Fényes Lászlót, az ország első oknyomozó újságíróját mind a proletárdiktatúra, mind az ellenforradalom idején bebörtönözték, mivel nem volt hajlandó lakatot tenni a szájára.
A Fényes László (1871-1944) életútját bemutató sorozat első részében elmeséltük, hogyan vált az ország első oknyomozó újságírójává, majd a második részben azt, milyen fontos szerepet töltött be az őszirózsás forradalomban. Most innen vesszük fel a történet fonalát, és bemutatjuk Fényes tevékenységét a vörös és a fehér terror időszakában.
A Lenin-fiúk célkeresztjében
Fényes László későbbi visszaemlékezéseiben a forradalmat a háború szükségszerű következményének tekintette. Értékelése szerint a demokratikus köztársaság a polgárság gyengesége miatt nem tudott megszilárdulni. 1919 tavaszán egyetlen erőt tartott alkalmasnak arra Magyarországon, hogy megfékezzze mind a vörös, mind a fehérterrort: a szociáldemokrata pártot. Ez azonban nem tette meg ezt. "Nemcsak nem tette, de - tisztelet a kivételnek - ellenkezőleg, folyton balra kényszerítette a gyönge, tehetetlen kormányt. Mentsége: az ötödik rend nyomta," írta erről később keserűen (Fényes László Hetilapja 1919/1. 6.).
Az ötödik rend: a nincstelenek, a háborúban kizsigerelt és kimerült munkások és parasztok. Az ő indulataikat jogosnak tartotta, azonban elítélte, hogy "lelketlen agitátorok" (értsd: kommunisták) demagóg, irreális követelések mögé állították őket, és aláásták a demokráciát. Fényes mint a Nemzetőrség vezetője karhatalmi erőt is bevetett volna a kommunistákkal szemben. "Azért kellett volna a szociáldemokrata pártnak legalább engedni, hogy Kun Bélát és társait összefogdossuk és ártalmatlanná tegyük. De ez a szociáldemokrata párt ellenére nem volt lehetséges," írta. (Fényes László Hetilapja 1919/1. 6.) Fényes itt arra utalhatott, hogy amikor Kun Béláékat végül elfogták, a szociáldemokraták kijárták, hogy a Gyűjtőfogházból folytassanak szervező munkát. 1921-ben a halálra ítélt külügyi népbiztos, Ágoston Péter azt vallotta a bíróság előtt, hogy 1919 tavaszára a kommunisták mögött állt a katonaság nagy része - és velük szemben már csak Fényes László nemzetőrsége állott (Friss Újság 1921. november 17, 2.).
Következetes demokrataként Fényest rosszul érintette az Első Köztársaság bukása és a Tanácsköztársaság kikiáltása 1919. március végén. A bolsevizmustól és a proletárdiktatúrától mindig is idegenkedett, hiszen az éppen azoknak a szabadságjogoknak a felszámolásával járt, amelyekért oly sokat küzdött. A sajtószabadság eltörlése nem pusztán elvi, de egzisztenciális katasztrófa is volt a számára. Hiszen mivel az új kormányzatban tisztséget elvből nem vállalt, csak hírlapíróként tudott volna megélni.
Ráadásul mind korábbi tevékenysége, mind megalkuvásra képtelen személyisége miatt a személyi biztonsága is veszélyben volt. A nemzetőrség parancsnokaként korábban szembekerült azokkal a kalandor elemekkel, akik most örömmel álltak a diktatúra szolgálatába, hogy annak paramilitáris alakulataiként terrorizálják a lakosságot. Közéjük tartozott Cserny József, aki már régóta rossz szemmel nézte Fényes tevékenységét (Budapesti Hírlap, 1919/83., 3.). Cserny a vörösterror egyik meghatározó figurájává vált, aki bizonyára örömmel számolt volna le egykori parancsnokával is.
Fényes Lászlót a 133 napos proletárdiktatúra alatt összesen négyszer vetették fogságba, élete mind a négy esetben kevésen múlott.Az első elfogatása már a proletárdiktatúra kikiáltásának napján megtörtént: a vöröskatonák hurcolták a kaszárnyába, hogy ott főbe lőjék (Egyenlőség 1919/108, 2., Fényes László lapja, 1919. október 16., 16.). Ekkor még a tengerészkatonák kiszabadították.
Mivel azonban Fényes nem tett lakatot a szájára, húsvétkor szuronyos katonák jelentek meg a Royal-szállóban, ahol már 18 éve élt. Először a Battyhány-palotába hurcolták, ahol Cserny József Lenin-fiúi székeltek. Cserny úgy rendelkezett, hogy vigyék Fényest a Markó utcai fogházba. Itt tartották túszként fogva a korábbi polgári hatalom számos képviselőjét, arisztokratákat, gyárosokat, politikusokat.
A Pécsi Napló májusban a következőképpen kommentálta Fényes letartóztatását:
"Nincs sajtószabadság, csak a proletár sajtónak.A forradalomban ezt meg is érti mindenki. Pedig a forradalomnak még
nincs vége, bizonyság rá a magyar ellenforradalmárok mozgolódása. Ha
Fényes László nem tudta s izgágáskodásával a forradalom ügyének akart
ártani, azt kapta, amit keresett, minden múlt érdeme ellenére is."
(Pécsi Napló 1919/88. 3.)
Erről a fogságáról a Tanácsköztársaság bukása után részletesen is
beszámolt hetilapjában, számos mulatságos aforizmával fűszerezve.
Zárkatársai között olyanok is voltak, akikkel Fényes még a háború előtt
éles konfliktusba került. Így például Szász Károly, a képviselőház
korábbi elnöke, aki régebben mindig helyreutasította Fényest “a Ház
méltóságára” hivatkozva. Ezúttal Fényes, akit a fogházszoba bizalmijának
választották meg, utasította rendre Szászt, hogy viselje magát a fogház
méltóságának megfelelően.
Az első három napi koplalás után a foglyoknak engedélyezték a csomagok
fogadását, és ezután gyakorlatilag dőzsöltek a földi javakban: kalácsot,
csokoládét és szardíniát küldtek be az előkelő túszok feleségei, amit
már hónapok óta nem látott.
Fényest 11 nap után engedték szabadon, miután a kihallgatások során semmiféle ellenforradalmi szervezkedést nem tudtak rábizonyítani. Ekkor Verpelétre távozott ismerőseihez, hiszen Budapesten nem tudott megélni. Itt sem sokáig maradhatott szabadon: a nyár során újra letartóztatták, előbb Gyöngyösre, majd Pestre vitték. Itt az Országgyűlés épületében tartották fogva. Korvin Ottó és Szamuely Tibor személyesen hallgatták ki. Fényes önérzetesen vágta Korvin képébe a kihallgatás alatt: "felakaszthat, de nem vagyok kommunista!" (Fényes László Hetilapja 1919/3. 16.)
Végül Korvinék nem végezték ki Fényest, aki visszatért Verpelétre. Itt került sor a diktatúra ellen lázító újságíró negyedik elfogatására. "Verpelét népe sorfala közt" vitték akasztani. Faludy György erről a következőképpen számolt be: "A kommunizmus alatt Fényes Lászlót halálra ítélték, demokratikus meggyőződése miatt, illetve azért, mert meggyőződésének éles hangot adott. A vesztőhelyre menet lefényképezték, amint egyik kezében kenyeret tartott, miközben hagymába harapott. A vesztőhelyen érte a szerencse, hogy tisztelője, az egyébként hírhedt kommunista Korvin Ottó népbiztos kegyelme még az utolsó percben elérte."(Faludy György: A pokol tornácán. Digitális Irodalmi Akadémia. 2011.) Fényes úgy emlékezett vissza a Tanácsköztársaság bukása után, hogy a kivégzéstől nem Korvin Ottó, de egy Török nevű zászlóaljparancsnok menekítette meg (Fényes László Hetilapja, I/3. 16.). De az is lehetséges, hogy két különböző eseményről van szó, és Fényes két ízben is megmenekült a haláltól.
Forradalmár az ellenforradalom idején
A román megszállás és a Tanácsköztársaság bukása után Fényes Budapestre költözött vissza. Az Est (1919. október 5. 4.) beszámol arról, hogy kiválva kötelékükből saját hetilapot indított Fényes László Hetilapja címmel. "Hisszük, hogy Fényes László hetilapja a sok szemét hetilapot ki fogja szorítani és a becsületes, tisztességes, magyar és nemzeti demokratikus irány győzelmét segíti elő," írja Az Est, amelynek árusainál minden csütörtökön kapható volt a lap.
A hetilap első számának bemutatkozásában maga szerző ezt írja: "A Hetilap saját vállalkozásom, mert csak így lehetek független." Ugyanitt elhatárolódik attól, hogy politikai vagy pénzügyi lobbik hirdetéseit közzé tegye, hiszen ez is a függetlenségét korlátozná. "Irányáról az újságnak annyit, hogy azt lehetőleg egészen magam írom. Tényekről a saját utánajárásom adta tudomásomat, véleményben: kritikában és elismerésben szintén igaz meggyőződésemet. Egy régi újságíró, aki nem tartozik sehova, akinek nincsen senkije és semmije, megírja a maga látásait, ez egyúttal a Hetilap üzleti bázisa is. Ahogy az ország állapotában e Hetilap szerepét látom: jobbról is, balról is gyakran elégedetlenek lesznek velem." (Fényes László Hetilapja 1919/1. 1.)
A lap nagyon érdekes kortörténeti dokumentum, amely mindig Fényes aktuális eseményeket elemző politikai publicisztikáival indul, majd oknyomozó riportoknak, kritikáknak is helyt ad. Egyik legérdekesebb része "A túszok napjaiból" című sorozat, amely folytatásokban közölte Fényes emlékiratait a Tanácsköztársaság napjaiból, amikor a vörösök a fogházban tartották fogva. Ami a politikai irányvonalat illeti, Fényes kitartott az októberi eszmék, a demokrácia és társadalmi igazságosság igenlése mellett. Egy olyan korban, amikor ezeket már idejétmúltnak, sőt, veszélyesnek minősítették.
Fényes különösen haragudott azokra, akik a forradalmak idején demagógiában és radikalizmusban az élen jártak, de a forradalmak bukása után az ellenforradalom szószólóivá váltak. Ilyen volt maga Friedrich István, a román katonák által támogatott puccsal hatalomra jutott miniszterelnök is, akiről Fényes is megírta, hogy 1918. októberében a lánchídi csata napján erőszakra buzdította a népet, miközben Fényes éppenhogy csillapítani próbálta az indulatokat. Friedrich miniszterelnökhöz szeptemberben nyílt levelet írt, amit a román cenzúra engedélyével nyomtatásban is megjelentett. Ebben szemére veti pálfordulásait, és leleplezi azt is, hogyan bánt el Nagyatádi Szabó Istvánnal (a földmívesek megtévesztésére egy hasonló nevű egyént ültetett be a kormányba). Felhívott ezenkívül arra is, hogy tanúsítson önmérsékletet a zsidó kérdés kezelésében.
Vitriolos kritikát írt Szabó Dezső íróról is, aki az ellenforradalom idején ellenforradalmárrá és antiszemita uszítóvá lépett elő, de mint Fényes megírta, 1919. áprilisában még lelkendezve dicsőítette a kommunizmust (Vörösből - Fehér, Fényes László Hetilapja, 1919/2.7.)Szocioriportokat közölt a vasúti kocsikban lakó menekültekről, a lakásukból kilakoltatott szegényekről, az alsópapság helyzetéről, a hajléktalanokról, a csehszlovák megszállás alá került magyarok sorsáról. Leleplezte a lóversenyeken üzletelő kalandorok, a hatalmukkal visszaélő ügyészek, a fuvarozók, az árdrágítók csalásait. Hősei: mindig a kisemmizettek, a szegények, az elnyomottak. Ellenségei: basáskodó hivatalnokok, uzsorások, szélhámosok.
Ami a zsidókérdésben elfoglalt álláspontját illeti, életrajzírói jótékony homályban hagyták ezt a kérdést, köztük Faludy György is. Valószínűleg nem illett bele a róla kialakított pozitív képbe, hogy 1919-ben mai szemmel kimondottan antiszemita véleményeket fogalmazott meg. Osztozott ugyanis azokban az előítéletekben, mint amelyekben egyébként a kor magyar értelmiségének nagy része, köztük sok zsidó származású elvbarátja, így Jászi Oszkár is. Megkülönböztette egymástól a "jó" (asszimilált) és a "rossz" (Galíciából bevándorolt, elkülönülő) zsidókat. Bár elítélte a zsidók elleni erőszakos akciókat, helyeselte azokat az intézkedéseket, amelyek az utóbbiak visszaszorítását célozták. "Zsidó faji veszedelem az igenis van, de ezt nem úgy lehet megoldani, hogy néhány zsidót, vagy néhány ezret, így vagy úgy bántunk." (Fényes László Hetilapja 1919/7.)
Antiszemita állásfoglalása kiváltotta egy másik polgári radikális író, Szász Zoltán jogos kritikáját, aki levelet írt neki (Válasz Szász Zoltánnak, Fényes László Hetilapja 1919/2. 22-23.). Bár Fényes antiszemita nézeteit nem lehet mentegetni, azt mindenképpen hozzá kell ehhez tenni, hogy a fehérterror idején a zsidók elleni önkényes, erőszakos akciókat, törvénytelenségeket elítélte, és feltárásukért sokat tett. A későbbiekben álláspontja sokat finomodott
A helyzet iróniája, hogy Fényes maga is a antiszemita piszkolódások céltáblájává vált. 1919. október 8-án a „Traviata“ előadását az Operaházban a földszinti nézőtéren egy főhadnagy, mikor Fényest felismerte, lezsidózta és hangos szavakkal szidalmazni kezdte.
— Te árultad el a hazát! Ezért még lógni fogsz!A hangos szóra figyelmessé lett a közönség is, amelynek egy része Fényes mellett, a másik része a főhadnagy mellett tüntetett. Előkerült egy detektív is, aki a főhadnagyot kivezette a nézőtérről. Mikor azonban később visszatért, újból szidalmazni kezdte Fényest, aki szó nélkül, sápadtan ült a helyén. Közben elkezdték a harmadik felvonást és ezzel a kellemetlen incidens véget ért (Botrány az Operaházban, Világ 1919. október 9., 6.).
Fényes a hetilapjában (1919/3. 11.) felelt meg azoknak, akik zsidó származást tulajdonítottak neki:"Régi, magyar nemesi családból származom, noha azzal senkinek nem szoktam kérkedni, mert amint senki a születéséről nem tehet, úgy senki nem is vindikálhatja a születése körülményeit érdemnek ... Egyes személyeket soha nem ítéltem meg és nem fogok megítélni aszerint, hogy minek, vagy kinek születtek"
A Tisza-per vádlottja
1919 őszén Fényes számos illúziót táplált a berendezkedő ellenforradalmi rendszerrel kapcsolatban. Reménykedett abban, hogy egyfajta nemzeti és demokratikus kibontakozás kezdődik, és eleinte a Horthyval való együttműkédésre szólított fel. Hetilapjában november 13-án (1919/7) üdvözölte a bevonuló Nemzeti Hadsereget, mivel attól remélte, hogy jogbiztonságot és demokráciát teremt. Várakozásaiban keservesen csalódnia kellett. Hamarosan az ellenforradalmi rendszer egyik elsőszámú közellenségévé vált.Fényes bűne nem az volt, hogy részt vett az októberi forradalomban. Hiszen abban Friedrich István is részt vett. Az ő bűne az volt, hogy nem fordított a köpönyegén akkor, amikor változott a politikai széljárás, és kitartott az októberi eszmék mellett. Sőt, meg is védte a forradalom emlékét azokkal szemben, akik megpróbálták befeketíteni azt. Ha ehhez még hozzáadjuk azt is, hogy a rendszer számára számos kényelmetlen ügyet írt meg kendőzetlen őszinteséggel, akkor teljesen logikus, hogy a célkeresztbe került.
Faludy György szerint Horthy személyes bosszút is táplált Fényessel szemben. "Négy héttel az októberi forradalom után Horthy fekete zakóban, nyugdíját alázatosan kérelmezni jelentkezett Láng Boldizsár honvédelmi osztályfőnöknél. Fényes éppen Lángnál volt, ki naivan be akarta mutatni az admirálist a kormánybiztosnak. Horthy nyújtotta is a kezét, de Fényes csendesen nemet intett és hátratette karját. (Nyugdíját Károlyi nagylelkűen megadta) Ám a volt kormányzó megbocsátani erkölcsileg túlságosan hitvány és politikailag ostoba volt." (A huszonöt éves Tisza-per, Haladás 1946/39. 4.)
Az ellenforradalmi rendszer legitimációját a forradalmakkal való szembenállás adta. A Tanácsköztársasággal szemben a közvélemény ellenséges indulatait ekkoriban nem kellett különösebben fokozni: viszonylagos egyetértés mutatkozott a proletárdiktatúra elítélésében. Az októberi forradalom már más tészta volt. Hiszen az őszirózsás forradalom számos szereplője vagy elhagyta az országot a proletárdiktatúra idején, vagy kimondottan a vörösterror üldözöttei közé számított, és nagy népszerűségnek örvendett, mint Fényes. Szükség volt egy olyan nagyszabású politikai ügyre, ami az októbristák hitelességét, népszerűségét megtörte és aláásta. Ez lett a Tisza-per.
Arra, hogy Tisza István meggyilkolásában Fényes bármiféle szerepet játszott volna, semmilyen perdöntő bizonyíték nem merült fel. Az viszont dokumentálva volt, hogy 1918. októberében politikai szereplése nagyrészt arra irányult, hogy fékezze a tömegindulatokat. Tanúk igazolták, hogy éktelen haraggal kergetett el egy katonát, aki a Nemzeti Tanácsnál arra ajánlkozott, hogy megöli Tisza Istvánt. A vád hamis tanúkkal próbálta meg bizonyítani Fényes bűnösségét, de ezek a tanúvallomások olyan gyenge lábakon álltak, és gyakran annyira ellentmondtak egymásnak is, hogy azokra csakis egy politikai kirakatpert lehetett építeni. Fényes bűnösségét először azok a volt tengerész-nemzetőrök (Heltai és Csernyák) vetették fel, akiket a forradalom idején éppen ő leplezett le és zárt ki a nemzetőrségből csempészés miatt. Erősen kétséges volt tehát a szavahihetőségük.
Mivel Fényest a hatalom félre akarta állíttatni, ezért szükség volt a bebörtönzésére. Ezt azzal készítették elő, hogy a kormánypárti 8 Órai Újságban november 23-án megírták (Fényes László eltűnt? 1919. november 23. 2.), hogy Fényes elmenekült Budapestről a felelősségre vonás elől. Hogy ezeket a híreszteléseket cáfolja, Fényes nyilatkozatot juttatott el a sajtónak arról, hogy Budapesten van, esze ágában sincs menekülni, és másnap első dolga lesz a rendőrséget felkeresni. Így is tett. Hiába, vizsgálati fogságba vetették. 2 hosszú évig senyvedett olyan körülmények között, amikhez képest a vörösterror idején a fogház szállodának tűnt számára.
Az egyik fő vád az volt Fényes ellen, hogy amikor Tisza István meggyilkolását emlegette valaki egy megbeszélésen, és erre Hock János tiltakozott, Fényes megjegyezte: "Nem lehet szenteltvízzel forradalmat csinálni." Fényes szerint azonban Tisza kontextusában ő soha nem tett ilyen kijelentést. Akkor mondta ezt, amikor Hock a tüntetőkre panaszkodott: "Mit akarsz, Szenteltvízzel nem lehet forradalmat csinálni. Örülj, hogy csak tüntetnek."
"Az ellenforradalmi jelentkezés eme áradata mellett volt egy másik motívum, mely a két fővádlott, Fényes és Kéri ellen irányult, miután Friedrch István, Horthyékkal a kulisszák mögött kiegyezve, a vádlottiról sub auspicis gubernatoris az álparlament álellenzékének padsorába távozott," írja Faludy. "Ahogy Fényest és Kérit a többi, részben kétes jellemű vádlottal az ügyészség kéjelegve igyekezett összekompromittálni, úgy örült a kurzus társadalma és sajtója, hogy generációjuk két legnagyobb, legbátrabb újságírójától szabadulhatnak meg. Fényessel szemben, ki a szikár és magános Don Quijoték hitével, az erkölcsi felháborodás puszta erejével hadakozott a szolgabíró társadalom szélmalmai és tulajdon fajtája, a magyar dzsentri ellen, legalább némi tisztelet és félelem nyilvánult konzervatív részről. Habár sokan örültek: megszabadultak a furkósbottól, ki első kézből szerzett bizonyítékokkal csapott szét maga körül, nem ismert komaságot, pártérdeket és mégis oly népszerű, oly sokaktól szeretett volt, szerte az országban, rikácsoló hangjával, barátságtalan modorával, agglegényes furcsaságaival." (A huszonöt éves Tisza-per, Haladás 1946/39. 4.)
Fényes bírósági tárgyalásokat szószéknek használta, védőbeszédei politikai vádbeszéddé váltak a rendszer ellen, és az októberi forradalom mellett. Nem csak a vád állításaink képtelenségére, a tanúvallomások ellentmondásaira mutatott rá, de egyben leleplezte az egész per koncepciós jellegét is. Míg Kéri Pált halálra ítélték (később a fogolycsere folytán Moszkvába távozhatott), Fényest végül 1921. október 5-én minden vád alól felmentették.
A Világ a következő sorokban számolt be Fényes szabadulásáról: "A teremből kitóduló közönség a még csendőrfedezet alatt távozó Fényes köré sereglik és hangosan éljenzi. Egy egyszerűbb ruhába öltözött asszony kisfiával várja a bejáratnál és fehér krizantémokból kötött csokrot nyújt át neki. A folyosón ott áll Kéri Pál és várja a csendőrtiszthelyettes kommandóját, amely a fogházba való visszatérést jelzi. Fényes könnyes szemmel odalép Kérihez, átöleli és pár pillanatig némán magához szorítja, aztán letép egy fehér virágot és Kéri darócruhájának gomblyukába tűzi. A folyosón megindul az ováció. A rendőrök komor sorfala között vidám lelkesedéssel halad el a tömeg és a fogházba vezető bejáratig kíséri Fényest. Közben az utcán néhány száz főnyi közönség verődött össze és amikor Fényes László fél- kilenckor dr. Salusinszky Gyula társaságában kilépett a Markó-utcai kapun, lelkes éljen fogadta." (Világ, 1921. október 6. 4.)
Jászi Oszkár így emlékezett meg Fényes szerepéről a Tisza-perben: "Soha abszurdabb vádat nem kovácsoltak egy ember ellen, akinek egész lénye át volt itatva a humanizmus gondolatától és aki élete kockáztatásával többször szállt szembe a terrorral. Fényes László pere történelmi okmány marad minden időkre. Még ma is csak borzalommal olvashatja az ember a gyűlöletnek, a hisztériának, a felbujtott tanuknak, a háborús neuraszténia megbomlott áldozatainak, a magánnyomozó irodák üzletes politikusainak és az államtekintély lelkiismeretlen képviselőinek ezeket a dokumentumait. De annál felemelőbb visszatekinteni Fényes küzdelmére az igazságért. Két évi börtön után, a fűtetlen cellában, megrongált egészséggel, soha egy pillanatra nem vesztette el fölényes nyugalmát és önuralmát. Eleitől végig nem érezte magát vádlottnak, hanem a korrupt régi rend vádlójának és Október nagy ügye védelmezőjének. A bíróság türelemmel hallgatta beszédét és az egész ország figyelt rája. Ez volt az igazi magyar Dreyfus" per, sőt nagyobb mint amaz." (Huszadik Század 1948 1. 11.)
(A következő részben elmeséljük, hogyan leplezte le Fényes a fehér terror rémtetteit, és milyen megtorlások érték emiatt a 20-as években. Folytatás hamarosan!)
Sárosi Péter