Jacques Lusseyran és a Belső Fény

"Jól csak a szívével lát az ember," mondja a kis herceg. "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Talán senki nem értette meg jobban ezt Jacques Lusseyran-nál, a francia háborús ellenállás vak hősénél, aki a Belső Fény segítségével túlélte a náci koncentrációs tábort is.

A kapóra jött erőszak

Túlságosan is kapóra jött a kormányzati propagandának a vélhetően külföldi aktivisták által elkövetett, elszigetelt bűncselekmény arra, hogy elterelje a figyelmet az egyre kínzóbb megélhetési válságról.

A megbékítő pacifizmus rövidlátósága

Olaszországban tömegek tüntettek azért, hogy a Nyugat ne küldjön több fegyvert Ukrajnának. Szerintük ezzel lehet szavatolni a békét. Valójában ennek az ellenkezője igaz: ha a Nyugat kapitulálna az ukrán nép elleni agresszió előtt, azzal éppenhogy megnyitná a lehetőséget a további háborúk számára.

Salman Rushdie, a félelem és a végzet

"Elmondok egy titkot a félelemről: a félelem abszolutista. A félelemmel a mindent vagy semmit elv érvényesül," írta Salman Rushdie, akit tegnap egy az iráni iszlamista rezsim által feltüzelt fanatikus megkéselt egy nyilvános beszélgetésen. Amikor ezt a cikket írom, még nem tudni, életben marad-e.

Orosz trollok etetője lett az Amnesty?

Az Amnesty International Ukrajnával kapcsolatos jelentése hatalmas vihart indított el a nemzetközi médiában. Sokan az orosz trollok etetésével vádolták meg, mások viszont a szervezettel szembeni cenzúráról és elhallgattatásról beszélnek. Vajon mi az igazság?

Szembenézés nélkül, csak dacosan előre

Ha az ember arra számított, hogy a Böjte Csaba gyermekotthonaiban 10 éven keresztül "észrevétlenül" zajló szexuális abúzus és verés majd felnyitja a szemeket és elindul valamiféle szembenézés, az tévedett. Sajnos. Elég csak megnézni a reakciókat.

Balsorsunk nyomában

Ha valaki, hát éppen szegény Kölcsey berzenkedne leginkább a Himnuszának azon kiforgatása ellen, ami a magyarság egyik felét világnézeti alapon kirekeszti a nemzetből.

Vajon ki az "igazi" nő?

Nem tudom megérteni azoknak az embereknek a magabiztosságát, akik saját magukon kívül bárki másról ki tudják és merik jelenti, hogy ő "valódi" nő vagy "igazi" férfi-e. A 444 podcast vitájának margójára.

Szélhámos gittegylet

Emlékszik még valaki arra, hogy az Áder János által gründolt, a környezetet kétmilliárdos luxusvillával védő szervezet vezetője az a Csepreghy Nándor, aki annak idején a Norvég Alap által támogatott civileket "szélhámos gittegyleteknek" minősítette?

A politikai lövészárkokon túl

Még anno Faludy György Pokolbeli víg napjaim című önéletrajzi regényét olvasva szilárdult meg először az a gondolat, hogy vannak a bal-jobb, liberális-konzervatív pólusoknál jóval jelentősebb demarkációs vonalak, amelyek emberek politikai viselkedését, habitusát megkülönböztetik.

Az ünneprontó pápa

Az Eucharisztikus Kongresszus, a pápalátogatással megkoronázva, jelenthetné a NER apoteózisát - Orbán megdicsőülését. Csak ne ez a fránya Ferenc lenne a pápa, aki belerondít a képbe.

Levegőt!

Vajon normális az, hogy egy magát a normalitás védelmezőjének beállító kormány nem a bűnözőket és terroristákat figyeli meg titkosszolgálati eszközökkel, hanem oknyomozó újságírókat és civil aktivistákat?

Tovább a múltba