Vajon a Felvidék visszacsatolásának mámorában a magyar közvélemény mit tudott, mit tudhatott a világ legnagyobb, 80 éve bekövetkezett zsidóellenes pogromjáról?
A napokban emlékezik meg Németország és a világ a történelem eddigi legnagyobb zsidóellenes állami pogromjáról, az ún. Kristályéjszakáról annak 80. évfordulóján. A német történészek nagy része a Kristályéjszaka helyett a novemberi terror vagy novemberi pogromok kifejezést részesíti előnyben, és hangsúlyozza, hogy államilag szervezett erőszakhullámról volt szó. Fontos tudni, hogy ez a terrorhullám nem úgy érte a zsidókat, mint derült égből a villámcsapás. Egy hosszú folyamatnak csupán az egyik szörnyű állomása volt, amely a zsidóellenes hangulatkeltéssel kezdődött és a zsidók terv- és iparszerű kiirtásával ért véget. Ennek a folyamatnak minden egyes fázisa a törvényesség gondos megőrzésével, legálisan történt, jogszabályokkal és részletes végrehajtási utasításokkal. Az 1935. évi nürnbergi faji törvények után a zsidók másodrangú állampolgároknak számítottak, akiket fokozatosan kizártak a gazdasági és a közéletből és megfosztottak minden polgárjogtól. 1938-ban ezrével szállították a zsidókat koncentrációs táborokba, október 28-án pedig 17 ezer zsidót Lengyelországba deportáltak.
A náciknak kapóra jött, hogy egy Herschel Grynspan nevű 17 éves fiú, aki ekkor már Párizsban élt, a szülei deportálásán elkeseredve november 7-én meggyilkolt egy német diplomatát, Ernst von Rathot. Ezt az ügyet a náci propaganda óriásira fújta fel és tudatosan olyan látszatot keltett, mintha a zsidók fegyveres felkelésre készülnének a német állam ellen, ami természetesen hazugság volt. Razziát tartottak "a zsidó fegyverek lefoglalására", és világgá kürtölték, hogy milyen sok fegyvert foglaltak le. A november 9-ről 10-re virradó éjszakán 267 zsinagóga pusztult el, 7 ezer zsidó üzletet romboltak le és fosztottak ki, 91 embert megöltek és mintegy 30 ezer zsidót hurcoltak koncentrációs táborba. A nácik úgy állították be, hogy spontán népítélet történt, amelyet a hatóságok nem tudtak megakadályozni. Ma már azonban a korabeli forrásokból tudjuk, hogy a fosztogatáson kívül minden egyes eseményre nem csupán a hatóságok tudtával és beleegyezésével, de gondos előkészítésével került sor. A cinizmus netovábbja volt, hogy november 12-én Göring bejelentette: a zsidóknak 1 millió márka jóvátételt kell fizetniük "a károk megtérítésére"! (Göring egyébként végül azért állította le a pogromot, mert féltette a zsidó vagyont a pusztulástól, azt ugyanis magának akarta megszerezni.)
Leégett zsinagóga Eisenachban
Mit is tudhatott erről a korabeli magyar közvélemény? Amennyiben a médiában tájékozódott, akkor sajnos nem sokat - illetve annyit és azt, amennyit és amit a nácik akartak, hogy tudjon róla. A magyarországi sajtó nagy része ugyanis szolgaian átvette az MTI közleményeit, az MTI pedig egy az egyben átvette az események göbbelsi értelmezését.
Mielőtt még rátérnénk a korabeli újságcikkek ismertetésére, fontos látni két dolgot.
Először is, ebben az időben a magyar sajtó már minden volt, csak szabad és független nem. Nem mintha a Horthy-rendszer korábbi éveiben érvényesült volna a sajtószabadság, de a hírlapoknak volt némi függetlensége és mozgástere. Ekkor azonban már, az Anschluss és az első zsidótörvény bevezetése után a közéletre nehezedő hatósági ellenőrzés egyre nyomasztóbbá vált. Számos lapot betiltottak, a megmaradt újságokat erősen cenzúrázták. Ez különösen igaz volt a Németországgal és a zsidósággal kapcsolatos hírekre. A hazai lapok, nagyjából a náci propagandát követve, nem arról cikkeztek napok óta, hogy milyen szenvedéseket kell tömegesen kiállniuk a jogfosztott, lakhelyükről elűzött zsidóknak, hanem a Rath-gyilkosságról és a zsidó agresszióról. Aki a korabeli híradásokat olvassa, olyan érzése van, mintha Németországban ebben az időben nem a zsidókat üldözték volna, hanem a német zsidók terrorizálták volna a nem zsidó németeket.
Másodszor, a Kristályéjszakával egy időben zajlott le az első bécsi döntés végrehajtása - a Felvidékre való bevonulás. A magyar közvélemény november 10-én lázas mámorban ünnepelte az Érsekújvárra bevonuló honvédeket, november 11-én pedig a Kassára fehér lovon bevonuló kormányzót. A hírlapok szinte teljes terjedelemben ezzel a témával foglalkoztak, és ebben nem is kellett központi utasítást követniük: a társadalom érdeklődése és lelkesedése teljesen őszinte volt, minden rétege, baloldal és jobboldal, keresztény és zsidó, munkás és gyáros egyaránt örült a fejleményeknek. Még az eseményekről egyébként visszafogottan beszámoló Népszava tudósításaiból is kiérződik az izgalom. Így aztán a németországi események csak a sokadik oldalra kerültek. A felvidéki bevonulás eufóriájában viszonylag kevés ember kapta fel a fejét a hírekre. Ennek az is oka volt, hogy a bécsi döntést Horthynak és Hitlernek köszönhették, a kritikus hangok pedig valóságos szentségtörésnek számíthattak egy olyan pillanatban, amikor az ország elszakított magyarlakta területrészek visszatérését ünnepelte. A magyarországi zsidó közösségek nagy része azzal volt elfoglalva, hogy bizonyítsa magyar hazafiságát: az ekkoriban megindított Magyar a Magyarért adománygyűjtő kampány céljára a debreceni zsidó hitközségek például negyvenezer pengőt adományoztak. A németországi zsidóüldözés kevés figyelemre számíthatott.
Esti Kurír 1938. november 12. - vajon ki figyelt aznap a Kristályéjszakára?
8 Órai Újság 1938. november 10.
A születésnapját ünneplő Kánya külügyminiszter különösen közkedvelt volt ekkoriban
A november 10-ki lapok többnyire az MTI nyúlfarknyi beszámolóját hozták le a sokadik oldalon arról, hogy "lefegyverezték a németországi zsidókat" (mintha fel lettek volna fegyverezve...), és ennek során "2569 szúrófegyvert, 1702 lőfegyvert és 20.000 töltényt koboztak el" (még ha igaz is, vajon hány konyhakés és vadászpuska volt ezek között). Az Esti Kurir ezenkívül beszámolt "Hitler beszédének párizsi és londoni visszhangjáról" is, amely a cikk szerint "mély benyomást keltett" az angol és francia közvéleményben. Ezen a napon a magyarországi lapok többségből még semmit sem lehetett tudni arról, hogy az előző éjszaka mi történt Németországban. Az Ujsag november 10-ki számában "a németországi antiszemitahullámról" számol be, idézve a nemzeti szocialista párt estilapját, az Angriff-et, ami bejelentette, hogy legközelebbi számában cikksorozatot kezd, amelyben ismertebb zsidó gyilkosok eseteit fogja ismertetni. A birodalmi gyűlés épületében a hét végén megnyitják az 'örök zsidóról' szóló kiállítást, amivel szintén a zsidóellenes propaganda céljait szolgálják. Az egyedüli kivételt az általam átnézett mintegy 10 napilap közül a Népszava képezte, amely november 10-ki számában beszámolt arról, hogy "nagyarányú razziákkal és tömeges letartóztatásokkal számolnak és arról is beszélnek, hogy a még zsidó kézben lévő háztulajdont, kisajátítják. Hersfeldben a tömeg megrohanta a zsinagógát és felgyújtotta."
Másnap, november 12-én a magyar lapok már beszámoltak a németországi eseményekről, bár egyáltalán nem a címlapon, sőt, annak a közelében sem. A 8 órai újság például rövid cikket közölt a 7. oldalán arról, hogy "felgyújtották a berlini zsinagógákat". Jellemző, hogy ennek a cikknek a nagy része is a Rath-gyilkosságról és az állítólagos zsidó "fegyverrejtegetésről" szól. A korban a szélsőjobb által "piszkos zsidó lapnak" nevezett Az Est, amelyet egy évvel később tiltottak be, rendkívül óvatosan és visszafogottan tájékoztatott, átvéve az MTI közleményét és visszariadva minden minősítéstől.
8 Órai Újság, 1938. november 11.
Budapesti Hírlap, 1938. november 11.
A Budapesti Hírlap ennél jóval bőbeszédűbb, közli Göbbels nyilatkozatát, amelyben nyugalomra inti a lakosságot (ez persze csak a külföldi közvélemény megnyugtatását szolgálta). Beszámol arról is, hogy "az ország területén rendkívül sok zsidót letartóztattak. A Göbbels által bejelentett megtorló intézkedéseket még nem hozták nyilvánosságra, de beavatott körökben valószínűnek tartják, hogy a zsidók legnagyobb részét gyűjtő táborokba zárják. Illetékes helyen egyébként kijelentik, hogy a megtorlás mértéke attól függ, vajon folytatódik-e a külföldön a németellenes hadjárat." Figyelem: németellenes hadjáratról beszél, bár egyetlen elszigetelt merényletről volt szó, miközben több tucat zsidót gyilkoltak meg és több ezret hurcoltak koncentrációs táborokba! Hasonló tartalommal közöl tudósítást Az Ujsag aznapi száma is.
Az Esti Kurir a 11. oldalon "Súlyos zsidóellenes tüntetések Németországban a párisi merénylet miatt" címmel hosszasan tudósít. Bár ma már tudjuk, hogy a hatóságokat arra utasították, hogy ne akadályozzák az erőszakhullámot, a tűzoltók pedig hagyták leégni a zsinagógákat és zsidó üzleteket, a tudósításból úgy tűnik, mintha a rendőrség és a tűzoltóság minden igyekezete ellenére sem tudta megmenteni azokat a "spontán népharagtól". Megismétlik a német propaganda azon hazugságát is, hogy csak anyagi javakban történt kár, de senkit sem bántalmaztak.
Esti Kurír 1938. november 11.
A Magyar Nemzet november 11-ki száma beszámol arról, hogy Lipcsében a Bamberger és Hertz áruházat felgyújtották, de "a vizsgálat arra a meglepő eredményre vezetett, hogy az áruházat maga a két zsidó tulajdonos gyújtotta jel. Bamberger és Hertz beismerte a rendőrségen, hogy már régóta túl akartak adni az áruházon, de nem akadt vevő és ezért, az általános zűrzavart felhasználva, felgyújtották az épületet, abban a hitben, hogy mindenki a tüntetők kezét sejti majd a gyújtogatás mögött." Az ilyen hírek mutatják a tökélyre fejlesztett náci propagandagépezet hatékonyságát: hasonló hazugságokkal további zajt és zavart keltettek, hogy akadályozzák a közvélemény tisztánlátását.
Népszava 1938. november 12.
Sajnos még a Népszava olvasói sem sokkal többet tudhattak meg: ez a lap is átvette (valószínűleg mást nem is tehetett) a hivatalos verziót arról, hogy Rath tanácsos meggyilkolása miatti felindulásból tömegek vonultak utcára és haragjuk a zsidók ellen fordult. Ennek a népharagnak eleget téve pedig a kormány további jogfosztó intézkedéseket volt kénytelen bevezetni a zsidók ellen. Ezek közé tartozott, hogy megtiltották a zsidóknak a fegyverviselést (ezzel is azt sugallva, hogy a zsidók veszélyesek).
Összességében elmondható, hogy a magyar közvélemény számára a Kristályéjszaka eseményei periférikusnak és jelentéktelennek tűntek: egyrészt elhomályosította őket a határrevízió miatt érzett eufória, másrészt pedig a korlátozott, kurta, cenzúrázott médiabeszámolókból nem kaptak valós képet a helyzetről. A beszámolók egyetlen, a jogtipráson felháborodó fiatal kétségbeesett tettét gigantikus jelentőségűre nagyították, miközben a tömeges méretű terrort elhallgatták, vagy spontán erőszakhullámként állították be. Valószínűleg csak nagyon kevesen ismerték fel a terror valódi méreteit és történelmi jelentőségét - és még ők sem sejtették, hogy egy nap majd úgy tekintenek vissza erre a napra, mint a holokauszt nyitányára. Örök tanulság számunkra, hogy milyen könnyen félre lehet vezetni és manipulálni a közvéleményt egy társadalmi csoport folyamatos démonizálásával, a hazugságok folyamatos ismételgetésével, és hogy milyen fontos is a szabad, független sajtó ahhoz, hogy a nemzet valóságérzékelése ne torzuljon el teljesen.