Pendulum kiemelt kép

Jászi_Oszkár

A pénzügyminiszter, aki megadóztatta volna a gazdagok vagyonát

Ma, amikor a progresszív vagyonadó kérdése újra a nemzetközi viták kereszttüzébe került, érdemes megemlékezni az őszirózsás forradalom pénzügyminiszteréről, aki száz éve "a történelem legnagyobb vagyonadóját" vezette volna be.

Pendulumblog
· 2019. március 7. 14:26

Egyetemi kultúrharc 100 éve

A tudományos élet autonómiája nem csak ma áll politikai csatározások kereszttüzében: pontosan száz évvel ezelőtt tetőződött az ún. egyetemi kultúrharc. Ennek során nem csak a bal- és jobboldali értelmiségi elitek feszültek egymásnak, de megmutatkozott a demokratikus kultúra gyengesége is, ami a rövid életű első köztársaság bukását eredményezte.

Pendulumblog
· 2019. február 5. 18:38

Emlékezzünk az Első Köztársaságra

Bár Magyarország államformája formálisan még mindig köztársaság, 2010 óta sokan beszélnek a Harmadik Köztársaság bukásáról. Napjaink ellenzéki tüntetéseinek szónokai előszeretettel fejezik be beszédeiket az „Éljen a köztársaság!” fordulattal. A köztársasági hagyományt, amelyen elvileg mindkét oldal osztozik, a jobboldal tudatosan háttérbe szorítja, a baloldal pedig eddig csak a retorika szintjén vette elő. Alig maroknyian emlékeznek meg ma, november 16-án arról, hogy 1918-ban ezen a napon kiáltották ki az első független és demokratikus magyar köztársaságot.

Pendulumblog
· 2014. november 16. 08:20

A szekértáborok nyomában

Napjaink egyik fő témája a közélet politikai törésvonalak menti szakadásának befoltozása, egyaránt beszélnek erről a jobb- és a baloldalon. De vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi a történelmi eredőpontja a magyar politikai közélet végletes és végzetes megosztottságának – vagy ahogy Litván Gyögy történész fogalmaz, a haza vagy haladás hamis, de reálisan jelenlévő dilemmájának? Jelen írásban erre próbálok választ adni abból a célból, hogy támpontokat adjak egymás jobb megértéséhez.

Pendulumblog
· 2012. október 26. 11:30

Foucault ingája

Sárosi Péter vagyok, és ez a személyes blogom, ahol történészként és jogvédőként elemzek aktuális közéleti eseményeket, veszek górcső alá kulturális és történelmi kérdéseket.

Pendulum a Facebookon