A fekete palást árnyéka

Balog Zoltán éjfekete palástjának árnyéka már régóta sötétíti be a közéletet - úgy tűnik, ez a sötétség most már nem csak ellenfeleinek, de a saját híveinek is fojtogatóvá kezd válni.

Balog Zoltán nagy utat tett meg azóta, hogy tibeti zászlót lengetve tiltakzott a kínai despotizmus ellen, egészen odáig, hogy egy közép-ázsiai típusú autokrata rendszer egyik fő szürke (vagy fekete?) eminenciásává vált.

Orbán egyik személyes "spirituális" mentoraként nagy hatást gyakorolt arra, ahogyan a Vezér világlátása alakult az elmúlt évtizedekben. Nagy felelősséget visel azért a torz, tekintélyelvű, kriptaszagú szemléletért, ami 2010 óta agyon akar nyomni mindent Magyarországon, amiben a szabadságnak akár a csírája is benne van. De nem csak a szabadságnak: a szolidaritásnak is. A saját egyházán belül és kívül egyaránt.

Mint emberminiszter ő volt felelős mindannak a leépítéséért, amit korszerű szociálpolitikának neveznek. Beleértve saját szakterületemet, a drogpolitikát is. Civilként ezerszer próbáltunk valamiféle párbeszédet kialakítani, valamiféle modus operandi-t megtalálni vele, felkelteni benne legalább a keresztény együttérzést szegényekkel, hajléktalanokkal, romákkal, droghasználókkal és más kirekesztett csoportokkal szemben - hasztalan. Amit mi eleinte tájékozatlanságnak hittünk, arról kiderült, hogy tudatosan végiggondolt program: vissza a középkorba.

Ezért aztán számomra nem túl meglepő az sem, hogy éppen ő volt az, aki egy gyermekotthonban éveken keresztül zavartalanul bántalmazott gyermekeket aljas módszerekkel elhallgattató igazgatóhelyettes kegyelmi kérvényét kijárta.

Meglepni az sem lepett meg, hogy miután az egész kakis bili kiborult, ő próbálta az egészet rákenni másokra és Pilátusként mosta a kezeit. És miközben állt a bál, aminek kirobbanásáért vastagon felelős, gyáván megfutamodott egy külföldi ortodox kolostorba ahelyett, hogy idehaza kiállt volna az őt számon kérő nyilvánosság elé. És amikor már végképp nem tudott tovább bujkálni, akkor is váltig tagadta a saját felelősségét, és valósággal mártírrá avatta saját magát.

Az viszont őszintén szólva még engem is meglepett, hogy mindezek után a saját egyháza, ahelyett, hogy példásan elhatárolódott volna tőle - gyakorlatilag újra szimpátiát szavazott neki. Tudom, naiv vagyok. De nem hittem, hogy az erkölcsi rothadás ilyen mélyre szivárgott be az egykor szebb napokat megélt kálvinista egyház szívébe.

De szerencsére lehet azt is látni, hogy ez már a református hívők tömegében is kiütötte végre az erkölcsi biztosítékot. Persze szomorú, hogy csak most - lett volna okuk már ezerszer a felháborodásra az elmúlt 14 évben, amikor egyházuk szentségtelen szövetségre lépett egy tekintélyelvű rendszerrel. Kár, hogy sokan ma is csak a következményeket látják, az oda vezető okok bonyolult rendszerére viszont vakok maradtak. De jobb később, mint soha.

Sokan azt mondják: Balog hibát követett el, de ezt beismerte. Meg kell neki bocsátani - hát nem erről szól a kereszténység? Novák és Balog mindketten próbálták úgy beállítani ezt az elnöki amnesztiát magát is, mint a keresztény megbocsátás erényének gyakorlását. De ez csak ködösítés. Az elnöki kegyelem nem holmi krisztusi erény gyakorlása akkor, amikor egy ismert gyermekbántalmazót - mert, még ha nem is szexuális és fizikai értelemben, de az elhallgattatás bizony nagyon is bántalmazás! - újra gyerekek közelébe engednek dolgozni.

Ne legyenek kétségeink: ami történt, az nem egyszerű személyes "hibázás", "tévedés". Azok tévednek, akik megpróbálják ezt az egész ügyet elhatárolni attól, ahogyan ez az egész rendszer működik - ahogyan olyan emberek, mint Főtiszteletű Balog Zoltán püspök, uram-bátyám és kéz-kezet-mos módszerekkel a háttérből irányítják a dolgokat és táncoltatják az állami hivatalokat, felülírják az igazságszolgáltatást.

Nem egyszerűen csak "hiba" az, hogy egy gyermekbántalmazó elnöki kegyelemben részesült, hanem egy alapvetően hibásan működő rendszer teljesen szerves és logikus következménye. És ne felejtsük el: az, hogy egyáltalán bármilyen következménye lett ennek az egész gusztustalan botránynak, nem a rendszer beépített biztonsági szelepeinek köszönhető (ilyenek nincsenek).
Mint ahogyan az is nyilvánvaló vált, hogy a kormány annak ellenére sem gyakorol totális kontrollt a nyilvánosság fölött, hogy kilóra felvásárolta a média nagy részét, ami megrendelésre hazudik vagy hallgat el mindannyiunkat érintő közügyeket. Még azok a sajtótermékek is, amelyek látszólag nem váltak ócska propaganda-szócsővé, mint az Index, ami Rogán ukázára utólag törölte a kényes tartalmakat a cikkeiből.

Hiszen egy személyben, mindenféle társadalmi vagy politikai egyeztetés nélkül, a személyes közösségi média oldalán jelentette be, hogy átírja a jogállamiság működésének legfőbb dokumentumát: az alkotmányt. Vajon mit mond ez el önmagában az elvileg az alkotmány fölött őrködni hivatott elnöki hivatal tekintélyéről és magának a jogállamnak a működéséről? Hát nem sok jót.
Illúzió azt várni, hogy akár egy törvény- vagy alaptörvény-módosítás visszaadhatja a hitünket és bizalmunkat abban, hogy Magyarország jogállam. Egy olyan ország, ahol biztosak lehetünk benne, hogy egy gyermekbántalmazót még akkor is megbüntetnek, ha jó összeköttetései vannak.

A háttérből a tömegeket manipuláló, fortélyos félelemmel igazgató, a vérlázító bűnöket is eltussoló fekete denevérek és szürke eminenciások hatalmát nem háttéralkukkal és kompromisszumokkal, csak a látszatnyugalom megzavarásával, a nyilvánosság fényénél lehet megtörni. Az egyszerű református hívő embereknek vissza kell szerezniük a szavukat az egyházukon belül. És nekünk, magyar polgároknak vissza kell szereznünk a köztársaságunkat azoktól, akik elárulták. Nem fogja ezt nekünk kiharcolni sem zseniális népvezér, sem új politikai párt, sem próféta, sem okos technokrata szakértő.