Letahózhatjuk azokat, akik tiltakoznak a fogyatékkal élők lakóotthonokban való elhelyezése ellen a szomszédságukban, de ezzel nem fogjuk segíteni a probléma megoldását.
A kormány civilellenes hisztériájában semmi új nincsen - hasonló buzgalommal üldözte a emberi jogokat védő civileket az állam már a 19. században is.
Nem azért, mert sajnálom a csirkéket, vagy mert utálom a hús ízét, esetleg azt gondolom, hogy egészségtelen. Azért nem, mert rá kellett jönnöm, hogy az étrendünk megváltoztatásával nem kicsit tudunk hozzájárulni az emberi civilizáció fenntarthatóvá tételéhez. És nem kell hozzá feltétlenül teljesen vegánná válni.
Vajon hogyan látja a demokrácia jövőjét és Orbán Viktor illiberális rendszerét a Cambridge-i Egyetem politológia tanszékének vezetője? Nemrég megjelent könyvéből kiderül.
Miért arat diadalt olyan sok országban az áltudományos hisztéria vagy a politikai populizmus? Az emberi butaság és tudatlanság miatt, szól a közkeletű válasz. A probléma azonban nem a tudatlanságban, hanem a tudás illúziójában rejlik, állítják egy tavaly megjelent könyv szerzői.
A harmadik fülkeforradalom után ideje rendbe tenni a hazai történelemoktatást is. Ki kell gyomlálni a progresszivista, liberalista mételyt a történelemkönyvekből, és csakis a nemzeti konzervatív eszmevilágnak megfelelő szerzőket, gondolatokat és magyarázatokat szabad beengednünk az iskolákba.
Bár sokszor jogos kritikákat takar, a balliberálisértelmiség egy szitokszóvá vált, amibe mindenki azt képzeli bele, amit a legjobban utál. Szerintem le kellene már szokni róla.
Ha már mindenáron az ellenségkeresésre akajrák építeni a politikájukat, akkor rengeteg értelmesebb dolog ellen is lehetne harcot hirdetni, mint Soros, Brüsszel vagy a civil szervezetek.
Szinte közhelynek számít a politikai elemzők körében, hogy a (liberális) demokrácia a 30-as évek óta legsúlyosabb válságát éli a világon. Vajon elérkezett a liberális demokráciák alkonya? Az alább következő elemzésben erre a kérdésre keresem a választ.
Most akkor ez tényleg sötét, gyűlölködő emberek országa, amit ideje megtagadni? Orbánék örülnének neki, ha megtennéd. Te viszont sokat tanulhatsz abból, ahogyan Kölcsey és Petőfi reagált arra, amikor csalódniuk kellett a népben.
Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Köszönöm!
Én nem szavazok. Engem nem érdekel a politika. Hiszen az öltönyös-nyakkendős deresedő haléntékú politikusok dolga, akik a tévében civakodnak egymással meg sarat dobálnak egymásra. Nem az én dolgom, hagyjanak engem ki ebből! Én nem koszolom be magam a politikával.
Mostanában sokat gondolkodom arról, hogy mikor jön el az a pont, amikor az embernek el kell hagynia a szülőhazáját. Egy nemrég megjelent történelmi könyvben kapunk némi támpontokat ehhez.
A populista népbutítók nem azért virágoznak, mert a "buta prolik" is beleszólhatnak a politikába, hanem azért, mert egy borzasztóan elitista és igazságtalan világban élünk, ahol az emberek nem tanulnak meg gondolkodni.
A Fidesz-kormányzat választási kampánya középpontjába egy Kölcsey-idézetet helyezett: "A haza minden előtt." Bár ezzel az idézettel elviekben mindenki azonosulni tud, de az értelmezéssel, amit a mai kormány ad neki, sokan nem. Ráadásul nem sok köze van a reformkorhoz és a 48-as forradalomhoz.
Budapest 2040. Másfél évszázaddal Buda és Pest egyesülése után a város újra kettészakadt, de ezúttal nem a Duna a választóvonal. Betonfal és szögesdrót választja el az embert az embertől: a gazdagok erődített luxuslakóparkjai kifelé, a szegények fallal körülvett gettói befelé zárt mikrokozmoszok.
Egy (ön)kritikus (kór)kép következik rólunk, a baloldali magyar értelmiségről, és őszinte szembenézés a lehetőségeinkel.
Azt mondják, hogy a CEU-n agymosás folyik. Nos, mint a CEU volt hallgatója, valóban aláírhatom, hogy bizonyos szempontból agymosás áldozatává váltam - csak éppen nem úgy, ahogyan egyesek elképzelik.
Ami napok óta a budapesti utcákon történik, az formabontó és felszabadító. Nem tudjuk, hogy sikerül-e ezt valamiféle rendszerváltó mozgalomba csatornázni, de néhány tanulságot már levonhatunk!
Valóban a PC-gondolatrendőrség a szólásszabadságot fenyegető legnagyobb veszély korunkban? Nem egészen.
Egy barátommal jelentkeztem a Nolimpia oldalán aláírást gyűjteni az ikonikus Moszkva téri órához. A műszakunk alatt kaptunk hideget-meleget, de legfőképpen egy jó kis keresztmetszetet a társadalmunkból. Néhány tanulság.
Most, amikor az államtól független, "senki által nem választott" civil szervezetek a kormányzat támadásainak célkeresztjébe kerültek, érdemes felidéznünk, milyen nagy fontosságot tulajdonítottak a reformkor nagy államférfiai az egyesülés szabadságának.
Chicagóban négy fekete fiatal a Facebook-on livestreamelte azt a videót, amelyen egy mentális problémákkal küzdő fehér fiút kínoznak, rasszista szitkokat szórva rá. A videó, amit Obama elnök is elítélt, megrázta a közvéleményt. Ez teljesen érthető. Minden hasonló indítékból elkövetett bűncselekmény gusztustalan és elítélendő. Rengeteg olyan vélemény is napvilágot látott azonban, amelyek ebből az egy eseményből hamis általános következetéseket vonnak le. Ezeket vesszük most górcső alá!
A PISA tesztek eredményei nem csak Magyarországon, de a rosszul teljesítő országok mindegyikében élénk sajtóvisszhangot váltottak ki és védekezésre késztették az oktatáspolitika irányítóit. De vajon valóban alkalmas-e ez a teszt arra, hogy támpontokat adjon az oktatáspolitika megújításával kapcsolatban? Ha közelebbről megnézzük, hogy vannak-e olyan közös ismérvek, amelyek bizonyos országok oktatási rendszerét eredményesebbé, míg más országok oktatási rendszerét kevésbé eredményessé teszik, akkor számos ilyet találunk.
Hackerek által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva a Fidesz alelnöke titkosszolgálati vizsgálatot helyezett kilátásba azon hazai szervezetekkel szemben, amelyeket a Soroshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány támogat. Szerinte ugyanis ezek az iratok bizonyítják, hogy ezek a szervezetek “fekete pénzből“ és “törvénytelenül” működnek. Ha azonban áttekintjük ezeket a bizonyos dokumentumokat, rá kell jönnünk, hogy valójában semmi ilyesmit nem bizonyítanak, és az orosz titkosszolgálat lejárató akciójáról van szó.
A kormány menekült-ellenes kampányának egyik fő eleme, hogy amennyiben beengedjük a menekülteket, akkor oda jutunk, mint például Nagy-Britannia, ahol homogén, szegregált etnikai gettók alakultak ki a nagyvárosokban - olyan "no-go zónák", ahol a helyi hatóságok ellenőrzése nem érvényesül. Ha alaposabban utánajárunk a témának, akkor kiderül, hogy valójában éppen ellenkezőleg: az ország lakókörzetei, köztük azok, amelyeket gettónak minősítenek, valójában etnikailag egyre sokszínűbbé válnak.
Az adófizetők pénzén készült 1956-os imázsfilm (lásd itt!) nem a forradalomnak állít méltó emléket, hanem a jelenleg fennálló rendszer önelégült önigazolásáról szól.
Az elmúlt napokban indulatos vita kezdődött arról, hogy vajon kell-e örülni a magyar focicsapat sikerének. Egyesek szerint a drukkerek Orbán malmára hajtják a vizet, mások szerint viszont egyenesen hazaárulás, ha valaki nem vesz részt az össznépi szurkolásban. Egyiküknek sincs igaza.
Mi a létjogosultsága a "senki által nem választott", esetenként külföldi alapítványok által támogatott civil szervezetek által képzett "háttérhatalomnak"? Éppen annyi, mint amennyi magának a demokráciának!
Patkányok. Nem kevesebb, mint hatszor szerepel ez a szókép Bayer Zsolt legutóbbi publicisztikájában. Csak a szokásos. Már felháborodni sem háborodunk fel. Legyintünk. Megszoktuk már a dehumanizáló metafórákat. Szerves és szalonképes részévé vált a közbeszédnek, hogy rangos napilapok publicistái emberekre kártevőkként hivatkoznak. Miért van ez így, és jól van ez így?
Kétféleképpen lehet a szilveszteri kölni eseményeket félremagyarázni. Egyrészt úgy, ha általános érvet faragunk belőle a menekültek és bevándorlók befogadása ellen, másrészt úgy, ha vegytisztán nőjogi kérdésként kezeljük, aminek semmi köze a bevándorláshoz. Mindkét értelmezés tévútra vezet.
A párizsi terrortámadásról a média egy része által terjesztett nézet szerint a határainkon átszivárgó barbár ázsiai hordák indítottak támadást a felvilágosult Európa ellen. Szerintük a terrorista akció Orbán Viktor migráció-ellenes politikáját igazolja, akiről kiderült, hogy mennyire reálisan látja a helyzetet. Ellenben mindenki, aki ezek után még hisz a liberalizmusban és multikulturalizmusban, az vagy naív idealista hülye, vagy egyenesen “háborús bűnös” (Bayer Zsolt). Valóban ilyen egyszerű a képlet? Nem éppen.
Egyes politikusok megpróbálják velünk elhitetni, hogy korunk azért velejéig romlott, mert túl nagy a szabadság. Mintha bármi köze lenne az emberi civilizáció válságának ahhoz, ha az emberek szabadon megválaszthatják, ki képviseli őket a parlamentben, vagy ha szabadon házasodhatnak azonos nemű parterükkel, ha büntetlenül szívhatnak az otthonukban füvet, ha más kultúrájú, származású embereket fogad be a társadalom, esetleg mindenki számára hozzáférhető a születésszabályozás. Ezek a politikusok többnyire a rend és a biztonság hamis ígéretével lépnek fel, a vissza a régi jól bevált értékekhez jelszavával hadjáratot hirdetnek a "szabadosság" ellen. Divat lett a civilizáció válságát a liberalizmus, a liberális demokrácia válságával azonosítani. Ez az egész valójában semmi másról nem szól, mint hogy eltereljék a figyelmet azokról a jelenségekről, amelyek miatt az emberiség valóban válságban van.
Ceglédi Zoltán szenvedélyes hangú nyilatkozatot tett: ő és a lakosság nagy része nem keresztény, ezért kikéri magának, hogy Magyarországot, ami ugyanúgy az ő országa is, kereszténynek nevezze a miniszterelnök. Szerintem a miniszterelnök kijelentésére nem az a megfelelő válasz, hogy elhatárolódunk a kereszténységtől.
Sok jogos félelem merül fel az európaiakban a muzulmán bevándorlókkal és menekültekkel kapcsolatban. Sorra vettünk és elemeztünk néhányat!
Miközben az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb emberi jogi válsága bontakozik ki előttünk Magyarországon, a nagy egyházak hallgatnak. Fájdalmas ez a hallgatás.
Pont az államalapítás ünnepének előestéjén tudósított a sajtó, hogy régészek valószínűleg megtalálták I. Géza királyunk sírját az általa alapított váci székesegyház romjai között. Jó alkalom ez arra, hogy felidézzük, hogyan viszonyult Géza király és dinasztiájának többi tagja az idegenekhez, bevándorlókhoz.
Idén Európa-szerte hőségrekordok dőltek meg. A száraz meleget szokatlanul heves viharok, vagy monszunszerű esők szakítják meg. Az extrém időjárási viszonyokat a legtöbben a természet szeszélyének számlájára írják. Feljebb kapcsolják a légkót vagy az ablaktörlőt, és káromkodva meghúzzák magukat az autójukban, amíg jobbra fordul az idő. Az közben az eszükbe sem jut, hogy éppen abban a fémládában ülnek, aminek a gázkibocsátása a leginkább felelős az időjárás ámokfutásáért.
A debreceni menekülttáborban történt balhét a jobboldali sajtó megpróbálta úgy beállítani, mint ami a muzulmán vallási fanatizmusból fakadt, és ami a túlzott liberalizmus veszélyeire figyelmeztet minket. A valóság távol áll ettől. Van történelmi példa arra is, hogy magyar menekültek sem viselkedtek kevésbé "hálátlanul" az őket befogadókkal szemben.
A katolikus egyház boldoggá avatta Óscar Romerot, a politikai merénylet áldozatául esett el salvadori érseket, akit a nép már ma is szentként tisztel. Talán Thomas Becket 1170-es meggyilkolása óta nem került sor arra, hogy római katolikus püspököt szertartás közben a templomában mészároljanak le. Míg Thomas Becket-et röpke két éven belül szentté avatták, 35 évig kellett várni arra, hogy a katolikus egyház boldoggá avassa a mártírhalált halt latin-amerikai érseket. Halálának körülményei, okai mind a mai napig tisztázatlanok és vitatottak. Vajon miért? A hitéért halt meg, vagy a politikai meggyőződéséért? A kérdés megválaszolásához meg kell értenünk a gyilkosság mélyebb társadalmi és politikai mozgatórugóit, illetve a bűntény utóéletét.
A rendőri erőszak nyomán fellángoló amerikai gettólázadások a faji elkülönítés súlyos örökségének részét képezik. Ha Magyarország el akarja kerülni a hasonló tömeges erőszakos konfliktusokat a jövőben, akkor fel kell hagynunk a szegregációval.
Meg kell hagyni, Orbán Viktornak különös érzéke - vagy inkább érzéketlensége - van ahhoz, hogy az emberségünket leginkább próbára tévő pillanatokban vessen fel embertelen megoldási javaslatokat. Néhány nappal az európai közvéleményt sokkoló, több mint 800 bevándorló és menekült életét követelő hajószerencsétlenség után kijelentette, hogy „Európának nincs szüksége menekültekre”. Ugyanazon a napon, amikor Indonézia az ENSZ főtitkár és a világ számos vezetőjének tiltakozása ellenére kivégzőosztag elé állított 8 embert nem-erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt, a miniszterelnök Pécsen a halálbüntetés bevezetéséről beszélt. Akár tudatosan, akár ösztönösen, de tökéletesen eltalálja a pillanatokat a megszólaláshoz – és tökéletesen annak az ellentétét mondja, mint amit egy az emberi jogok iránt elkötelezett európai ország vezetőjétől elvárhatnánk.
Sokak szerint a Mohamedet kifigurázó karikaturisták elleni ismétlődő terrortámadások azt bizonyítják, hogy korlátozni kellene a szólás szabadságát és be kellene tiltani a vallásgyalázó tartalmakat. Akik ezt a véleményt hangoztatják, valószínűleg nem gondolják végig, hogy ez milyen következményekkel járna. A vallásgyalázás nem modern találmány, az egyetemes zsidó-keresztény kulturális hagyomány jelentős értékei is rendkívül sértők lehetnek. De egyben azt is megmutatják, hogy mennyire össszekapcsolódik a múltunk és mennyire egymásra van utalva a jövőnk.
Sokan a Charlie Hebdo szerkesztőségének lemészárlásában a középkori barbarizmus támadását látják a modern nyugati civilizáció ellen. Múltban ragadt elmék ördögi indulatát, akik bosszút akartak állni a vallásukat ért sértések miatt. Én nem osztom ezt a véleményt. Ez egy gondosan előkészített, hideg fejjel végrehajtott médiahack volt olyan emberek által, akik a modern nyugati civilizációban szocializálódtak és alaposan ismerték annak működését. Sikerült egy olyan érzékeny pontra csapást mérniük, ami láncreakciót indított el a nyugati világban. Kérdéses, hogy megállítható-e.
Edmund Fawcett, a The Economist veterán újságírójának idén megjelent nagyszabású könyve arra vállalkozik, hogy bemutassa a liberalizmus mint politikai mozgalom történetét. Napjainkban, amikor a liberalizmust - és a liberális demokráciát – rengeteg támadás éri különféle irányokból, ez a mű rendkívül fontos ismeretekkel és érvekkel vértezheti fel azokat, akik részt akarnak venni ebben a vitában, pro- és kontra. A "Liberalizmus: egy eszme története" című 889 oldalas könyv részletes recenzióját meg sem kísérlem egy blogposzt keretében, de kiemelek három olyan szempontot, amelyek számomra a legérdekesebbek voltak.
Bár Magyarország államformája formálisan még mindig köztársaság, 2010 óta sokan beszélnek a Harmadik Köztársaság bukásáról. Napjaink ellenzéki tüntetéseinek szónokai előszeretettel fejezik be beszédeiket az „Éljen a köztársaság!” fordulattal. A köztársasági hagyományt, amelyen elvileg mindkét oldal osztozik, a jobboldal tudatosan háttérbe szorítja, a baloldal pedig eddig csak a retorika szintjén vette elő. Alig maroknyian emlékeznek meg ma, november 16-án arról, hogy 1918-ban ezen a napon kiáltották ki az első független és demokratikus magyar köztársaságot.
Október 28-án kedden a pesti utca történelmet írt: több tízezer, egyes becslések szerint százezer ember vonult utcára, hogy a kormány által tervezett internetadó ellen tiltakozzon. A békemenettel ellentétben nem előzte meg hosszas előkészítés, nem promózták állami pénzen, nem mozgósította alkalmazottjait rá a CBA, és nem is buszoztak fel embereket a fővárosba vidékről. A budapesti tüntetéssel párhuzamosan több vidéki városban is tömegek vonultak az utcára. Vajon milyen tanulságokat vonhatunk le ebből?
A kormánypárti sajtó egyik legkedveltebb közellenesége Soros György, akit előszeretettel mutatnak be egy olyan mumusként, aki tőzsdespekulációból szerzett vagyonával a háttérből irányítja nem csak Amerikát, de az egész világot. Tény, hogy Soros gazdag és befolyásos ember, az általa alapított szervezeteken keresztül számos olyan tevékenységet támogat, amelyektől a liberális demokrácia – vagy ahogy ő nevezi, a nyílt társadalom – fejlődését reméli. Az is tény, hogy az amerikai bel- és külpolitikát gyakran befolyásolják a kulisszák mögött lobbiérdekek. Aki azonban azt állítja, hogy ezek a lobbierők valamiféle egységes monolitot képeznek, ami mögé valamiféle liberális világösszeesküvést vizionál, az nagyot téved. Soros nem az egyedüli, és még csak nem is a leggazdagabb amerikai üzletember, aki pénzét politikai ügyek előmozdítására fordítja. Sőt, a nagyvállalati lobbicsoportok és nagyhatalmú donorok közül a legtöbben egyáltalán nem olyan ügyeket támogatnak, mint amilyeneket Soros.
A Nyugat és Oroszország között zajló új hidegháború jelentősen átalakítja a gazdsági és hatalmi erőviszonyokat Eurázsiában, és ennek a leginkább az emberi jogok esnek áldozatul. A civil társadalom ellen a közép-ázsiai országokban jelenleg zajló hadjárat a legjobb példa.
Sokak szerint Orbán tusványosi “zagyvaságait” nem érdemes komolyan venni, és egyébként is, semmi újat nem tartalmazott ez a beszéd, ami valóban alacsony színvonalat ütött meg, és nélkülözi a koherenciát. Mégis, ösztönös érzékkel tapintott rá bizonyos világtrendekre. Fareed Zakaria, aki 1997-ben az illiberális demokráciákról írt cikket, egyenesen trendsetternek nevezi, és a putyinizmus terjedéséről ír. Az más kérdés, hogy Orbán ezeket a trendeket a saját hazai hatalmi pozíciójának megerősítésére, újonnan kialakított hatalmi rendszerének igazolására használja fel. És a világtrendek puszta felismerése még nem jelenti azt, hogy a magyar miniszterelnök helyesen mérte fel azok valódi jelentőségét, illetve Magyarország geopolitikai lehetőségeit.