holokauszt

A Kristályéjszaka a magyar sajtóban

Vajon a Felvidék visszacsatolásának mámorában a magyar közvélemény mit tudott, mit tudhatott a világ legnagyobb, 80 éve bekövetkezett zsidóellenes pogromjáról?

Orbán és a nemzeti önámítás emlékműve

Az emlékmű-vita résztvevői mintha elbeszélnének egymás mellett, nem közelednek az álláspontok. Van nácizás meg komcsizás, az indítékok és szándékok kölcsönös félreértése. És közben valahogy nem sikerül átvinni az üzenetet, hogy mi is a baj ezzel az emlékművel. Nem az a baj, hogy a kormány rasszista vagy antiszemita nézeteket próbálna legitimálni vele. Nem is az, hogy "rideg" és elbagatellizálja az áldozatok szenvedését. A kegyeletsértésnél többről van szó, a nemzeti önismeretről, amelynek hiánya nem csak néhány "zsidó néninek" fáj.                      

Zsidó honfitársak

A Végső Megoldás egyik fő kidolgozója és végrehajtója, Adolf Eichmann a magyarországi zsidók haláltáborokba hurcolását tartotta a zsidók kiirtására irányuló német terv – és saját karrierje - legnagyobb sikerének, míg a dán zsidók deportálását egyértelműen kudarcnak minősítette. A dán zsidóknak ugyanis mindössze 1 százalékát sikerült haláltáborokba deportálni, a többiek Svédországba menekültek. Vajon mi magyarázza ezt a különbséget? Vannak olyan körülmények, amelyek kézenfekvő magyarázatnak tűnnek: a dán zsidóság létszáma jóval kisebb volt, a németek szemében a dánok felsőbbrendű árja nép voltak, akikkel kesztyűs kézzel bántak, ezenkívül Dániához közel volt a semleges Svédország, egérutat nyújtva a zsidóknak. Ez azonban önmagában még nem kielégítő válasz. Bo Lidegaard dán történész új könyve, a Honfitárs (Countryman) bemutatja, hogy milyen nagy szerepet játszott a dán zsidók megmenekülésében a dán állam ellenállása és a társadalom szolidaritása. Ez kíméletlen szembenézésre késztet minket, magyarokat azzal a történelmi felelősséggel, amit az akkori magyar állam és társadalom viselt a magyarországi zsidóság pusztulásáért, és amely felelősséget ma megpróbálnak kizárólag a német megszállókra hárítani.