Vajon tényleg a homoszexualitás, a szexuális forradalom vagy a cölibátus felelős az egyháziak által elkövetett gyermekabúzusért? Nem éppen.

Tarkovszkij Sztalkere az egyik legszebb és legvarázslatosabb film, amit valaha láttam. Valóságos posztindusztriális és spirituális mozgó tájképfestészet.

A szociáldemokraták egyik vezetője, Kunfi Zsigmond saját bevallása szerint hatalmas adag morfiumot fogyasztott el a Tanácsköztársaság kikiáltásáról döntő pártvezetőségi ülés előestéjén.

Mi az, ami Kossuth Lajost vagy Nagy Imrét nagy államférfivá tette, és ami hiányzik Orbán Viktorból? 

Vajon milyen magyarázatot adhat a pszichológia és az agykutatás azokra az embertelenül kegyetlen, gonosz cselekedetekre, amelyeket emberek követnek el egymás ellen? Könyvismertetőnk következik.

Azok a honfitársaink, akik a közösségi médián tetszésüket fejezik ki az új-zélandi terrorcselekmény kapcsán, nem nácik, és nem is szörnyetegek. Egyszerűen következetesen magukévá tették azt a paranoid összeesküvés-elméletet, ami nem csak a terrorista világnézetének, de az unalomig sulykolt kormánypropagandának is a magját képezi.

Ma, amikor a progresszív vagyonadó kérdése újra a nemzetközi viták kereszttüzébe került, érdemes megemlékezni az őszirózsás forradalom pénzügyminiszteréről, aki száz éve "a történelem legnagyobb vagyonadóját" vezette volna be.

A zsarnokság ezerféle fondorlatos módon formálhat minket a saját képére és hasonlatosságára. Még akkor is, amikor ellene harcolunk. 

Az olasz fasiszták a 20-as és 30-as években masszív társadalmi kampányt folytattak a születések számának növeléséért - de végül kudarcot vallottak.

A tudományos élet autonómiája nem csak ma áll politikai csatározások kereszttüzében: pontosan száz évvel ezelőtt tetőződött az ún. egyetemi kultúrharc. Ennek során nem csak a bal- és jobboldali értelmiségi elitek feszültek egymásnak, de megmutatkozott a demokratikus kultúra gyengesége is, ami a rövid életű első köztársaság bukását eredményezte.

A jobboldali populista mozgalmak térnyerésének korában kevés olyan baloldali alternatívát látunk a világban, ami vállalható és egyben sikeres is. Ezek egyikét kínálja José "Pepe" Mujica és Uruguay. Korábban elkezdett cikkünk folytatása következik.

Latin-Amerika "rózsaszín dagálynak" elkeresztelt baloldali hulláma véget ért. Miközben Venezuelában a chávizmus véres káoszba fulladt, és sokan elrettentő példának használják minden baloldali reformkísérlettel szemben, Brazíliában pedig egy fasiszta vezér került hatalomra, egy kis ország még mindig alternatívát mutat mindenkinek, aki elkötelezett a demokratikus szocializmus értékei mellett. Ez a kétrészes cikk José Mujica uruguay-i mozgalmár, elnök és filozófus politikai pályáját elemzi.  

Bár az általános sztrájk jelszava egyre népszerűbb a tüntetéseken, ez még nem jelenti azt, hogy az ország valóban készen áll egy ilyen akcióra. Egy kudarcra ítélt sztrájkot meghirdetni pedig felelőtlen kalandorpolitika lenne.  

Ami az új, online szerveződő társadalmi mozgalmak fő előnye, éppen abban rejlik a fő gyengeségük is - vallja Zeynep Tufekci a "Twitter és könnygáz" című könyvében. Könyvismertető következik. 

Kilencven éve jelent meg Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című háborús regénye, ami örökre megváltoztatta a háborúról alkotott képünket. Sajnos a szerző könyvei ma is túl aktuálisak.  

100 éve kiáltották ki az első köztársaságot. Vajon tényleg csak egy szűk baloldali zsidó csoport támogatta a forradalmat, mint ahogy azt a jobboldali mitológia állítja? Nem éppen. Ehhez elég áttekintenünk a korabeli konzervatív sajtót.

Vajon miként látták a hazafiság kérdését a demokratikus baloldalon a 20. század első felében? Miként foglaltak állást a szociáldemokraták a népi-urbánus vitában? Hogyan vitáztak a kommunistákkal? Folytatódik az első világháború előestéjén félbehagyott elemzés. 

Vajon kisajátíthatja a haza és a nemzet fogalmát a jobboldal? Vajon hogyan viszonyult a mindenkori baloldal a hazafisághoz? Ez az írás a magyarországi szociáldemokrata mozgalom hazafisághoz való viszonyának történetét mutatja be a kezdetektől egészen a kommunista hatalomátvételig.

Vajon a Felvidék visszacsatolásának mámorában a magyar közvélemény mit tudott, mit tudhatott a világ legnagyobb, 80 éve bekövetkezett zsidóellenes pogromjáról?

A NER egyik írója megpróbálja nemzeti hőssé avatni a fehérterror kecskeméti rémtetteinek egyik fő felelősét. 

180 éve halt meg a Himnusz szerzője. Vajon mit üzen nekünk, szabadság és társadalmi igazságosság iránt elkötelezett utódoknak ma, amikor sokan azt hirdetik, hogy liberális eszméi felett eljárt az idő?

Letahózhatjuk azokat, akik tiltakoznak a fogyatékkal élők lakóotthonokban való elhelyezése ellen a szomszédságukban, de ezzel nem fogjuk segíteni a probléma megoldását.

A kormány civilellenes hisztériájában semmi új nincsen - hasonló buzgalommal üldözte a emberi jogokat védő civileket az állam már a 19. században is.

Bár a Heti Válasz világnézetével nem tudok azonosulni, hiszen gyakran támadták a számomra legkedvesebb értékeket, mégis szolidáris vagyok minden olyan újságíróval, akinek a munkáját politikai okokból ellehetetlenítik. 

Nem azért, mert sajnálom a csirkéket, vagy mert utálom a hús ízét, esetleg azt gondolom, hogy egészségtelen. Azért nem, mert rá kellett jönnöm, hogy az étrendünk megváltoztatásával nem kicsit tudunk hozzájárulni az emberi civilizáció fenntarthatóvá tételéhez. És nem kell hozzá feltétlenül teljesen vegánná válni.

Vajon hogyan látja a demokrácia jövőjét és Orbán Viktor illiberális rendszerét a Cambridge-i Egyetem politológia tanszékének vezetője? Nemrég megjelent könyvéből kiderül.

Miért arat diadalt olyan sok országban az áltudományos hisztéria vagy a politikai populizmus? Az emberi butaság és tudatlanság miatt, szól a közkeletű válasz. A probléma azonban nem a tudatlanságban, hanem a tudás illúziójában rejlik, állítják egy tavaly megjelent könyv szerzői. 

A harmadik fülkeforradalom után ideje rendbe tenni a hazai történelemoktatást is. Ki kell gyomlálni a progresszivista, liberalista mételyt a történelemkönyvekből, és csakis a nemzeti konzervatív eszmevilágnak megfelelő szerzőket, gondolatokat és magyarázatokat szabad beengednünk az iskolákba.

Bár sokszor jogos kritikákat takar, a balliberálisértelmiség egy szitokszóvá vált, amibe mindenki azt képzeli bele, amit a legjobban utál. Szerintem le kellene már szokni róla.

Ha már mindenáron az ellenségkeresésre akajrák építeni a politikájukat, akkor rengeteg értelmesebb dolog ellen is lehetne harcot hirdetni, mint Soros, Brüsszel vagy a civil szervezetek. 

Szinte közhelynek számít a politikai elemzők körében, hogy a (liberális) demokrácia a 30-as évek óta legsúlyosabb válságát éli a világon. Vajon elérkezett a liberális demokráciák alkonya? Az alább következő elemzésben erre a kérdésre keresem a választ.

Most akkor ez tényleg sötét, gyűlölködő emberek országa, amit ideje megtagadni? Orbánék örülnének neki, ha megtennéd. Te viszont sokat tanulhatsz abból, ahogyan Kölcsey és Petőfi reagált arra, amikor csalódniuk kellett a népben. 

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Köszönöm!

Én nem szavazok. Engem nem érdekel a politika. Hiszen az öltönyös-nyakkendős deresedő haléntékú politikusok dolga, akik a tévében civakodnak egymással meg sarat dobálnak egymásra. Nem az én dolgom, hagyjanak engem ki ebből! Én nem koszolom be magam a politikával. 

Mostanában sokat gondolkodom arról, hogy mikor jön el az a pont, amikor az embernek el kell hagynia a szülőhazáját. Egy nemrég megjelent történelmi könyvben kapunk némi támpontokat ehhez.

A populista népbutítók nem azért virágoznak, mert a "buta prolik" is beleszólhatnak a politikába, hanem azért, mert egy borzasztóan elitista és igazságtalan világban élünk, ahol az emberek nem tanulnak meg gondolkodni.  

A Fidesz-kormányzat választási kampánya középpontjába egy Kölcsey-idézetet helyezett: "A haza minden előtt." Bár ezzel az idézettel elviekben mindenki azonosulni tud, de az értelmezéssel, amit a mai kormány ad neki, sokan nem. Ráadásul nem sok köze van a reformkorhoz és a 48-as forradalomhoz.  

A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredményei még nem jelentik a Fidesz hatalmának a végét, sem pedig a vég kezdetét - de mutatnak valami nagyon fontosat: hogy a rendszer valójában törékeny, és a legyőzésére van remény. A győzelem 5 tanulsága. 

Budapest 2040. Másfél évszázaddal Buda és Pest egyesülése után a város újra kettészakadt, de ezúttal nem a Duna a választóvonal. Betonfal és szögesdrót választja el az embert az embertől: a gazdagok erődített luxuslakóparkjai kifelé, a szegények fallal körülvett gettói befelé zárt mikrokozmoszok.

Egy (ön)kritikus (kór)kép következik rólunk, a baloldali magyar értelmiségről, és őszinte szembenézés a lehetőségeinkel.

Azt mondják, hogy a CEU-n agymosás folyik. Nos, mint a CEU volt hallgatója, valóban aláírhatom, hogy bizonyos szempontból agymosás áldozatává váltam - csak éppen nem úgy, ahogyan egyesek elképzelik.

Ami napok óta a budapesti utcákon történik, az formabontó és felszabadító. Nem tudjuk, hogy sikerül-e ezt valamiféle rendszerváltó mozgalomba csatornázni, de néhány tanulságot már levonhatunk! 

Valóban a PC-gondolatrendőrség a szólásszabadságot fenyegető legnagyobb veszély korunkban? Nem egészen.

Egy barátommal jelentkeztem a Nolimpia oldalán aláírást gyűjteni az ikonikus Moszkva téri órához. A műszakunk alatt kaptunk hideget-meleget, de legfőképpen egy jó kis keresztmetszetet a társadalmunkból. Néhány tanulság.

Most, amikor az államtól független, "senki által nem választott" civil szervezetek a kormányzat támadásainak célkeresztjébe kerültek, érdemes felidéznünk, milyen nagy fontosságot tulajdonítottak a reformkor nagy államférfiai az egyesülés szabadságának. 

Chicagóban négy fekete fiatal a Facebook-on livestreamelte azt a videót, amelyen egy mentális problémákkal küzdő fehér fiút kínoznak, rasszista szitkokat szórva rá. A videó, amit Obama elnök is elítélt, megrázta a közvéleményt. Ez teljesen érthető. Minden hasonló indítékból elkövetett bűncselekmény gusztustalan és elítélendő. Rengeteg olyan vélemény is napvilágot látott azonban, amelyek ebből az egy eseményből hamis általános következetéseket vonnak le. Ezeket vesszük most górcső alá!

A PISA tesztek eredményei nem csak Magyarországon, de a rosszul teljesítő országok mindegyikében élénk sajtóvisszhangot váltottak ki és védekezésre késztették az oktatáspolitika irányítóit. De vajon valóban alkalmas-e ez a teszt arra, hogy támpontokat adjon az oktatáspolitika megújításával kapcsolatban? Ha közelebbről megnézzük, hogy vannak-e olyan közös ismérvek, amelyek bizonyos országok oktatási rendszerét eredményesebbé, míg más országok oktatási rendszerét kevésbé eredményessé teszik, akkor számos ilyet találunk.

Hackerek által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva a Fidesz alelnöke titkosszolgálati vizsgálatot helyezett kilátásba azon hazai szervezetekkel szemben, amelyeket a Soroshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány támogat. Szerinte ugyanis ezek az iratok bizonyítják, hogy ezek a szervezetek “fekete pénzből“ és “törvénytelenül” működnek. Ha azonban áttekintjük ezeket a bizonyos dokumentumokat, rá kell jönnünk, hogy valójában semmi ilyesmit nem bizonyítanak, és az orosz titkosszolgálat lejárató akciójáról van szó.

A kormány menekült-ellenes kampányának egyik fő eleme, hogy amennyiben beengedjük a menekülteket, akkor oda jutunk, mint például Nagy-Britannia, ahol homogén, szegregált etnikai gettók alakultak ki a nagyvárosokban - olyan "no-go zónák", ahol a helyi hatóságok ellenőrzése nem érvényesül. Ha alaposabban utánajárunk a témának, akkor kiderül, hogy valójában éppen ellenkezőleg: az ország lakókörzetei, köztük azok, amelyeket gettónak minősítenek, valójában etnikailag egyre sokszínűbbé válnak.  

Az adófizetők pénzén készült 1956-os imázsfilm (lásd itt!) nem a forradalomnak állít méltó emléket, hanem a jelenleg fennálló rendszer önelégült önigazolásáról szól.