A Nyugat és Oroszország között zajló új hidegháború jelentősen átalakítja a gazdsági és hatalmi erőviszonyokat Eurázsiában, és ennek a leginkább az emberi jogok esnek áldozatul. A civil társadalom ellen a közép-ázsiai országokban jelenleg zajló hadjárat a legjobb példa.
Az EU gazdasági szankciói miatt a rubel történelmi mélyponton van, az orosz gazdaság recessziójának, illetve az orosz állam ellen-szankcióinak hatásai végiggyűrőznek az egész régión. A Putyin-rezsim a gazdsági elszigeteltségből úgy próbál kilábalni, hogy szorosabbra vonja a szövetségét a közép-ázsiai államokkal, amelyek, az USA erőfeszítései ellenére, már eddig is teljes politikai és gazdasági függőségben voltak tőle. A közép-ázsiai országok kivitelének nagy része Oroszországba irányul, vagy azon keresztül halad át (földgáz), a nagyobb beruházások mind az orosz tőkebeviteltől függenek, így a rubel zuhanása súlyosan érinti ezeket az országokat is. Az új hidegháború felértékeli gazdasági kapcsolataikat Oroszországgal. Miután például Oroszország megtiltotta az EU élelmiszeripari termékeinek behozatalát, új piaca nyílt a korábban versenyképtelen közép-ázsiai zöldségeknek és gyümölcsöknek. Az eddig csupán Kazahsztánra és Belorussziára korlátozódó vámuniót Putyin megkísérli kiszélesíteni azokra az államokra, amelyek az első körből kimaradtak, és kiépíteni az EU ellenpólusát, az eurázsiai uniót, ami az oroszok által uralt Eurázsia birodalmi doktrínáján alapul. Az eurázsiai integráció nem csak gazdasági közösséget jelent, de az orosz politikai rendszer elemeinek extrapolációját, a közép-ázsiai országok jogrendszerének russzifikációját is.
A gazdasági recesszió és az oroszok dominálta eurázsiai integrációs folyamat együttesen rendkívül kedvezőtlen hatást gyakorolnak az emberi jogok helyzetére a volt szovjet közép-ázsiai országokban. A tekintélyelvű rezsimek a gazdasági prosperitás éveiben viszonylag sikeresek a tömegtámogatás fenntartásában, gazdasági válság idején azonban megmutatkozik törékenységük, és ez idegesebb, represszívebb politikai válaszokat szül, mint korábban. Az idegességet fokozza, hogy a közép-ázsiai diktátorok megrémültek a kijevi forradalomtól, és minden áron el akarják kerülni, hogy Janukovics sorsára jussanak. Kazahsztánban például a rubelhez kötött pénz, a tenge leértékelése nyomán szokatlanul heves demonstrációk zajlottak. Bár a politikai tüntetések eddig igen ritkák voltak az országban, ezúttal 10 napon belül hét tüntetésre került sor. A kazah kormány tömeges letartóztatásokkal reagált, az előállítottak között volt két újságíró is. A hatóságok dolgát megkönnyíti, hogy a parlament nemrég szigorította a büntető kódex azon szakaszait, amelyek a véleménynyilvánítási és a gyülekezési jogot korlátozzák.
Napirenden van a kormánnyal szemben kritikus független civil szervezetek elhallgattatása Azerbajdzsánban is. A kormány augusztus elején valóságos hadjáratot hirdetett a civil társadalom ellen. Letartóztatták például Intigam Alijevet, azt az azeri emberi jogi aktivistát, aki először fordult a strassbourgi emberi jogi bírósághoz a politikai szabadságjogok védelmében. Hasonló sorsra jutott Lejla Junusz, akit hazaárulással és adócsalással vádolnak. Az 59 éves aktivista cukorbeteg és sürgős kórházi kezelést igényelne, mégsem engedték ki a börtönből. Jelenleg összesen 21 civil szervet vezetői ellen indítottak nyomozást adócsalás miatt, várhatóan e szervezetek vezetőit is előzetesbe fogják helyezni. Az azeri kormányt szövetségesével, a magyar kormánnyal szemben nem korlátozzák holmi EU-tagsággal járó kötelezettségek és elvárások.
Az orosz befolyás a civilek elleni fellépés jogi és ideológiai alátámasztásában Közép-Ázsiában is tetten érhető. A politikai paranoia minden kormánykritikus megnyilvánulásban az idegen hatalmi érdekek manifesztációját próbálja láttatni. A kirgiz parlament elé beterjesztettek egy törvényjavaslatot, amely a nemzetközi pénzügyi támogatást kapó civil szervezeteket orosz mintára arra kötelezné, hogy idegen ügynökként regisztrálják magukat. Márpedig azok a civil szervezetek, amelyek progresszív társadalmi ügyeket próbálnak képviselni, kirekesztett társadalmi csoportok érdekeit érvényesítik vagy az átlátható és elszámoltatható államért küzdenek, javarészt nemzetközi alapítványok pénzügyi támogatásától függenek. Ez természetesen nem jelenti idegen érdekek kiszolgálását. Aki a Soros György által alapított, az USA-ban bejegyzett Nyílt Társadalom Intézettől kap pénzt, gyakran éppen olyan ügyeket képvisel, amelyek szöges ellentétben állnak a Fehér Ház hivatalos álláspontjával (pl. a drogpolitika vagy a szexmunka terén). Az állami propaganda természetesen nem hagyja magát zavartatni ilyen apróságok által, egy hidegháborús légkörben könnyű elültetni a gyanú magvait.
Tádzsikisztánban a titkosendőrség vezetője, Saimumin Jatimov júniusban bejelentette, hogy az országban számos idegen ügynök tevékenységét sikerült leleplezniük, akik egy nagy “geopolitikai-ideológiai játszma részeként” szolgálják ki idegen hatalmak érdekeit. A nyár elején számos értelmiségi egyszerűen eltűnt az utcáról, sorsukról a családjaiknak sem árultak el semmit. Közéjük tartozott Alexander Sodiqov, aki Kanadában folytatott posztgraduális tanulmányokat. 72 órával az eltűnése után derült ki, hogy a titkosrendőrség tartja fogva kémkedés vádjával. Sodiqov valódi bűne az, hogy nemzetközi emberi jogi blogokon kritizálta azt a kormányt, ami jellemző módon betiltotta Sasha Baron Cohen Diktátor című vígjátékát. Miután megdolgozták a rendőrségen, a zavarodott, sápadt aktivistát a köztévé kamerái elé is kiállították, ahol ellenzéki politikusokat diszkreditáló kijelentéseket adtak a szájába.
A civil társadalom megtörését célzó, sztálini időket idéző koncepciós perek mellett Oroszország exportálja saját kirekesztő jogszabályait is. Ilyen például a hírhedt “homoszexuális propagandát” tiltó törvény, amely gyakorlatilag a négy fal közé száműzi a melegség minden megnyilvánulását, és elméletben még azt is büntethetővé teszi, ha egy híres zeneszerző (pl. Csajkovszkij) szexuális irányultságát valaki a nyilvánosság elé tárja, vagy nyilvánosan megfogja azonos nemű partnere kezét az utcán, ahol kiskorúak tartózkodhatnak. A kirgiz parlament júniusban még egy az orosznál is szigorúbb törvényt szavazott meg, hiszen ez nem is követeli meg kiskorú jelenlétét ahhoz, hogy bármilyen, az azonos nemű kapcsolatokat pozitív színben feltüntető kijelentést, megnyilvánulást büntessen. Az LMBT közösség elleni erőszak megnyilvánulásai ellenben az egész térségben egyre több bátorítást kapnak a hatóság cinkos tétlensége, esetleg aktív közreműködése mellett. A Human Rights Watch például nemrég tett közé egy 65 oldalas jelentést arról, hogy Kirgizisztánban a rendőrség szisztematikusan bántalmazza a meleg és biszex férfiakat.
A eurázsiai integrációs folyamatnak számos buktatója van, Putyin messze van még attól, hogy létrehozza az Európai Unió keleti tükörképét orosz dominanciával. A vámunióról már most kiderült, hogy a megfelelő intézményi háttér nélkül nem képes hatékonyan összehangolni a tagállamok lépéseit. Az egyenletnek számos ismeretlenje van. A jelenlegi válság is abból a sikertelen kísérletből fakadt, hogy Oroszország rákényszerítette az ukrán elnököt, hogy ne írjon alá az EU-val egy szerződést. A közelmúltban találunk szép számmal példákat hasonló konfliktusokra Putyin és a közép-ázsiai diktátorok között is. A legutóbb például Nurszultán Nazarbajevet sértette vérig azzal, hogy Kazahsztánt egy beszédében kvázi orosz alattvalónak bélyegezte. Persze a közép-ázsiai diktátoroknak nem érdeke a nyílt konfrontáció Moszkvával. Viszont ha a gazdasági válság tovább mélyül, és a társadalmi elégedetlenség tovább nő, akkor bármelyik közép-ázsiai országban kialakulhat egy ukrajnaihoz hasonló háborús konfliktus. Ez a régió legalább annyira fontos Putyinnak természeti erőforrásai és geopolitikai helyzete (a Kínába irányuló kereskedelem kapuja) alapján, mint Ukrajna. Az eurázsiai uniónak az is célja, hogy megakadályozza, hogy nyugatbarát kormányok kerüljenek hatalomra a volt szovjet tagállamokban, ennek a stratégiának fontos része a civil társadalom gyengítése és a szabadságjogok korlátozása.