Horthy-korszak

Az Orbán-rendszer és az ellenforradalom kultusza

Ha már a kormány tudatosan feléleszti az 1919-es ellenforradalom és a fehérterror kultuszát, akkor ideje lenne annak hívnia magát, ami: ellenforradalminak.

A fehérterror árnyékában: Héjjas Iván rehabilitálásáról

A NER egyik írója megpróbálja nemzeti hőssé avatni a fehérterror kecskeméti rémtetteinek egyik fő felelősét. 

Orbán és a nemzeti önámítás emlékműve

Az emlékmű-vita résztvevői mintha elbeszélnének egymás mellett, nem közelednek az álláspontok. Van nácizás meg komcsizás, az indítékok és szándékok kölcsönös félreértése. És közben valahogy nem sikerül átvinni az üzenetet, hogy mi is a baj ezzel az emlékművel. Nem az a baj, hogy a kormány rasszista vagy antiszemita nézeteket próbálna legitimálni vele. Nem is az, hogy "rideg" és elbagatellizálja az áldozatok szenvedését. A kegyeletsértésnél többről van szó, a nemzeti önismeretről, amelynek hiánya nem csak néhány "zsidó néninek" fáj.                      

Zsidó honfitársak

A Végső Megoldás egyik fő kidolgozója és végrehajtója, Adolf Eichmann a magyarországi zsidók haláltáborokba hurcolását tartotta a zsidók kiirtására irányuló német terv – és saját karrierje - legnagyobb sikerének, míg a dán zsidók deportálását egyértelműen kudarcnak minősítette. A dán zsidóknak ugyanis mindössze 1 százalékát sikerült haláltáborokba deportálni, a többiek Svédországba menekültek. Vajon mi magyarázza ezt a különbséget? Vannak olyan körülmények, amelyek kézenfekvő magyarázatnak tűnnek: a dán zsidóság létszáma jóval kisebb volt, a németek szemében a dánok felsőbbrendű árja nép voltak, akikkel kesztyűs kézzel bántak, ezenkívül Dániához közel volt a semleges Svédország, egérutat nyújtva a zsidóknak. Ez azonban önmagában még nem kielégítő válasz. Bo Lidegaard dán történész új könyve, a Honfitárs (Countryman) bemutatja, hogy milyen nagy szerepet játszott a dán zsidók megmenekülésében a dán állam ellenállása és a társadalom szolidaritása. Ez kíméletlen szembenézésre késztet minket, magyarokat azzal a történelmi felelősséggel, amit az akkori magyar állam és társadalom viselt a magyarországi zsidóság pusztulásáért, és amely felelősséget ma megpróbálnak kizárólag a német megszállókra hárítani.

Prohászka öt arca

Prohászka Ottokár, a 20. század egyik legellentmondásosabb országának egyik legellentmondásosabb gondolkodója, ismét a figyelem középpontjába és a bírálatok keresztüzébe került – nem először. Nevét, életművét már az életében is gyakran próbálták kiátkozni vagy imába foglalni, az aktuális politikai hatalom igényeinek megfelelően. Volt, aki "vörös" felforgatót látott benne, volt, aki fajvédő fasisztát és volt, aki modernista eretneket vagy éppen apostoli tanítót. Újabban nagy indulatokat váltott ki a kormány azon terve, hogy szobrot állítsanak neki Budapesten. Az aktuálpolitikai viták közepette nem árt kicsit megpihenni a vihar szemében, visszafogni elfogultságainkat és őszintén számot vetni a székesfehérvári püspök politikai és teológiai hagyatékával – ami meglepően időszerű és elavult elemeket tartalmaz egyben. Ezt a sokoldalú, változatos életművet nem lehet kizárólag egy szempontból megítélni. Írásom nem titkolt célja, hogy a sematikus, sommás ítéletek helyett árnyaljam a róla kialakított képet, ezért öt különböző arcát is bemutatom (van még neki több is).