de mégis súlyos igazsággal: a probléma a Facebook-al a Facebook." Szerinte a Facebook hatalma nem abban rejlik, hogy megválasztja, mit posztolhatsz - hanem abban, hogy eldönti, mit fognak sokan látni.
A mostani felügyelő bizottságnak nem lesz felhatalmazása, hogy ezekre lényegi befolyást gyakoroljon, nem lesz beleszólása az algoritmusok működésébe, és nem változtathatja meg az adatainkat bérbe adó, profit-alapú működési módot sem. Zeynep Tufekcivel értek egyet (a Twitter és könnygáz c. könyvét ismertettem korábban), aki szerint az olyan nagyvállalatok, mint a Facebook vagy a Google, természetes monopóliumok, hiszen a hálózati hatás miatt a piacvezetők gyakorlatilag leválthatatlanok. Bár azt az illúziót adják, hogy "közösségi" médiafelületek, valójában a közösségnek semmiféle ellenőrzése nincs az online terek kialakításában - mint ahogy egy bevásárlóközpont tereit sem a látogatók mint közösség érdekeinek megfelelően alakítják ki, hanem úgy, hogy minél több pénzt otthagyjanak.
Ahogy Vaidhyanatahn írja, "adattermelő tenyészállatokká váltunk, háziasítva és függővé téve." A valódi megoldást nem az oda nem illő tartalmak hatékonyabb kigyomlálása jelenthetné, hanem az, ha a "közösségi" szót megtöltenénk valódi tartalommal - és megváltoztatnánk a Facebook egész működésmódját. A világháló feltalálója, Tim Berners-Lee szerint a nagy tech vállalatok, mint a Google vagy a Facebook, ma már az innováció gátjává váltak, és úgy kellene őket szabályozni, mint a gázt, a vizet vagy a villanyt: egy közműhálózat részeként.
Tristan Harris, a Centre for Human Technology igazgatója ezt a gondolatot részletesen is kibontja a Financial Times hasábjain. Szerinte speciális, a figyelemmel gazdálkodó közművekként (attention utilities) a tech vállalatokat állami engedélyezési eljárásnak kellene alávetni, amelyek során korlátozniuk kell az adatgyűjtési és reklámozási gyakorlatukat. A reklámalapú működés helyett ezek a platformok is alapulhatnának a feliratkozáson, mint a Netflix. ahogyan azt Margarethe Vestager, az EU versenypolitikáért felelős biztosa javasolja. A közösségi médiát egyúttal társadalmi hatásvizsgálatoknak kellene alávetni, amelyek vizsgálnák a mentális egészségre, a szociális elszigetelődésre, az álhírek terjedésére és a politikai polarizációra gyakorolt hatásaikat. Ezek a vizsgálatok hasonlóak lehetnének azokhoz a környezetvédelmi hatástanulmányokhoz, amit egy új gyár építéséhez kell elvégezni.
Bizonyára sok kérdőjel van még azzal kapcsolatban, hogyan is kellene ennek a szabályozásnak a gyakorlatban kinéznie - de hogy radikális reformokra és erősebb közösségi ellenőrzésre lenne szükség, azt egyre kevesebben vitatják.
Sárosi Péter
Kép: Pawel Kuczynski