Nem lennék most a NER megmondóembereinek a helyében: a kormányzati újbeszél nehéz kihívások elé állítja most még a leglojálisabb propagandistákat is.
Alig egy-két hete még azt kellett sulykolniuk minden csatornán, hogy csakis a hülyék hihetnek abban, hogy itt háború lesz (nézzük csak meg mégegyszer alább, nem lehet elégszer). Oroszország soha. És egyébként is, hazaárulás kiállni az ukránok mellett, szankciókról pedig csak a magyarellenes baloldal beszél.
Aztán mégiscsak kitört a háború. És a magyar kormány, kénytelen-kelletlen, mégiscsak arra kényszerült, hogy kiálljon Ukrajna mellett és csatlakozzon a Putyin elleni szankciókhoz. Micsoda fordulat!
Aki arra számított, hogy Bayer & co. majd töredelmesen elismeri, hogy tévedett, és megköveti azokat, akiket lehülyézett: az ismét naivnak bizonyult. A nemzeti szuverenitás eme bajnokai egy cseppet sem zavartatták magukat attól, hogy a baráti orosz csapatok a jóslataikra rácáfolva éppen szétbombáznak a szomszédunkban egy szuverén országot. Vastag bőrrel, megbánás nélkül harsognak tovább - persze a felülről megváltoztatott széljáráshoz igazítva a mondandót.
Kiigazítva itt-ott ezt-azt. Például utólag megváltoztatva a korábban széttrombitált harcos publicisztika címét.
A Miniszterelnöki Kabinetirodának havi potom 862.500 forintért
tanácsokat adó Kiszelly Zoltán pedig már arról beszél, hogy az ellenzék
méltatlanul "mossa össze" Magyarországot az oroszokkal.
Újabb hajtűkanyar ez kormányzati újbeszélben: most éppen az orosz elnöki hátsóhoz való kényelmetlen közelség tényének tagadása van napirenden. Magyarország mindig is az euroatlanti szövetség szilárd támasza volt, és soha nem volt itt haverkodás a Putyinnal - tódítják szemrebbenés nélkül.
"Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges," írja George Orwell az 1984-ben az általa duplagondolnak (double think) nevezett jelenségről, ami a totalitárius állam újbeszéljének részét képezi.
2010-ben ugye már átéltünk egy hajtűkanyart, amikor Orbán a putyini pincsik kérlelhetetlen kritikusából és a Nyugat bajnokából hirtelen átvedlett Putyin pincsijévé és a Keleti Nyitás bajnokává. Hívei szemrebbenés nélkül követték akkor is.
Ahogy Orwell írja:
"Azt persze nem vallották be, hogy valamilyen változás történt. Egyszerűen csak köztudomású lett, rendkívüli gyorsasággal és mindenütt egy időben, hogy az ellenség Keletázsia és nem Eurázsia."Az elmúlt 12 évben Orbán Viktor hol nyíltan, hol suttyomban arra törekedett, hogy másolja a putyini rendszert. Számos elemzés született arról, hogy a gondosan előkészített támadásai a civil társadalom, a különféle kisebbségek, Ukrajna és a Nyugat ellen mind a Mester, Vlagyimir Vlagyimirovics ecsetvonásait követték. Dokumentált, hogyan kedvezett az orosz gazdasági érdekeknek a magyar érdekekkel szemben is. A Roszatom kelet-európai központjává tette Magyarországot. A visegrádi országok közül egyedüliként fogadta tárt karokkal az orosz kémbankot. A Keleti Nyitás doktrína jegyében Magyarországon egyre távolabb sodródott a nyugati demokráciáktól, miközben egyre mélyült a gazdasági és politikai függőségünk Oroszország irányába - és ezt a közvéleménykutatások szerint a magyarok többsége nagyon is tudja.
Nincs tehát könnyű dolga a szegény kormánypropagandistának manapság. Nagyjából olyan kihívás elé állították, mint amikor a Don-kanyarban elszenvedett katasztrófát rugalmas elszakadásként kellett bemutatni anno. És néha olyan gyorsan pörögnek az események, hogy gyakran maga a külügyminiszter sem tud lépést tartani velük: egyik nap még fogadkozik, hogy csak a hazaáruló ellenzék követelhet egy olyan szankciót, amit a másik nap már a Fidesz is megszavaz Brüsszelben.
És most tegyük szívünkre a kezünket: mennyire hiteles az a külügyminiszter, aki
a) 2008-ban azért bírálta ellenzékből az akkori kormányt, mert nem ítélte el eléggé az orosz agressziót Grúzia ellen, majd
b) az elmúlt években olyan hatékonyan ásta alá az EU és a NATO védekező-mechanizmusait az orosz fenyegetéssel szemben, hogy maga Lavrov biggyesztette a Barátság díjat a mellkasára, és aztán
c) a háború kitörése után most szőnyeg alá söpri az egész eddigi kudarcos külpolitikáját azzal, hogy kénytelen kukázni az oroszokkal kötött zsíros szerződéseket?
Persze miközben a kormány is elítélte az orosz támadást (nem tehetett mást, ha az EU és a NATO tagja kíván maradni), az általa kézivezérelt sajtóban még mindig leplezetlenül a Kreml által unalomig ismételt toposzokat és hazugságokat sulykolják az UFO-szakértőkből és sarlatánokból összeverbuvált obskurus véleményformálók.
És amikor az ellenzék felháborodik és tüntetést szervez vasárnap este a "köz"tévé székházához, akkor jön csak az igazi orwelli fordulat: nem egyszerűen tagadják, hogy ők orosz propagandát folytatnak. Holott ez egyértelműen dokumentált. Hanem egyenesen a sajtószabadság elleni támadásnak (!) minősítik a kritikákat. Mindezt egy olyan aktakukac jelenti be, akit éppen azért neveztek ki vezető pozícióba, mert hajlandó volt hírt hamisítani is a kormánypropaganda szolgálatában.
Egy olyan ember védi most a "politikai nyomásgyakorlástól" a közmédiát, akiről bírósági ítélet mondta ki, hogy bárki büntetlenül nevezheti hírhamisítónak!
Nem lennék most a NER megmondóembereinek a helyében: a kormányzati újbeszél nehéz kihívások elé állítja most még a leglojálisabb propagandistákat is. Úgy kell kételyeket ébreszteniük a Nyugattal szemben, úgy kell gyengíteni a Putyin-ellenes összefogást, hogy közben tagadják azt is, hogy Putyin szövetségesei lennének (bár még a Pravda is úgy tart minket számon). Úgy kell putyin-párti propagandát folytatni, hogy közben tagadják is ezt. Ruszofóbiának állítani be a putyini háború elleni tiltakozást, amelyben az orosz nép legjava is osztozik.
És ezt a bűvészmutatványt még a saját tábor körében is nehéz lenne végrehajtani, akik hosszú évekig hallgatták, hogy Magyarország igazi útja Kelet felé, az eurázsiai tekintélyelvű rezsimek családjába vezet. Nehéz lenne egy demokratikus, szabad sajtóval rendelkező országban. De a magyarországi viszonyok között, ahol az erőforrások és a információ monopóliuma, centralizációja jelenleg olyan, mint a pártállami időkben, sajnos már megtanulhattuk: ha elégszer ismételnek el egy hazugságot, akkor az a nép jelentős része szemében igazsággá válik.